"Fontos, hogy ne felejtsük el, mit tett Roger, Rafa és Novak a maiak előtt" – Andy Murray a Nagy Hármas örökségének fontosságát hangsúlyozta

Andy Murray kétségbe vonta, hogy azonnal visszatérne az edzősködéshez, miután májusban véget ért a Novak Djokoviccsal zajló féléves együttműködése. Az egykori pályafutásuk végéig riválisok csak hat hónapon át dolgoztak együtt Djokovic Australian Open-elődöntőig vezető útja során. Murray elmondta véleményét Jannik Sinnerről és Carlos Alcarazról is, a Nagy Hármas örökségének értékét is hangsúlyozta.

Egy Garros-döntő az örökkévalóságnak: videón Alcaraz elképesztő fordítása és győzelme Sinner ellen

Videó forrása: Eurosport

Valamikor újra megtenném. Nem hiszem, hogy ez azonnal megtörténik
Ezt mondta a BBC Sportnak hétfőn a londoni Queen's Clubban található Andy Murray Aréna leleplezésén a tavaly visszavonult skót teniszező, azóta edző Andy Murray.
A riválisból lett Novak Djokoviccsal való rövid, mindössze féléves együttműködés után Andy Murray elmondta, hogy ezzel nem zárta le edzői pályafutását.
A 38 éves Murray a 2024-es párizsi olimpia után vonult vissza a teniszezéstől, és novemberben csatlakozott Djokovic edzői csapatához. Májusban váltak el útjaik mindössze hat hónap és négy közös torna után.
picture

"Micsoda játékos! Micsoda pont! Mesés!" - Öt zseniális Djokovic-megoldás a Roland Garrosról

Videó forrása: Eurosport

A háromszoros Grand Slam-győztes Sir Andy elmondta, hogy nem tervezte, hogy ilyen gyorsan átáll az edzősködésre, miután letette az ütőjét.
"De ez egy eléggé egyedülálló lehetőség volt. Alkalom volt arra, hogy minden idők egyik legjobb sportolójától tanulhassak. Sokat tanultam arról is, hogyan kell egy csapattal együtt dolgozni. Egyéni sportolóként egy csapat vesz körül, de te vagy a középpontban, míg amikor egy játékost edzel, együtt dolgozol a fizioterapeutával, a gyógytornászokkal, az ügynökökkel, és tudnod kell, hogyan juttasd el az üzenetedet a játékoshoz, és azt is, mi mozgatja őket.
Ez volt az, amit megtanultam, és amin még dolgoznom kell, ha a jövőben is ezt akarom csinálni." – mondta a 24-szeres Grand Slam-győztessel való közös munkáról a Reuters cikke alapján.
picture

'Can I substitute him for Andy?' - Azarenka looks to replace Murray with Djokovic's son in doubles

Videó forrása: Eurosport

Djokovic nem nyert címeket a Murrayvel töltött idő alatt. A szerb klasszis az év egyetlen döntős szereplésén – Miamiban, a cseh Jakub Menšík ellen – kikapott, és Monte-Carlóban és Madridban is kiesett a nyitómeccsén.
"Ez egy ragyogó lehetőség volt számomra. Nagyon szép pillanatokat tölthettünk el a pályán kívül. Az eredmények nem úgy alakultak, ahogy szerettük volna, de megpróbáltuk. Meglátjuk, hogy a jövőben edzősködni fogok-e, de nem hiszem, hogy ez egy ideig megtörténik." – tette hozzá Murray.
Murray beszélt a két jelenlegi legjobb férfi teniszezőről is, "briliáns sportolóként" üdvözölte Jannik Sinner és Carlos Alcaraz teljesítményét, miután a spanyol vasárnap 5 óra 29 percig tartó, epikus Roland Garros-döntőben legyőzte a világelső spanyolt.
A már most is széles körben minden idők egyik legnagyobb Grand Slam-fináléjaként számon tartott meccs után Murray úgy érzi, hogy a tenisz izgalmas irányba halad.
picture

Amikor 5 és fél óra küzdelme egyetlen pillanatban összpontosul: így nyerte meg Alcaraz a Garrost

Videó forrása: Eurosport

"Számomra különösen Alcaraz játszik izgalmas teniszt, ő és Sinner jól kiegészítik egymást. Volt már néhány briliáns meccsük, és ahogy hallottam, ez volt hosszú idő óta az egyik legjobb döntő." – említette Murray a TNT Sportson olvasható véleményében.
Majd a Nagy Hármas szerepét is hangsúlyozta, hogy fontos emlékezni a Roger Federer, Rafael Nadal és Djokovic által ránk hagyott örökségre és az általuk elért eredményekre.
picture

Roland Garros: Carlos Alcaraz öt és fél órás csatában védte meg címét Jannik Sinner ellen a döntőben

Videó forrása: Eurosport

"A sportág nagyon jó helyen van, de fontos, hogy ne felejtsük el, mit tettek a srácok előttük, mit tett Roger, Rafa és Novak. Több mint 20 major-győzelem kivételes dolog, és a mai korban könnyű erről egy kicsit megfeledkezni."
"Láttam néhány szakértőt, akik azt mondták, hogy ha Alcaraz és Sinner Nadal ellen lépne pályára a francia nyílt teniszbajnokságon, akkor ők lennének a mérkőzés esélyesei a prime-jában lévő Rafa ellen is.
Alcaraz és Sinner azon az úton van, hogy a legjobbak közé kerüljön, ehhez kétség sem férhet, de idő kell ahhoz, hogy felépítsük azt, ami Roger, Rafa és Novak esetében megvolt. Majd meglátjuk, hogy ez meglesz-e nekik." – zárta mondandóját Andy Murray.
picture

„Rafa, mindig itt leszünk veled” – Federer, Djokovic és Murray búcsúzik a Salakkirálytól

Videó forrása: Eurosport

  • Töltsd le az Eurosport Applikációt (AndroidApple), ahol elolvashatod a legfrissebb sporthíreket, megnézheted a legjobb videókat, és értesítést is kérhetsz az új tartalmainkról!

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés