Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

„Mindenekelőtt emberek vagyunk” – baráti öleléssel nyugtatta könnyekkel küszködő ellenfelét

Kálmán Laci

Publikálva 12/11/2021 - 17:24 GMT+1

Maria Sakkarit elképesztő harcosként ismertük meg a pályán, egy olyan játékosként, aki mindent elkövet azért, hogy megszerezze a győzelmet. Nem volt ez másként az Iga Swiatek elleni világbajnoki csoportmeccsén sem, azonban a találkozó végén megmutatta, mekkora hiba volna őt beskatulyázni ebbe az egyféle szerepbe.

Sakkari vigasztalja Swiateket

Fotó: AFP

Iga Swiatek a könnyeivel küszködött a Maria Sakkari elleni összecsapás végén, legyőzője azonban egy szép gesztussal jelezte, nem minden a győzelemről szól.

A görög két játszmában, 6:2, 6:4-re verte a lengyelt a Guadalajarában zajló WTA-világbajnokság csoportmérkőzésén. A meccs után elmondta, hogy kifejezetten jól érezte magát a magaslati körülmények között. Azt is hangsúlyozta, hogy nagyban segítette őt, hogy a szervája jól működött. Valóban, hisz egyszer sem vesztette el az adogatását, és az első szervái mögött is mindössze egy pontot veszített.
„A részemről ez egy magabiztos, kiegyensúlyozott meccs volt” – mondta Sakkari a mérkőzést követően. „A szervám nyilvánvalóan sokat segített nekem, és a magaslat is teljesen rendben van a számomra. Jól tudtam kontrollálni az ütéseimet, és szerintem minden nappal egyre jobban érzem majd magam.”
A görög pszichológus és sportpszichológus segítségét is igénybe veszi, amiből, mint mondja kifejezetten sokat profitált a pályán, és azon kívül is.
„Évek óta dolgozom pszichológussal, sportpszichológussal pedig tavaly óta. Sokat fektettem ebbe, és ez volt a legjobb ajándék, amit csak adhattam magamnak. Magánemberként és játékosként is az előnyömre vált. Ez volt életem egyik legjobb döntése, sokkal pozitívabb vagyok a pályán, mint korábban.”
Amikor Swiatek sírva fakadt a meccs végén, Sakkari maximálisan átérezte ellenfele csalódottságát, és egy öleléssel sietett a segítségére.
Lehet, hogy a pályán egyébként a spártai mentalitás egyik legkiválóbb képviselője, ugyanakkor pontosan tudja, mikor kell ezt lekapcsolnia magában, és helyette együttérzést tanúsítani a játékostársával szemben.
„Mert elvégre mindenekelőtt emberek vagyunk. Ez csak egy teniszmeccs, és ő még csak 20 éves. Rengeteg olyan esélye lesz még a pályafutása során, amelyekre nekem már nem lesz lehetőségem. Mindez számára még csak a kezdet.”
Ahogy a tévénézők, úgy Sakkari is azonnal felfigyelt arra, hogy Swiatek nagyon nehéz pillanatokat él át a pályán.
„Láttam, hogy küszködik az érzelmeivel. Nem volt túl jó érzés látni ezt a háló túloldaláról. Ő egy nagyon-nagyon kedves lány. Mindig jókat ütögetünk és dumálunk egymással.”
Swiatek komoly elvárásokkal érkezett a tornára. Magaslaton készült Arizonában, mielőtt elutazott volna Mexikóba. Elmondta, hogy a dolgok kicsit összezavarodtak a számára, és túl negatívan kezdte el látni a helyzetét.
„Frusztrált voltam és szomorú, hogy nem tudtam legyűrni a stresszt” – mondta Swiatek. „Újra és újra elfelejtem, hogy van még időm megtanulni ezt, hisz ez még csak az első világbajnokságom. Ez új még nekem, úgyhogy rendben van, ha a feszültség miatt elveszítek ilyen mérkőzéseket.”
„Számomra ez igenis nagy ügy, és szégyellem magam, hogy most csak ilyen színvonalat tudtam hozni. Úgyhogy eléggé szomorú vagyok.”
Sakkari azt mondta, egy pillanatnyi döntés volt, hogy egy megnyugtató öleléssel próbálja meg ellenfele csalódottságát és frusztrációját valamelyest oldani.
„Ez természetes dolog volt, magától értetődő.”
Ez a természetes reakció sokat elmond arról, hogyan állnak a dolgok mostanság a WTA-ban. Persze mindenki győzni akar, ugyanakkor mindannyian eléggé hasonló harcokat vívnak saját magukkal.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés