Karrier Grand Slam legfiatalabbként vagy abszolút GS-rekord legidősebbként? – mindenképp történelmi döntő jön a férfiaknál!
Publikálva 31/01/2026 - 21:00 GMT+1
Akár Carlos Alcaraz, akár Novak Djokovic nyeri az Australian Open férfi fináléját vasárnap Melbourne-ben, mindenképp történelmi rekordok dőlnek majd meg: összeszedtük a legfontosabb statisztikákat – és hogy a szakértők szerint ki mellett mi szól az összecsapás előtt.
Alcaraz a padlóról is felállt Zverev ellen, életében először döntős az Australian Openen
Videó forrása: Eurosport
Carlos Alcaraz vagy Novak Djokovic: közöttük dől el magyar idő szerint vasárnap délelőtt (és kora délután), hogy ki nyeri meg a 2026-os év első Grand Slam-tornáját, az Australian Opent. Az már pusztán csak a statisztikák alapján egyértelmű, hogy mindenképp történelmi eredmény fog születni, bármelyikük is kerekedik majd felül a mérkőzésen.
Alcaraz már az Australian Open előtt kijelentette, hogy a fő célja ezen a tornán elérni a karrier Grand Slamet – azaz azt, hogy a mind a négy nagy tornát legalább egyszer megnyerje pályafutása során. Már ezzel is illusztris társasához csatlakozna, hiszen az open éra 1968-as kezdete óta mindössze öten mondhatták ezt magukról: Rod Laver, Andre Agassi, Roger Federer, Rafael Nadal és Djokovic.
A spanyol azonban rekordot dönthet azzal, hogy a legfiatalabbként iratkozik fel erre a listára. Jelenleg Nadal tartja a rekordot, aki 24 évesen és 88 naposan tette teljessé a trófeagyűjteményét a Grand Slameken, Alcaraz most ezt adhatja át a múltnak nagyjából másfél évvel, hiszen ő 22 éves és 258 napos lesz vasárnap.
Ráadásul ha vasárnap győz a Rod Laver Aréna közönsége előtt, akkor mindössze a 20. Grand Slam-tornáján jutna el a hetedik sikeréig: ez azt is jelenti, hogy a GS-indulásainak több mint harmadát címmel a zsebében zárta! Az open érában ennél jobb mutatója csak Björn Borgnak volt 20 Grand Slam alatt, ő nyolcat nyert meg belőlük.
Djokovic kapcsán talán említeni sem kell, hogy karrierje 25. Grand Slam-győzelme és tizenegyedik Australian Open-trófeája lehetne a mostani. Mindkét téren már eddig is ő tartotta a rekordot, viszont a 25. GS-cím azt is jelenti, hogy most már nemektől és open érától függetlenül is ő lenne a legjobb az egyéni győzelmeket tekintve, hiszen a nőknél Margaret Court ugyancsak 24 egyéni Grand Slam-sikerrel rendelkezik.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/01/30/image-0a61b19f-5a03-4e8f-917e-db6efeb7cc7c-85-2560-1440.png)
A tenisz ünnepe Melbourne-ben: a férfi elődöntők legszebb pontjaiból válogattunk - Top 5
Videó forrása: Eurosport
Ami még bámulatosabbá tenné a sikert, hogy Djokovic az open éra legidősebb Grand Slam-bajnoka lehetne. A szerb 38 éves és 255 napos lesz vasárnap, az eddigi rekord pedig Ken Rosewall nevéhez fűződik, aki 37 éves és 54 napos volt, amikor 1972-ben megnyerte az Australian Opent.
Ami az egymás elleni mérlegüket illeti, Djokovic vezet 5-4-re Alcaraz ellen. A legutóbbi mérkőzésüket a tavalyi US Open elődöntőjében ugyanakkor a spanyol nyerte három szettben – sőt, az eddigi két Grand Slam-fináléjuk is az ő sikerével végződött (2023-ban és 2024-ben Wimbledonban játszották egymás ellen a döntőt).
Alcaraz a favorit, de…
Az elődöntőben mindketten drámai ötszettes mérkőzésen múlták felül Alexander Zverevet, illetve Jannik Sinnert. Tim Henman szerint ugyanakkor fontos tényező lehet vasárnap, hogy a fiatalabb korából fakadóan Alcaraz jobban regenerálódhat a maratoni összecsapásokat követően – ahogy arra Nadal is rámutatott. A korábbi teniszező ugyanakkor nem írja le Djokovic esélyeit sem:
"Úgy gondolom, Alcaraz a favorit, de Djokovic játszott jobban az elődöntőkben, és ez az, ami bámulatos, hiszen Djokovic hihetetlen" – nyilatkozta Henman a TNT Sports szakértőjeként. "Nyert 24 Slamet, tudunk mindent, amit elért. De annak az elődöntőnek nem volt előzménye: nem játszott különösebben jól addig, az egyik ellenfele visszalépett ellene, Musetti ellen kétszettes hátrányban volt és úgy tűnt, mentálisan szenved.
A Sinner elleni első három játékban is úgy tűnhetett, hogy ennek gyorsan vége lesz, nem találta a helyét, lekésett az ütésekről, nem mozgott jól a lába. Elbukta 6:3-ra az első szettet, aztán viszont le a kalappal előtte, hogy milyen jól játszott. Nagyszerű tenyereseket ütött, ez volt az egyik legjobb teljesítmény, amit valaha láttam Djokovictól."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/01/30/image-6893a274-0ef4-4c37-bb01-3c4fbdc74eb7-85-2560-1440.jpeg)
4 órányi csúcstenisz 10 percbe sűrítve: Djokovic döntő játszmában gyűrte le Sinnert az elődöntőben
Videó forrása: Eurosport
A párosban US Opent nyerő Coco Vandeweghe eközben arra világított rá, hogy bizonyos szempontból a világelső Alcaraz kedvezőbb ellenfél lehet Djokovic számára, mint Sinner lenne (akit az előző meccsén már legyőzött):
"Szerintem jobb Novak számára, hogy Carlos ellen játszik, nem Jannik ellen, mert Carlos úgyis elköveti azokat a buta hibákat, amiket Jannik nem tenne. Carlosszal Novak némi levegőhöz juthat, ahol nem érzi majd úgy, hogy teljesen ledominálják a pályán. Elég jó esélyt adok Novaknak arra, hogy megszerezze itt a 25.-et."
Az Eurosport állandó szakértője, a hétszeres GS-győztes Mats Wilander sem írná le Djokovic esélyeit: "Sose fogadj Novak Djokovic ellen" – jelezte a CLAY-nek adott interjúban. "Nehéz elképzelni, hogy egymás után három nyert szettre menő mérkőzésen legyőzze Sinnert és Alcarazt, igen, de ameddig hisz benne, veszélyes marad. Lehet, hogy nem sok esélye lesz már, de Novak esetén egy is elég lehet."
A legfontosabb gondolatot pedig ugyancsak Vandeweghe fogalmazta meg a döntő előtt:
A tenisz mindkét esetben csak nyer.
"Én semmi mást sem akarok jobban látni, mint hogy a két legfontosabb történetszál, amiről ebben a két hétben beszéltünk, összecsap a fináléban."
Az Australian Open férfi döntője vasárnap 9:30-kor kezdődik, és élőben közvetítjük az Eurosport 1-en és az HBO Maxon!
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- What a time to be alive – Djokovic meghajlította a teret és az időt, majd hagyott egy emlékeztetőt, pirossal aláhúzva, hogy semmi sem lehetetlen
- A varázslatos folyadék, ami Carlos Alcarazt az Australian Open döntőjébe segítette az Alexander Zverev elleni elődöntőben
Kapcsolódó mérkőzések
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2203.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/6944.png)
2
6
6
7
6
2
3
5
Hirdetés
Hirdetés