Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Ronnie O'Sullivané az elérhetetlen rekord

Buzás Gábor

Frissítve 03/05/2022 - 21:46 GMT+2

Ronnie O'Sullivan hétszeres világbajnok lett hétfő este, amivel utolérte Stephen Hendryt, és beállította az egyetlen fontos rekordot, ami még nem volt az övé. Egyszersmind O'Sullivan lett a Crucible legidősebb bajnoka, csaknem harminc évvel azután, hogy ő lett a legfiatalabb játékos, aki pontszerző versenyt nyert.

Ronnie O'Sullivané az elérhetetlen rekord

Fotó: Getty Images

Stephen Hendry 1999-ben szerezte meg a hetedik világbajnoki címét, amivel rekordot állított fel, hiszen addig holtversenyben állt Steve Davisszel és Ray Reardonnal, akik hatszoros győztesek voltak. A skót rekordja sokáig elérhetetlennek tűnt. Gondoljunk bele, 2010-ben Ronnie O'Sullivan és John Higgins három, Mark Williams pedig "mindössze" kettő világbajnoki címnél tartott. És mind a hárman már 35 évesek voltak, ami fontos részletnek látszott, mert Hendry 30 évesen szerezte meg a hetediket, utána elindult a lejtőn. Steve Davis 31 volt, amikor hatszoros világbajnok lett. Egyszerűen korábban nem volt "divat" 30 felett igazán jól teljesíteni. És éppen ezért 2010-ben még nem sejthettük, hogy a "92-es évfolyam" három gigásza ennyire sokáig lesz ilyen szinten jó és eredményes játékos.
Azt hiszem, 2010 környékén csak O'Sullivan legvérmesebb szurkolói remélték, hogy kedvencük egy napon beállítja Hendry csúcsát. Aztán jött a 2012-es és a 2013-as vb, és O'Sullivan hirtelen ötszörös bajnok lett. Ezzel máris sokkal elérhetőbbé vált a rekord. 2013-ban, a teljes kihagyott szezon utáni győzelmével O'Sullivan azt üzente a vetélytársaknak, hogy a világon nincs még egy akkora király, mint ő.
És a következő évben megint ott volt a döntőben. Mégpedig abszolút favoritként, hiszen megnyerte a Bajnokok Bajnoka első kiírását, megnyerte a Masterst ötödször, és övé lett a Welsh Open is. És hogy nyerte meg ezeket a versenyeket! A Masters negyeddöntőjében 58 perc alatt győzte le Ricky Waldent, és 556 pontot szerzett ellene zsinórban, amivel hatalmas rekordot állított fel. Tizedik alkalommal jutott a döntőbe, ami szintén csúcs volt, és a fináléban 10-4-re lelépte Mark Selbyt. A Welsh Open döntőjét pedig 9-3-ra nyerte Ding Junhui ellen, az utolsó frame-ben meglökve pályafutása 12. hivatalos maximumát, ami szintén rekord volt.
Ronnie O'Sullivan
Ilyen előjelekkel érkezett a Crucible-be, ahol tehát az előző két évben ő győzött. A negyeddöntőben 13-3-ra elgázolta Shaun Murphyt. Az elődöntőben 17-7-re győzött Barry Hawkins ellen. Mindkét meccsen elmaradt az utolsó etap, annyira simán nyerte meg ezeket O'Sullivan. És ezek után jött a döntő Selbyvel, aki korábban egyetlen alkalommal jutott be a fináléba a világbajnokságon, 2007-ben, amikor kikapott Higginstől. Selby 2014-ben már elmúlt 30 éves, és 1990 óta Peter Ebdon volt az egyetlen, aki a 30. születésnapja után tudta megszerezni első (vagyis az ő esetében egyetlen) világbajnoki címét. Akkor még úgy tűnt, hogy a snooker a fiatalok sportja, és aki 30 éves koráig nem lesz világbajnok, az már ne is nagyon álmodozzon erről.
Selby persze álmodozott, és mindent meg is tett a sikerért. Ő is 30-on túl, és a következő évben Stuart Bingham is (jócskán) 30-on túl szerezte meg az első címét. És Selby ugye még hármat hozzátett, de most nem ez a lényeg. Hanem az, hogy ő lett az első (és a mai napig az egyetlen) játékos, aki legyőzte O'Sullivant világbajnoki döntőben. Szétszedte, megkínozta, halálosan elfárasztotta a közönség kedvencét. Aki azóta sokszor hangoztatta, hogy inkább kikap az első fordulóban, mint hogy végigcsinálja ezt a kőkemény tornát, csak azért, hogy elbukja a finálét. Ami azt illeti, a következő öt kiírásban nem is termett neki sok babér: két negyeddöntő mellett kétszer a második, egyszer az első fordulóban búcsúzott a Crucible-től. Márpedig korábban sosem fordult vele elő, hogy öt évig elődöntőt se játsszon a világbajnokságon.
Azt hiszem, az a 2014-es elbukott döntő valamelyest megtörte O'Sullivant. Fél évvel később még megnyerte a Bajnokok Bajnokát és a UK-t, de aztán másfél évig döntőt sem játszott, majd a 2016-os Welsh Open győzelem után egy újabb évig nem nyert versenyt. Nem sokáig tartott azonban ez a (nagyon) viszonylagos sikertelenség. A 2017/18-as szezon már róla szólt, hiszen Hendry, Ding és Selby után neki is sikerült egy szezonban öt pontszerzőt nyernie. A vb-n viszont megint nem szerepelt jól, a második fordulóban kikapott Ali Cartertől. Aki ellen korábban sosem vesztett, és akit kétszer is legyőzött világbajnoki döntőben.
De nem ez volt a mélypont, hanem a 2019-es első körös bukta James Cahill ellen. Az ifjú angol amatőrként kvalifikált élete első világbajnokságára - hihetetlen volt, hogy Ronnie éppen tőle kapott ki. Arról nem is beszélve, hogy 2003 óta sosem esett ki az első fordulóban...
Ez az ötéves sikertelenségi széria a Crucible-ben megint arra utalt, hogy nem nagyon lesz már esély Hendry rekordjának beállítására. O'Sullivan közben szép lassan a skót minden más csúcsát túlszárnyalta, "csak" a vb-rekord volt Hendrynél. És ekkor jött el a 2020-as világbajnokság. A karantén-vb, amit nem is a megszokott tavaszi időpontban, hanem augusztusban rendeztek. Eleinte nézők nélkül, aztán fokozatosan őket is beengedve a lelátóra. Ez alkalommal sokkal kevesebb volt a zavaró tényező, nem nyúzták "halálra" O'Sullivant sem a rajongók, sem az újságírók. Nem játszott őrült jól, és a Selby elleni elődöntőben némi szerencséje is volt, mégis megszerezte a hatodik címét.
És onnantól fogva már nagyon jó esély nyílt arra, hogy meglegyen az a bizonyos hetedik. O'Sullivan sokszor elmondta, hogy ő nem hajszolja a rekordokat. De biztos, hogy a lelke mélyén mégis meg akarta szerezni a hetedik címet, már csak azért is, hogy ne kérdezze meg tőle soha többé senki sem, hogy mikor éri utol Hendryt.
Hát utolérte. Már csak az a kérdés, hogy mikor előzi meg...
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés