MI lehet Novak Djokovic varázsitalában?

Pedig a dán több időt töltött a pályán az első három meccsén, mint Sinner, elvileg neki kellett volna jobban bírnia erőnlétileg.

Az olasz végül a harmadik játszmában kért ápolást, akkor, amikor 3-2-re vezetett. Elsőre nem lehetett tudni, hogy pontosan mi lesz a dolga a trénernek, hiszen Sinner a második szett derekán, amikor csúszott egy labdáért, mintha pici meghúzta volna a lábát, és onnantól bicegett, de ugyanakkor erőnléti problémákkal is küzdött. Még az is felmerült, hogy esetleg napszúrást kapott a nagy melegben. Az hamar kiderült, hogy nem a lábát fogják ápolni, hiszen azt a padon ülve is meg tudták volna tenni, ő pedig néhány perc diskurzus után elhagyta a pályát. 

Ez a pár perc azonban elég volt arra, hogy egy labdaszedő kezébe nyomjon egy kulacsot, amit a bokszából küldtek.

Onnan, ahol Darren Cahill és Simone Vagnozzi mellett ott ült Marco Panichi és Ulises Badio is. , amikor a doppingügyét követően megvált korábbi fiziójától, Giacomo Nalditól, aki belemasszírozta azt a csekély mennyiségű clostebolt a szervezetébe, amivel végül megbukott a doppingvizsgálaton. (Naldi elvágta a kezét, és egy sprayt használt a gyorsabb gyógyulás végett, az tartalmazta a tiltott szert.)

Marco Panichi és Ulises Badio nem akárki a szakmában. Hosszú éveken keresztül dolgoztak Novak Djokoviccsal, egészen addig, amíg tavaly tavasszal a szerb úgy, ahogy volt, ki nem rúgta az egész csapatát. Panichi volt a szerb erőnléti edzője, Badio pedig a fizioterepautája, és ebben a minőségében ő vonta magára a fél világ figyelmét azzal, hogy akárhányszor Djokovic gondban volt fizikálisan egy-egy meccsen, kotyvasztott valamit a nézőtéren, a végeredményt pedig egy labdaszedővel beküldte a szerbnek.

Aki ettől erőre kapott és nyert.

Nagyjából ez történt tegnap Sinnerrel is, bár a történetnek azért ennél több szála van. Az első, ami nyilvánvalóan sokakat izgat, hogy mi lehet ebben a rejtélyes kulacsban? A szerbet annyiszor húzták ki a csávából varázsitalai, hogy sokan – nyilvánvalóan elsősorban a Federer- és a Nadal-szurkolók, akik abban voltak érdekeltek, hogy a szerb ne nyerjen többet, mint az ő lieblingjeik – kimondva vagy kimondatlanul doppingolással vádolták meg a szerbet.

Legyünk azonban teljesen konkrétak:

Olyat, hogy egy sportoló verseny vagy mérkőzés közben vett volna magához doppingszert, olyat még nem láttunk, olyanról még nem hallottunk, így még nem bukott le soha senki a sportvilágban. Ilyen talán még Lance Armstrongnak sem jutott eszébe, ilyen vádak még vele szemben sem fogalmazódtak meg sohasem. Ha ilyen lehetséges lenne, akkor azt hiszem, tényleg be kéne zárni a boltot, akkor tényleg be kellene szüntetni mindenféle versenyszerű sporttevékenységet.

Persze abban, hogy az italt akkor és ott keverik be, akkor küldik be neki(k) szinte kizárólag, amikor szorult helyzetben van(nak), és abban, hogy szinte mindig hat, abban van valami misztikus és rejtélyes. Ám ettől még arra gondolni, hogy ezért az biztosan valami tiltott cucc lenne, nem igazán sportszerű.

Nyilvánvalóan van valamiféle fiziológiai magyarázata annak, hogy Djokovic, illetve most már Sinner miért nem vitte, illetve viszi magával az italt egy-egy mérkőzésre, miért nem keverik be a koktélt előre és miért nem isszák meg szépen csendben akkor, amikor úgy érzik, hogy szükségük van rá. Már csak azért is kell, hogy legyen, mert minden más lehetséges magyarázatot egyszerűen ki lehet zárni. Nincs ember, aki meg merné kockáztatni a jelenlegi rendszerben azt, hogy a mérkőzés közben tiltott szert vesz magához.

Azt még lehetett mondani, hogy a szerb szereti, ha van körülötte valamiféle balhé, szereti, ha van valamiféle ügy, valamilyen ellenség, amiből töltekezni lehet, ami ellen felszívhatja magát és ezért csinálták évekig ezt a színházat, ám Sinner már nagyon nem ilyen. Nem látom, ő miért csinálna ilyet? Hacsak nem muszáj. Ha ő is így kapja meg ezt a varázsitalt, akkor az azért van, mert csak így kaphatja meg, és sehogy máshogy.

A tegnapi meccs egyébként nem csak ezen múlott szerintem, hanem azon is, hogy Sinner majd tíz percen keresztül konzultált az orvossal egy légkondicionált szobában, míg Rune kinn aszalódott a napon. Az olasz már a mérkőzést követően és az interjúszobában is beszélt arról, hogy már reggel sem érezte jól magát, bemelegíteni sem tudott, és sántikálni is azért sántikált, mert rosszul érezte magát, nem pedig azért, mert fájt a lába.

A játékosokat akkor ápolják általában a pályán kívül, ha annak megvan az oka. Ha olyan helyen masszírozzák őket, amihez le kell vetkőzni és hasonlók. Ilyenről tegnap nem volt szó. Sinner nyilatkozataiból is az derült ki, hogy maximum valamiféle orvosságot kaphatott, ha egyáltalán. Egy ilyen fizikális mérkőzésen, mint amilyen ez volt, bemenni tíz percre a hűvösbe, nagy előny. Még nagyobb, mint hogy pusztán megtöröd az ellenfél lendületét.

Rune a második játszma végén és a harmadik elején egyértelműen fölényben játszott, ám az ápolás után nagyot fordult a kocka. A dán nyilvánvalóan nem viselte jól mindazt, ami történt, hiszen egyfelől ő következett adogatásra, másfelől azt sem tudta, Sinnernek mi baja. Ő joggal gondolhatta azt is, hogy az olasz a nagy hőséget nem bírta, ami inkább erőnléti probléma, mint orvosi. Ha ebben nem is volt igaza, az utólag kiderült, hogy amit a vezetőbíró mondott a nézőknek a helyszínen, az nem állta meg a helyét. Semmi olyan nem történt, amit ne lehetett volna a pályán megoldani. Ha hányni lehet a pályán vödörbe, akkor talán konzultálni az orvossal is.

Ami utána történt, az már nem volt ilyen fontos. Rune ápolása 5/4-nél és az, hogy Sinner szétszerválta a szemescsavart a hálófeszítő hevedernél – melynek következtében több mint húsz percig állt a játék –, az már nem volt ilyen lényeges. A meccs akkorra megfordult, lehet mondani, talán eldőlt.