Két döntő után újra a top 10-ben – Ruud bizonyítani szeretné, hogy az elithez tartozik

A norvég teniszező pályafutását mindig is a fokozatosság jellemezte. 2019-ben még az 54. helyen zárta az évet, egy szezonnal később már top 30-ban volt, utána jött a top 10, majd a 2022-es szezon, amely során egyetlen meccsre volt attól, hogy világelső legyen. Lépésről lépésre vált sokoldalúbb játékossá, eleinte még csak a kisebb versenyeken vetette meg a lábát, aztán jöttek a nagyobb salakos tornák, idővel pedig kemény pályán is egyre hatékonyabbá vált.

Mostanra eljutott odáig, hogy a salakspecialista jelző már bántóan lealacsonyítónak hat vele kapcsolatban, ami már önmagában véve nagy szó. A generációján belül – ide sorolható Stefanos Tsitsipas, Alexander Zverev, Andrey Rublev, Taylor Fritz és Alex De Minaur – nem őt tartották a legnagyobb tehetségnek fiatalon. Igazából még ma is többen tekintenek potenciális GS-győztesként Zverevre vagy Tsitsipasra, holott ketten együtt rendelkeznek annyi döntővel, mint a norvég.

Ezt a jelenséget szokták a padló és a plafon hasonlatokkal jellemezni. Ruud tipikusan olyan játékos, akinek nagyon magas a padlója, de relatíve alacsony a plafonja – vagyis szinte mindig legyőzi azokat, akik mögötte állnak a rangsorban, ellenben nagyon ritkán veri az előtte állókat. A top 10-zel szemben 11-26-os mérleggel rendelkezik, a top 5 ellen már csak 3-16-os az arány, top 3-as teniszezőt pedig 11 nekifutásból sem győzött még le.

Nem kérdés, hogy az élsportban melyiket szokták jobban elismerni. A tehetség – a bizonytalan jövőben lévő izgatottság – mindig nagyobb figyelmet kap, mint az unalmas kiegyensúlyozottság. Előbbi esetében hosszú évek után is lehet hivatkozni a még kiaknázatlan potenciálra – Nick Kyrgios tökéletes példa erre –, egy Ruud-típusú teniszező esetében viszont szűkebb keretek közé szorul az emberi fantázia.

A fő kérdés igazából az, hogy képes-e önerőből eleget tenni a győzelemhez, vagy az esély pusztán elméleti marad a labda gömbölyű logikájának megfelelően. Ruud 2023-as szezonja inkább a kétségeknek adott táptalajt, mivel – Roland Garros-döntő ide vagy oda – meg sem tudta közelíteni az egy évvel korábbi eredményeit. A norvég teniszező utólag elismerte: egészségtelenül nagy nyomást helyezett magára, és ez már rossz hatással volt a teljesítményére.

„Megtanultam, hogy ha túl nagy elvárásaim vannak magammal szemben, az nem egészen egészséges. Ezt tavaly a saját bőrömön tapasztaltam meg. 2022 után minden egyes versenynek úgy futottam neki, hogy azt gondoltam, a trófeáért játszhatok majd. Aztán, amikor nem így történik, miután nem kapod meg azt, amit szerettél volna, akkor egyre nagyobb lesz a csalódottságod” – magyarázta a norvég TV2-nek.

A probléma megoldása mindig a felismeréssel kezdődik, Ruud pedig a jelek szerint a feladat másik részét is teljesítette, és gyorsan megtalálta a válaszokat. Az Australian Openen még viszonylag korán búcsúzott, azóta viszont Los Cabosban és Acapulcóban is döntőbe jutott. Utóbbi az első 500-as döntője volt, és a legnagyobb tornagyőzelme lehetett volna, ám a frissebb és egyébként is csúcsformában teniszező De Minaur 6:4, 6:4-re legyőzte őt.

A két elveszített finálé ellenére (Los Cabosban Jordan Thompsontól kapott ki) maradéktalanul elégedett lehet az első két hónappal. Tavaly ilyenkor 3-4-es mérleggel vette az irányt Indian Wells felé, most 13 győzelem van a zsebében, három vereség mellett. Csak összehasonlításképp: 2023-ban májusban szerezte meg a 13. sikerét, és a római 1000-es előtt egyetlen torna volt, amelyen egynél több meccset nyert.

Ruud a szezon előtt adott interjúban a mentális tényezők mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a tenisz egyre inkább a sebességről szól, és a hozzá hasonló stabil teniszezőknek alkalmazkodniuk kell ehhez. „Ezt el kell fogadnom, muszáj így edzenem. A régi svéd tenisz Björn Borgtól kezdve a labda játékban tartásáról szólt. Ez valamilyen szinten ma is működik, de az ősz és a tél folyamán a sebességen és az agresszivitáson dolgoztam. Ezen próbálok változtatni jövőre.”

Korai lenne még merészebb jóslatokba bocsátkozni, de az eddig látottak nagyon biztatóak, és ha állandósítani tudja ezt a formát, akkor egy darabig bebetonozhatja a helyét a top 10-ben. Az acapulcói menetelésnek köszönhetően feljött a kilencedik helyre a rangsorban, a következő két hónapban pedig csak 430 pontot kell megvédenie, vagyis, ha minden jól megy, inkább előre kell majd pillantania, és nem pedig hátra.

A norvég ugyanakkor azt is elmondta, nem feltétlenül konkrét eredményekben gondolkozik, egyszerűen szeretné megmutatni, hogy a tavalyi csak kisiklás volt, és ő az elithez tartozik. Ezt a célt talán már most teljesítette, a következő hetek – leginkább persze a salakpályás szezon – pedig arra is választ adnak majd, milyen mélységben tud az elitbe gázolni. Los Cabos és Acapulco alapján még az sem lenne meglepetés, ha már a Sunshine Double alatt látnánk tőle valami extrát.

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!