A Milánó-Sanremo 1910-es kiadása még az ismert 2013-as versenyen is ezerszer túltett, az időjárás olyan borzasztó körülmények elé állította a versenyzőket. Pokoli hideg, egy hóban járhatatlan hágó, életmentő rum és 12 óra szenvedés után alig 4 hivatalos célba érő versenyző története a kerékpározás hőskorából. 


Még ha valaki csak a legutóbbi években kezdte el követni a kerékpársport eseményeit, jó eséllyel az is hallott már a Milánó-Sanremo emlékezetes 2013-as kiadásáról. A versenyzők abban az évben hóviharban tették meg a táv első felét, hogy aztán a Turchino hágóján való átkelést kihagyva, esőben fejezzék be a versenyt. Gerald Ciolek aznap a modern idők legkeményebb Sanremóját nyerte, de egész biztosan nem a valaha volt legdurvábbat. Erről a jóval kevésbé ismert, de nem kevésbé epikus 1910-es kiadás története árulkodik.
"A Milánó-Sanremo 4. kiadása valószínűleg a legnehezebb kerékpárverseny volt valaha. Olyan volt, mint Hinault győzelme az 1980-as Liégen, csak rosszabb. A versenyzők teljesen felkészületlenek voltak arra, ami érte őket. Gyapjúpólókban és rövidnadrágban tekertek, kitéve magukat az elemeknek” – mondják a kerékpársport múltját tanulmányozó szakértők.  
Kerékpár
Ez történt a Giro 5. szakaszán
9 ÓRA
Abban az évben a versenyzők ugyanúgy hóviharral találták szemben magukat, mint 2013-ban, extrém időjárás protokoll hiányában azonban végig is tekerték a távot. A Sanremo így egy nagy túlélőversennyé változott, ahol a bringások az út szélén hányva küzdöttek a kimerültséggel, vadászházakban kerestek menedéket és brandyt kortyolva melegedtek fel.
Hét óra a havas pokolban: az 1980-as Liège története | Eurosport
Egy nagy múltú klasszikus máig egyik legemlékezetesebb kiadása a 40 évvel ezelőtt zajló verseny, ahol Bernard Hinault az egész nap tomboló hóvihart legyőzve, 80 kilométeres szóló szökéssel aratott ikonikus győzelmet. A francia klasszis most felidézi, hogyan zajlottak a legendás nap eseményei. A Liege-Bastogne-Liege-t nem véletlenül nevezik a klasszikusok rangidősének (La Doyenne), az először 1892-ben megrendezett egynaposnak már a 105.
12 és fél óra pokoli küzdelem után végül a francia Eugène Christophe nyerte a versenyt. Ő volt a mindössze négy célba érkező egyike, de a többi „túlélőből” is volt, akit utóbb kizártak, mivel kocsi hátulján, vagy vonaton utazva jutott el a célba. Persze mivel a Turchinon olyan vastag hó fogadta őket, hogy bringájukról leszállva tolniuk kellet a kerékpárt, aligha lehet hibáztatni őket. 
Maga Christophe egyébként egy ismert figurája a kerékpársport történetének. Nevéhez fűződik az első sárga trikó viselése 1919-ben, a Tour történetének leghosszabb (több mint 300 km-es) szólószökése és a legendás eset is, amikor verseny közben hibás kerékpárját maga megjavítva állt be egy kovácsműhelybe. Az 1910-es Sanremo történetét nagyrészt az ő elmeséléseiből ismerjük.
Mint ezekből kiderül, amikor alig egy héttel a Paris-Roubaix-n szerzett dobogója után megérkezett Olaszországba az Alcyon csapat tagjaként, még híre sem volt a horrornak, ami a versenyen rájuk várt. Az idő csak a hét végén kezdett rosszabbra fordulni, a behavazott Turchinoról pedig előző este jöttek meg a hírek. Ez viszont megtette a hatását, másnap reggel 6-kor a rajtnál az előzetesen regisztrált 256 versenyzőből csak 71 bukkant fel, hogy elinduljon Milánóból.
Az első kilométerek a szokatlan körülmények ellenére rendben zajlottak. A mezőny akkoriban gyorsnak számító 30 km/h-s sebességgel tette meg a korai kilométereket, hogy aztán a Turchino lábához érve elszabaduljon a pokol.
Az emelkedő ma már nem képez különösebb akadályt a profi mezőnynek, de akkor még egészen más szerepet töltött be a versenyen, amit a körülmények csak felerősítettek. Christophe egy csapattársával hátramaradva spórolt az erejével, amikor elhaladtak az első feladók mellet. A címvédő Luigi Ganna csapattársa, Lapize például nem ment tovább, mondván a hágó járhatatlan.
.
Christophe azonban folytatta, nemsokára pedig leszakítva csapattársát Gannát is beérte. Csak egy kőkemény flamand versenyző, az 1908-as győztes Cyrille Van Hauwaert tekert már előtte. Ezen a ponton pokolian érezte magát, de a tudat, hogy olasz riválisa nem érte be, erőt adott neki.
„Fagyottak voltak az ujjaim, merevek a lábaim. Folyamatosan remegtem, szóval gyalogolni és futni kezdtem, hogy beindítsam a vérkeringésemet. Kopár volt minden, a szél pedig ijesztő hangot adott. Talán féltem volna, ha nem szoktam volna hozzá a rossz időhöz cyclo cross versenyeken.”
A hágó tetejét jelző vasúti alagútnál ugyan még több perces hátrányban volt, azon átkelve azonban rövidesen beérte belga riválisát. Van Hauwaert eddigre állítólag elvesztette a cipőjét és annyira borzasztó állapotban volt, hogy beszélni is alig tudott. Christophe-nak a nadrágja fagyott le és nem érezte az ujjait. A beszámolók eltérnek egymástól, de a legvalószínűbb, hogy a nyomorúságos páros innentől együtt folytatta útját a hegytetőn a valamelyest kiderülő időben. Rövidesen csatlakozott hozzájuk a lehagyott francia csapattárs, annak ellenére, hogy az alagúton 19 perc hátrányban kelt át.
A hármas a lejtmenet egy pontján betért egy fogadóba. Az életmentő tűz melletti melegedés, egy omlett és egy adag rum hatására Christophe nagyjából 25 perc után úgy érezte, már menne is tovább. Mikor kint meglátott elhaladni négy versenyzőt, nem lehetett tovább türtőztetni, hiába nézte a másik két bringás őrültnek. A fogadós állítólag csak azzal a feltétellel engedte ki, hogy csak Voltriba teker el, onnan vonatra száll Sanremo felé. Indulás előtt viszont még szerzett egy új, száraz, ellenben rá meglehetősen nagy nadrágot.
Christophe előtt ekkor négy olasz bringás, köztük Ganna tekert. Kettejüket a lejtmenet végére utolérte, amikor is feltűnt mellette az utoljára egy örökkévalósággal ezelőtt látott csapatkocsija. Mint kiderült, a franciák a saját versenyzőik helyett inkább a csaló hírében álló Gannát követték, aki a Turhcinón fölfelé valóban egy kocsi platóján utazva tette meg a táv egy részét.

eugene-christophe-sanremo.jpg

Fotó: Eurosport

A francia versenyző nem sokkal később beérte és lehagyta riválisait. Ekkor még 120 kilométer hátravolt, de Christophe elkezdett hinni a győzelemben. Mire az utolsó ellenőrzőponthoz ért Savonába, már tekintélyes előnnyel rendelkezett.
„Ott mindenki ledöbbent, hogy egyedül lát engem. A tömeg nem ismert. Biztos voltam a győzelmemben és mivel csak 100 kilométer volt hátra, új erőt éreztem magamban. A tudat, hogy elsőként haladhatok át a célvonalon, visszaadta minden energiámat.”
Az előnye ugyan valóban nagy volt, de voltak még akadályok, amikkel meg kellett küzdenie. A bő nadrág folyamatosan zavarta, ahogy a hóban abban sem lehetett biztos, hogy megtalálja a helye útvonalat. Az ismét inkább Gannát figyelő csapatkocsi hiányában végül egy helyi bringás mutatott neki irányt Sanremoban. A városban aztán négy alkalommal is megállította egy vasúti átjáró, (minden alkalommal segítséget kért a csúszkáló nadrág megigazításához) de már ez sem számított.
Christophe 12 óra 24 perc alatt fejezte be a versenyt, ami persze nagyjából 23 km/h-s átlagával a mai napig a Sanremo történetének leglassabb kiadása. Mögötte Ganna ugyan a második helyen ért be, de a franciák jelentése nyomán utóbb kizárták, így az első üldöző is óra fölötti hátránnyal jött meg.
„Bőven a tervezett menetrend után érkeztem Sanremoba. Este hat volt, mire megállhattam a szélben lobogó céljelző alatt, ami a szenvedésem végét jelképezte. És a karrierem kezdetét…"
Ez volt ugyanis Christophe első igazán nagy győzelme. A borzasztó körülmények ugyan sokáig kísértették, évekbe telt, mire újra versenyképes lett, utána viszont ért el szép sikereket. Tourt ugyan balszerencsés esetei miatt sohasem nyert, de emlékezetes alakja lett a kerékpársport korai éveinek. Mindezt nem érhette volna el az 1910-es Sanremo szenvedései nélkül.
A versenyről sokat elmond a másnapi Gazzetta beszámolójának kezdete. A cikk befejezéseként álljon itt ez az összefoglaló a versenyzők heroikus küzdelméről:
„A negyedik Milánó-Sanremo nem igazán egy verseny volt, sokkal inkább bizonyíték az emberi kitartásról és ékes példája annak, milyen különleges képességek kellenek a természet erejével való dacoláshoz. Csak egy ember, kétségtelenül hatalmas erővel megáldva, állt ellen ezeknek az akadályoknak, a természet legbrutálisabb mivoltának… Az őt teljesítménye szimbolizálja ember és természet harcát ezen a megdöbbentő napon.”  
Eurosport.com
Kerékpár
Összejött a sprint, Ewan nyerte a Giro 5.szakaszát
10 ÓRA
Tour de Hongrie
Boaro: Fiatal csapattal, de szakaszgyőzelemért jött az Astana Magyarországra
11 ÓRA