Miért is ne készülhetne együtt Ronnie O'Sullivan és Judd Trump? - A világelső nyitott lenne a közös gyakorlásra Dubajban
Publikálva 21/10/2025 - 14:14 GMT+2
Judd Trump és Ronnie O’Sullivan immár mindketten Dubajban élnek, és bár még nem került rá sor, Trump szerint semmi akadálya annak, hogy a közeljövőben összecsapjanak a gyakorlóasztalnál. A jelenlegi világelső és a hétszeres világbajnok roppant nagyra tartja egymást, és elképzelhető, hogy egy ponton majd egymás elleni játékkal élezik a formájukat.
Judd Trump közel három év után lökött ismét maximum breaket
Videó forrása: Eurosport
A két snookersztár Angliából költözött az Egyesült Arab Emírségekbe: Ronnie O’Sullivan idén nyáron, nem sokkal az esküvője után tette meg ezt a lépést, míg Judd Trump már korábban, 2024 elején odaköltözött, illetve néha Hongkongban is eltölt némi időt.
A szintén profi snookeres Matt Selt ugyancsak Dubajba költözött, és mindhárman ugyanabban a gyakorlóközpontban készülnek a versenyekre, bár Trump és O’Sullivan "nehézsúlyú" edzőmeccsére még nem került sor az új környezetben.
A páros korábban már gyakorolt együtt, amikor Trump fiatal profiként Essexbe költözött. A világelső szerint nincs akadálya, hogy újra asztalhoz lépjenek - feltéve, hogy sikerül összeegyeztetniük az időbeosztásukat. Trump a metro.co.uk oldalnak mesélt a dubaji bázisról.
"Két privát terem van. Én általában korábban megyek gyakorolni, Ronnie pedig egy kicsit később, így nem igazán szoktuk látni egymást. Én, Matt és Ronnie mind ugyanott készülünk, ez egy nagyon szép terem, öröm ott játszani."
O’Sullivan is hasonló véleményt fogalmazott meg az edzésközpontról, amikor a metro.co.uk-nak nyilatkozott:
"Ez az egyik legjobb gyakorlóhely, amit valaha láttam. Nagyszerű a felszereltség és az emberek is fantasztikusak."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/01/22/3870088.jpg)
Ronnie O'Sullivan és Judd Trump
Fotó: WorldSnooker
Ami annak a lehetőségét illeti, hogy a két korábbi világbajnok összemérje erejét Dubajban, Trump így folytatta:
"Az évek során sokat gyakoroltunk együtt, amikor fiatalabb voltam, elég sokszor játszottunk egymással, szóval nincs semmi oka, hogy most ne tegyük.
Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb, ha egyszerre leszünk ott, vagy ha mindketten úgy érezzük, hogy formába kell hoznunk magunkat, akkor játszani fogunk."
A 2022-es világbajnoki döntőt követő emlékezetes, hosszú ölelése során Trump ezt mondta a Rakétának:
"Köszönöm, hogy gyakoroltál velem. Időt szántál rám, és ezt igazán nagyra értékelem."
A két játékos között óriási a kölcsönös tisztelet, de nem tűnik úgy, hogy Dubajban különösebben sok időt töltenek együtt.
Szerintem legfeljebb egyszer láttam őt Dubajban, ha egyáltalán. Azt hiszem, nem is találkoztunk, mióta ott vagyok.
Más a napi ritmusom, mint az Egyesült Királyságban. Régen úgy tíz óra körül, fél tizenegykor mentem gyakorolni. Dubajban fél nyolckor, kilenckor már ba teremben vagyok, gyakorlok három órát, vagy amennyit kell. Dél, egy óra körül végzek, és a nap többi része szabad" - mondta Trump.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/10/10/image-e45c72ce-190c-419b-82a3-6df88d123bbd-85-2560-1440.jpeg)
Asztaltakarítás Ronnie-módra: ezúttal egy 135-ös total clearance-t villantott a Rakéta
Videó forrása: Eurosport
A világelső erre a hétre Belfastba utazott, ahol megpróbálja ötödször is megnyerni a Northern Ireland Opent.
O’Sullivan nem indult ezen a tornán, de november első hetében ismét láthatjuk őt a Kínában rendezendő International Championshipen.
Forrás: metro.co.uk
Hirdetés
Hirdetés