Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Balhé Barcelonában: Fabio Fogninit kizárták a versenyből!

Eurosport
Eurosport

Frissítve 21/04/2021 - 18:32 GMT+2

Az olasz játékost 0-6 4-4-es állásnál küldték le a pályáról - tagadta, hogy bármi sértőt mondott volna.

Fabio Fogninit leléptették Barcelonában

Fotó: Getty Images

Fabio Fogninit a második szettben leléptették az 1,7 millió euró (614 millió forint) összdíjazású barcelonai salakpályás férfi tenisztorna szerdai játéknapján.

A világranglistán 27. helyezett olasz teniszező a második fordulóban nagy meglepetésre 6:0-ra elveszítette az első játszmát a spanyol Bernabe Zapata Mirallesszel (147.) szemben, sőt a második szettben is 3:0-s hátrányba került.
A heves vérmérsékletű játékos az egész találkozón ideges volt, ám a második felvonásban 4:3-ra már ő vezetett. Menet közben a mérkőzés vezetője egy labda elütéséért figyelmeztette, majd 4:4-nél - amikor ismét elveszítette az adogatását - Fognini idegesen odakiabált valamit az egyik vonalbírónak. A vezetőbíró ezt jelezte a sportfelügyelőnek (supervisor), majd percekig tartó tanácskozás után úgy döntöttek, leléptetik az olaszt. Fognini, aki tagadta, hogy bármi sértőt mondott volna, értetlenkedve, de tudomásul vette a döntést.

Eredmények, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
  • Carreno Busta (spanyol, 6.)-Thompson (ausztrál) 6:4, 6:0
  • Zapata Miralles (spanyol)-Fognini (olasz, 9.) 6:0, 4:4-nél Fogninit leléptették
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés