Universiade, 5. nap: A női kosarasok veretlenül a negyeddöntőben, a vízilabdázók is menetelnek
A férfi kardozók a negyedik, női párbajtőrcsapat pedig a hatodik helyen végzett vasárnap az Essenben zajló Egyetemi Világjátékokon.
A női kosárlabda-válogatott az Universiadén
Fotó: From Official Website
A Horváth Gergő, Dallos Benedek, Tóth Bertalan, Vigh Benedek összeállítású kardcsapat Hongkong ellen kezdte meg szereplését a legjobb 16 között. A ázsiaiak legyőzése után a spanyolok elleni győzelemmel már az elődöntőben voltak a magyarok, ahol az olaszoktól vereséget szenvedtek, akárcsak a japánok elleni bronztalálkozón is.
A Büki Lili, Kardos Edina, Salamon Réka, Wimmer Dorina összetételű párbajtőrcsapat az Új-Zéland elleni győzelemmel került a legjobb nyolc közé, ahol három tussal kikapott a svájciaktól. Az 5-8. helyért a csapat előbb legyőzte a házigazda németeket, majd az ukránoktól vereséget szenvedett, így a hatodik helyen végzett.
A női kosárlabda-válogatott 79-71-re verte Japánt, így veretlenül végzett a C csoport élén, és bejutott a negyeddöntőbe, ahol kedden Portugáliával találkozik.
Műugrásban Kun Patrícia bejutott 3 méteren a hétfői tizenkettes fináléba.
Úszásban Tankó Beatrix 100 méter pillangón, Flück Nóra 1500 gyorson, Kalmár Alíz pedig 200 mellen jutott be a hétfői döntőbe.
Vízilabdában a női csapat felülmúlta Ausztráliát 12-11-re, és első helyen végzett a csoportjában. Az együttes a keddi negyeddöntőben Új-Zélanddal találkozik.
A magyar csapat eddig három ezüst- és bronzérmet szerzett Essenben.
A világ legnagyobb egyetemi multisport eseményén 150 ország 8500 sportolója vesz részt, a versenyeket a Rajna-Ruhr régió hat városában bonyolítják le jövő vasárnapig. A magyar delegáció minden eddiginél népesebb, 248 fős, közülük 178 a sportoló, akik 47 felsőoktatási intézményből érkeztek - ezek között 31 magyarországi egyetem vagy főiskola képviselteti magát.
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)