Hóból is megárt a sok – hóba fulladt sportesemények, II. rész

Ha már idén is csak a képernyőn látunk havat, legalább lássunk sokat.

Az ünnepi életérzéshez hozzátartozik a havazás. Hiába, idén mégis újra hó nélkül telnek december utolsó napjai, mi pedig itt ülünk, és az ablakon kibámulva a szálingózó hópelyhek helyett legfeljebb a napos, rosszabb esetben épp borús, esős időt látjuk.

De a hó nem csak az ünnepeknek, hanem a sporteseményeknek is szerves része. Egész sportok épülnek erre, néha viszont olyan helyzetekben vagy olyan mennységben is felbukkan, ahol, vagy ahogyan nem számolnak vele, és teljesen átalakítja az erőviszonyokat. Ezek a pillanatok a néző számára mindig emlékezetesek: ki-ki vérmérsékletétől függően együtt érez a havat többnyire pokolra kívánó sportolókkal, vagy nevet rajtuk, de az biztos, hogy a képek megmaradnak a fejében.

Hogy ne maradjunk hó nélkül karácsonyra, most felidézünk pár ilyen emléket. Focimeccseket, kerékpárversenyeket, de még olyan autósport futamokat vagy téli sporteseményeket is, ahol a havazás vártnál nagyobb szerepet játszott. A foci-központú első rész után a másodikban kimerészkedünk a stadionokból, hogy lefagyott ujjú kerékpárosokkal és a zsűri beavatkozásának dilemmájával találkozzunk.

A kerékpársporthoz alapvetően hozzá tartozik a hó. A nagy körversenyek magashegyi szakaszain teljesen természetes, ha a versenyzők belefutnak egy nagyobb havazásba, ahogy nem ritkák sajnos emiatt az útvonalmódosítások sem. Steven Kruijswijknek nem kell bemutatni a méteres hófalakat, de Giovanni Visconti sem nagyon panaszkodhatott, amikor a 2013-as Giro 15. szakaszán taknya-nyála az arcára fagyott, mire szakaszgyőztesként felért a Galibier tetejére. Minek ment oda, ugye.

Jóval különlegesebb, amikor teljesen más profilú versenyeken, mondjuk a tavaszi klasszikusokon kapja el a mezőnyt a havazás. Már akkor furcsán néztünk, amikor a 2016-os Liége-Bastogne-Liége indult szakadó hóesésben április végén, de ennek a jelenségnek a csúcsa nyilván a 2013-as Milano-Sanremo. A verseny, amit a tavasz klasszikusaként ismernek, és nagyobbrészt az olasz tengerparton zajlik, abban az évben egészen más arcát mutatta. Hó a rajtnál, lerövidített útvonal, és Gerald Ciolek, aki köszönte szépen, élete győzelmét aratta. Ahogy Wout Poels is az említett Liége-en. Látunk egy mintázatot.

Ha visszamegyünk a régmúltba, még durvább történeteket találunk. Az 1980-as Liége-t máig hó-Bastogne-hó (franciául van is értelme a Niege-Bastogne-Niege szójátéknak) néven emlegetik, Bernard Hinault legendás győzelmét pedig az ujjai bánták. Azt pedig már csak mellékesen említjük meg, hogy az 1910-es Sanremo mai szemmel inkább tűnik extrém túlélőversenynek, mint kerékpáros klasszikusnak.

Kevés olyan sportág van, ami jobban összekapcsolható a rossz időjárási körülményekkel, mint a cyclo-cross. Ez a belga-holland eredetű őrület akkor él igazán, ha a versenyzők bokáig érő sárban küzdhetnek egymással és az elemekkel. A hó viszont nagyon ritkán volt része a bulinak, egészen addig, amíg valaki ki nem találta, hogy jó ötlet lenne, ha a sportág megpályázna egy helyet a téli olimpia programjában.

Ennek a kampánynak a jegyében az utóbbi két évben már helyet kapott a világkupa naptárában egy decemberi verseny az olasz síparadicsom Val di Soléban. A versenyzők élvezték, a nézők szintúgy, de a szokatlan körülmények azért szedtek áldozatokat, az idei versenyen például két nagy név, Fem van Empel és Eli Iserbyt is csúnyábban megsérült.

Nagy ritkán azért tradicionális CX-versenyeken is előfordul a hóesés. Nekünk elég volt megnézni ezt a 2013-as felvételt Hoogerheidéból, hogy annyira ne is bánjuk, hogy csak képernyőn látunk idén havat.

Nem vagyunk az autósport avatott szakértői, de az utóbbi időben azt a tendenciát vettük észre, hogy a versenyhelyszínek inkább a sivatagi országok felé tendálnak, na meg a legtöbb futamot amúgy is az év melegebb hónapjaiban rendezik. Kivételek viszont mindig vannak.

A hosszútávú autóversenyzés egyik lényege, hogy az órák alatt a versenyzőknek és a csapatoknak minden körülménnyel meg kell küzdeniük, beleértve az időjárást. Arra viszont azért fogadni mernénk, hogy néztek egy nagyot, amikor a 2018-as spai hatórás versenyen nem az eső, hanem a hó eredt rá. A szürreális élményt a képek jobban átadják, mint mi, úgyhogy íme.

A végére hagytuk a legevidensebbet, a téli sportokat. Az elején leszögeznénk, hogy tudjuk, hogy ezeken az eseményeken viszonylag fontos szerepet játszik a hó. Kötelező elem, mondhatjuk. Nem mindegy viszont, hogy mennyi van belőle: hóviharban síugróversenyt aligha lehet rendezni, de a sífutó-világkupa szervezőinél is van az a limit, ahol már nem lövik el a versenyt. A vita csak az, hogy pontosan hol van ez a határ.

A 2007-es sapporói északisí-világbajnokságon például valószínűleg rossz helyen volt. A férfi 15 kilométeres versenyben a végén induló esélyeseket teljesen ellehetetlenítette a havazás, a korábban még csak világkupa-dobogón sem álló Lars Berger viszont élete győzelmét aratta. Nem is beszélve arról, hogy az ezüst a tényleg teljesen ismeretlen fehérorosz Leanid Karneyenkának jutott.

Az érme másik oldalán ott van az egy évvel korábbi torinói olimpia alpesi sí, egészen pontosan annak férfi super-G-versenye. A körülmények itt is futam közben változtak, a beszámolók szerint pedig már teljesen egyértelmű volt, hogy a vezető francia Pierre-Emmanuel Dalcin fogja megnyerni a versenyt. A szervezők viszont itt biztonsági okokból a törlés mellett döntöttek, Dalcin pedig másnap már nem bírta megismételni a teljesítményét. Sőt, ki is esett, a véleményét pedig ezek után tisztán jelezve bemutatott a kamerának. Ő pénzbüntetést kapott, az olimpiai bajnok pedig Kjetil André Aamodt lett.

Dalcin 14 évvel az eset után, 2020-ban mesélt a l’Equipe-nek, ahol bevallotta, mai napig úgy érzi, meglopták őt a szervezők. Padlóra került, a történet pedig ott lett még rosszabb, amikor az olimpia után részt kellett vennie a felszerelését biztosító cég díszvacsoráján, ahol történetesen Aamodt is ott volt.

- ennyit mondott a norvég.

Tegyük hozzá, a történet bizonyos szempontból happy-enddel zárult. Dalcin ugyan olimpiai bajnok sohasem lett, egy évvel később viszont túltette magát a történteken és Val-d'Isère-ben világkupa-versenyt tudott nyerni. Akkor a hétvége összes többi versenyét törtölték, de a lesiklást meg tudták tartani.