Andy Roddick most először beszélt arról, hogy a visszavonulása után meg kellett küzdenie a rákkal
Az amerikaiak legendás teniszezője, a US Open-győztes Andy Roddick a nemrég indult saját podcast-műsorában mesélt a hosszú évekig tartó harcról, amit a bőrrák különböző típusaival vívott meg.
Andy Roddick
Fotó: Getty Images
Andy Roddick elárulta, hogy a 2012-es visszavonulása óta a bőrrák különböző fajtáival kellett szembenéznie.
A még mindig csak 41 éves Roddick alig néhány nappal a 30. életévének betöltése után hagyta abba a profi teniszt, a 2012-es US Openen köszönt el a pályától és a közönségtől is. Nem sokkal a visszavonulása után észrevett valamit az ajkán, amit később eltávolíttatott, ekkor derült ki, hogy rákja van.
„A bőrrák különböző fajtáival küzdöttem, mióta abbahagytam a játékot” – mondta Roddick a Served with Andy Roddick podcastban.
| Andy Roddick az utolsó profi teniszmeccsét 2012. szeptember 5-én játszotta az US Openen. A negyedik fordulóban Juan Martín del Potro ellen lépett pályára, és három szettben kapott ki. Roddick már a US Open elején bejelentette, hogy ez lesz az utolsó tornája, így a verseny ideje alatt végig nagy figyelem kísérte a szereplését. |
„Talán öt-hat évvel ezelőtt kivettek egy laphámsejtes daganatot az ajkamból, eddig soha nem beszéltem róla. Egyébként ma reggel belevágtunk ebbe az arclézeres dologba, ezt azoknak mondom, akik a YouTube-on nézik a műsort, hogy csak ezért néz ki úgy, mintha verekedtem volna” – mutatta Roddick a kezelés nyomait az arcán a videóban.
A 2003-as US Open bajnoka az eset óta rendszeresen jár bőrgyógyászhoz, mindenkit arra buzdít, hogy már fiatalabb korban használjon naptejet és látogasson el szűrővizsgálatokra is. Kétgyermekes apaként pedig azt külön kiemeli, hogy a szülők figyeljenek a gyermekeikre.
„Nem fogok most azzal jönni, hogy ’jaj, de rossz nekem’, mert semmi baj nincs, minden jó, de használjatok naptejet. Kenjetek naptejet a gyerekeitekre, különösen, ha teniszjátékosok. A probléma nem akkor fog jelentkezni, amikor a gyerek nyolcéves, de előfordulhat, hogy akkor majd jelentkezik, amikor az a gyerek már felnőtt, mondjuk 38 éves lesz” – mondta Roddick a műsorban.
– tette hozzá.
A visszavonulása óta egyébként Roddick teniszkommentátorként és elemzőként is dolgozik, és most már saját podcastot is vezet.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/05/12/3966696.jpg)
Andy Roddick
Fotó: Getty Images
Ez a podcast-sorozat része Roddick és a Tennis Channel megállapodásának, ő pedig műsorvezetőként megfogadta, hogy egy új közönséget fog bevonni a tenisz világába a saját történeteivel és a „belsős látásmódjával”.
Roddick olyan híres, egykori játékosokkal beszélgetett már, mint Lindsay Davenport és Tommy Haas, de közben a jelenlegi játékosokat is szívesen látja a műsorában.
| Andy Roddick 2003-ban megnyerte a US Opent, pályafutása során pedig még négy másik major döntőbe jutott. A világranglista első helyét 2003-ban érte el, 2017-ben pedig beiktatták a Nemzetközi Tenisz Hírességek Csarnokába. |
Forrás: Tennis365, BleacherReport
Ez is érdekelhet:
Május 20. és június 9. között kövesd élőben az Eurosporton az év második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost már a selejtezőktől kezdve egészen a döntőkig. A legfrissebb hírekért és a meccsek ingyenes videós összefoglalóiért látogass el az eurosport.hu/tenisz oldalra.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-de5031ce-4074-491f-a474-2672824b033b-68-310-310.jpeg)