Pigniczki Fanni már második érmét szerezte az Universiadén
A kardozó Spiesz Anna ezüst-, a ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni pedig bronzérmet szerzett karikával szombaton a Németországban zajló Egyetemi Világjátékokon.
Ezzel a buzogány gyakorlattal zárta az olimpiát Pigniczki Fanni
Videó forrása: Eurosport
Spiesz a főtáblán a 32 között kezdett, japán, hongkongi és dél-koreai ellenfélen keresztül jutott el a legjobb négyig. Az elődöntőben 15-13-ra verte a japán Chirika Takahashi, végül a döntőben 15-7-re kikapott a dél-koreai Hayoung Jeontól.
A vívók az előző két napon is szereztek érmet. Csütörtökön a kardozó Horváth Gergő ezüstöt, a párbajtőröző Kardos Edina bronzot, pénteken pedig az ugyancsak párbajtőröző Somody Soma ezüstöt harcolt ki.
Az rg-s Pigniczki Fanni - aki összetettben harmadik volt - szombaton karikával végzett dobogós helyen. Ugyanebben a szerfináléban Wiesner Hanna Panna nyolcadik lett. Pigniczki labdával - címvédőként - ötödikként zárt, míg buzogánnyal és szalaggal a hatodik helyet szerezte meg.
A női 3x3-as kosárlabda-válogatott, amely a csoportküzdelmeket másodikként fejezte be, 21-6-ra verte a dél-afrikaiakat, ezzel negyeddöntőbe jutott, ahol 21-11-re kikapott a németektől, így végül hatodik lett. Hagyományos kosárlabdában második csoportgyőzelmét aratta a magyar együttes, ezzel már biztosan negyeddöntős.
Vízilabdában a női és a férfi csapat szintén megnyerte második csoportmérkőzését is.
A világ legnagyobb egyetemi multisport eseményén 150 ország 8500 sportolója vesz részt, a versenyeket a Rajna-Ruhr régió hat városában bonyolítják le jövő vasárnapig. A magyar delegáció minden eddiginél népesebb, 248 fős, közülük 178 a sportoló, akik 47 felsőoktatási intézményből érkeztek - ezek között 31 magyarországi egyetem vagy főiskola képviselteti magát.
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)