Kapkodni nem akar, de már jövőre visszatérhet a szülés után a háromszoros GS-bajnok Kerber
Angelique Kerber az idei US Open előtt jelentette be, hogy gyermeket vár, ezért kihagyja a New York-i versenyt. A német teniszező azonban már akkor egyértelművé tette, hogy a pályafutását nem szeretné befejezni, és anyaként is jut majd hely a tenisznek az életében. A háromszoros Grand Slam-bajnok német elmondta, kapkodni nem fog a visszatéréssel, és csak 100%-os állapotban akar játszani.
Angelique Kerber
Fotó: AFP
Csak akkor lép újra pályára, amikor 100%-ban készen áll.
„Láthatjuk, hogy akik anyaként visszatérnek, képesek nagy trófeákat nyerni. Abban bízom, hogy én is egy leszek közöttük, inspirációként szolgálva a friss anyukáknak és a munkába visszatérő nőknek" – mondta Anqelique Kerber, aki idén augusztusban jelentette be, hogy gyermeket vár, ezért visszalép a US Opentől.
A 35 éves német teniszező már akkor jelezte, hogy az anyai teendők mellett is folytatni szeretné majd a karrierjét, ezt most a WTA-nak adott interjúban is megerősítette. Konkrét célt azonban nem tűzött ki maga elé, és nem is szeretne.
Kerber várhatóan tavasszal, márciusban vagy áprilisban adhat életet első gyerekének, így a korábbi tapasztalatok alapján a US Open lehet a legkorábbi cél. Serena Williams a szülés után hat hónappal már újra pályán volt, Victoria Azarenka pedig hét hónapot várt – az ő visszajelzéseik most Kerber számára is hasznosnak bizonyulnak.
„Nem kell kapkodni” – árulta el Kerber, mi volt az a jó tanács, amit a touros anyukáktól kapott. „Most élvezd ki a pillanatot. Utána azt is hozzátették, hogy érezni fogom, mikor érett meg az idő a visszatérésre. Szerencsésebb egy hónappal később visszajönni, mintha egy hónappal korábban tennénk meg.”
Forrás: Tennis Majors
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)