Judd Trump és Kyren Wilson tavaly döntőt játszott Belfastban, de egyelőre mindketten küszködnek
Publikálva 22/10/2025 - 10:33 GMT+2
Judd Trump nemrég arról beszélt, hogy új dákóval kezdett játszani, és még nem szokott hozzá teljes mértékben. Ez meg is látszott a Northern Ireland Open négyszeres bajnokának játékán, bár ő maga nem a dákót említette magyarázatként, hanem a körülményekre panaszkodott: nem gurultak jól a golyók, illetve nem úgy pattantak vissza a mandínerekről, ahogy pattanniuk kellett volna.
Mark Allen brutális pirosat nyesett be, majd két százassal zárta le a meccsét Milkins ellen
Videó forrása: Eurosport
A világelső hozzátette, hogy évek óta kérik a játékosok a World Snooker Tour illetékeseit, hogy változtassanak, de hiába, mert senki nem törődik a visszajelzésekkel. Judd Trump ennek ellenére 4-2-re győzött Jackson Page ellen, de ehhez szüksége volt a fiatal walesi segítségére. A világelső egy kínzással felérő nyitóframe után 1-0-ra vezetett, majd ellenfele hathatós közreműködése mellett, de már valamivel jobb játékkal megszerezte a második frame-et is. Page ezután elkezdett jobban játszani, de végül 4-2-re kikapott. A nemrég maximumot lökő Trump legnagyobb breakje egy 53-as volt ezen a mérkőzésen. Gary Wilson vagy Martin O'Donnell lesz a következő ellenfele.
Kyren Wilson nagyon megizzadt a múlt héten egy pro-am versenyen (ahol profik és amatőrök egyaránt indulhatnak) döntőbe jutó, és ott a már amatőr édesapjától kikapó Oliver Lines ellen. A világranglista 62. helyén álló Lines tavaly elődöntőbe jutott a British Openen, ez messze a legjobb eredménye. 3-2-re vezetett a torna címvédője ellen, aki a nyári Shanghai Masters megnyerése után felesége egészségügyi állapota miatt rossz eredményeket ért el az utóbbi versenyein. Wilson egy 61-es breakkel kiharcolta a döntő frame-et, melyet viszonylag szoros csatában nyert meg. A második fordulóban Ryan Day lesz a címvédő ellenfele.
Ali Carter visszavágott Stan Moodynak, aki az utóbbi hetekben kétszer is legyőzte őt. Előző két mérkőzésük is szorosan alakult és a mostani is: a 19 évesen máris kétszeres negyeddöntős játékos 2-0-ra vezetett, majd a Kapitány két százas breakkel egyenlített - ezzel mindössze a harmadik játékos lett a főtáblán, aki egynél több százast lökött. Moody egy 71-essel megint előnybe került, de Carter lemásolta Wilson teljesítményét: egy 61-essel kiharcolta a döntő frame-et, melyet viszonylag szoros csatában megnyert. Jimmy Robertson lesz a következő ellenfele, aki Stuart Binghamet múlta felül még hétfőn.
Zhang Anda 4-1-re kikapott a ranglista 59. helyén álló Mark Davistől, és a kínai játékos ki fog zuhanni a top 16 közül, ha így folytatja, hiszen novemberben elveszíti a két éve megnyert International Championshipért kapott ranglistapontokat. Ismét meg kellene nyernie ezt a versenyt ahhoz, hogy kiemelt legyen a november végén rajtoló Egyesült Királyság Bajnokságán, de jelen formáját elnézve ezt rendkívül nehéz elképzelni.
Stephen Maguire februárban döntőt játszott a Welsh Openen, majd nyáron megnyerte a pontszerző Championship League-et, de még mindig rengeteg pontot kellene szereznie ahhoz, hogy ismét a top 16 tagja legyen. A skótok egykori UK-bajnoka nem brillírozott különösebben, de így is 4-1-re győzött Luca Brecel ellen.
John Higgins az első két frame-ben összesen egy golyót lökött be a világranglista 28. helyén álló Pang Junxu ellen, de a harmadikat már egy total clearence-szel nyerte a négyszeres világbajnok. Két 58-as breakkel aztán már ő vezetett 3-2-re, de Pang is bemutatott egy asztaltakarítást, amivel kiharcolta a döntő frame-et. Nem tudta azonban életében először legyőzni a skót sztárt, aki szoros, izgulós végjátékban kerekedett felül. Higgins következő ellenfele edzéstársa, Maguire lehet, ha a skót játékos szerdán győzni tud Si Jiahui ellen.
Barry Hawkins és Aaron Hill ugyancsak döntő frame-es küzdelmet vívott, itt azonban meglepetésre a fiatal ír játékos szerezte meg a győzelmet. A ranglista 47. helyén található Hill néhány hete a negyeddöntőig menetelt a szezon első Home Nations állomásán, az English Openen, és a sorozat második versenyén is ott van már a 16 között. Ahol Mark Allen, az English Open bajnoka lehet a következő ellenfele, amennyiben a hazaiak sztárja legyőzni szerdán Ben Woollastont.
Szerdán lejátsszák a második forduló összes hátralévő mérkőzését, és ezzel kialakul a nyolcaddöntők mezőnye. Mark Selby és Jack Lisowski 14:00-kor kezdődő összecsapása, az említett Maguire - Si mérkőzés (14:00), valamint Shaun Murphy és Elliot Slessor csatája (16:00) ígérkezik a három kiemelkedő csemegének. Este csap össze Allen és Woollaston, utánuk pedig Kyren Wilson és Ryan Day szórakoztatja a nagyérdeműt.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés