16

Leírom most akkor rendesen is, amit korábban a Twitteren: szóval a 16 Grand Slamhez 112 meccset kell nyerni. A 22 döntőhöz 132-t. A 23 elődöntőhöz zsinórban 115-öt.

Csak a miheztartás végett.

Nem gondolom, hogy életemben összesen nyertem volna akárcsak 112 meccset. Vagy 112 bármit. És azt hiszem vagyunk ezzel így a világon pár millióan.

Azt hiszem mindent elmondott Mats a beharangozóban, amikor arról beszélt, hogy bárcsak akár egy délelőttre lehetne Roger Federer. És nem hiszem, hogy csak azért mondta ezt, mert irigyelné a tehetségét, mert attól, hogy valaki ilyen tehetséges, még korántsem biztos, hogy ilyen sokra is viszi.

Hanem nyilván azt is irigyelte, irigyeljük, megintcsak pár millióan, hogy valaki, akinek ilyen mérhetetlen tehetséget adott az ég, ilyen elképesztően tudjon gazdálkodni ezzel. Hogy ennyire sokat kihozzon belőle.

Hogy még mindig találjon motivációt, hogy még mindig tudjon ilyen elképesztő színvonalon játszani, akkor, amikor igazán fontos.

Mert Andy Murray nem játszott rosszul.

Nem igazán tehet magának szemrehányást még az elszalasztott lehetőségek miatt sem, mert Rog egészen egyszerűen jobb volt nála. Tudta hozni a legjobbját a majd három órás döntőben, több mint két órán keresztül. Talán ha három-négy játék volt az egész meccsen, ahol lehetett volna picit még jobb is, de az egy ilyen döntőbe bőven belefér. Wilander azt mondta, a legjobb meccse volt az utóbbi időben, nincs okunk vitatkozni vele.

Ami engem igazán lenyűgözött, az az volt, ahogy ezekre a nem teljesen tökéletes gémekre, labdamenetekre reagálni tudott. Az volt az igazán hihetetlen. Ahogyan kétszer is hozta az adogatását a második játszma végén összesen egy labdát veszítve, azok után, hogy nem tudott kihasználni hat bréklabdát zsinórban, vagy ahogyan befejezte a meccset a második elrontott meccslabdát követően.

Azok után, ahogy megmutatta azzal a rövidítéssel, hogy még 15 Grand Slammel a zsebében is tud végtelenül amatőr lenni néha, és azzal, ahogyan a korrigálással megmutatta, mégis mekkora profi.

Andynek megvoltak a szettlabdái a harmadikban, kétszer a kezében is volt a szett, de hibázott. De nem véletlen hibázott, mint ahogyan Roddick sem véletlen rontott a wimbledoni döntő második játszmájának végén. Abban a rontásban benne volt Roger múltja, jelene és még az is lehet, hogy a jövője is. Bárki ellen megcsinálták volna azt a pontot mindketten, beleértve azt hiszem Rafát is. Csak Rog ellen nem.

Ha valamit bánhat Murray, akkor ezt itt mindenképpen, de összeségében azért szépen helytállt.

Kihozta Federerből a legjobbat, mert Rog tudta, hogy csak így lehet esélye.

Nyilván ez nem vigasztalja, de erről majd bővebben később.