Véget ért a snooker világbajnokság selejtezősorozata, teljessé vált a főtáblás résztvevők névsora. A sorsolás csütörtök délben lesz. A szerdai napon nem született komoly meglepetés, a két nagyágyú, Bingham és Carter egyaránt simán győzött.

"Az utolsó selejtezős mérkőzés borzalmas tud lenni. Tegnap is itt voltam, megnéztem néhány meccs végjátékát. Láttam olyat, aki sírva hagyta el az arénát, az ellenfele pedig a mennyekben volt.
Boldog vagyok, hogy a Crucible-ben zárhatom a szezont. A két selejtezős mérkőzésem élessé tette a játékomat. Jól megy a breaképítés és a biztonsági játék. Hatalmas mosollyal térek haza. Nem lesz könnyű dolga annak, aki engem kap az első fordulóban" - mondta Bingham.
World Championship
Murphy és Selby játssza a világbajnoki döntőt
02/05/2021 07:14
Érdekesség, hogy a 16 utolsó körös mérkőzés közül mindössze egyetlen hozott döntő frame-es csatát. Sam Craigie, a világranglista 58. helyezettje az esélyesebb Zhao Xintong ellen 5-2-es hátrányba került, mégis kiharcolta a döntő frame-et. Ahol produkált egy 89-es breaket, amivel megszerezte a győzelmet. A korábbiakban lökött három százas breaket, ráadásul az előző fordulóban az iráni szupertehetséget, Hossein Vafaeit győzte le 6-0-ra. Ő sem lesz kis falat a főtáblán.

Sam Craigie

Fotó: WorldSnooker

Craigie lesz az egyik újonc az idei világbajnokságon, és Mark Joyce a másik. A 37 éves profi papíron az egyik legkönnyebb ellenfelet kapta Igor Figueiredo személyében, de, mint elmondta, nem volt sétagalopp a mérkőzés. Főleg a befejezés miatt, ugyanis a brazil 9-4-es hátrányból felkapaszkodott 9-7-re.
"Végre eljutok a Crucible-be. Korábban is játszottam már az utolsó selejtezőkörben, de sosem hittem magamban eléggé. Mostanra más játékos lettem. Amikor Igor elkezdett felzárkózni, az volt 15 éves profi pályafutásom legrosszabb pillanata. Borzasztóan játszottam, buta hibákat követtem el. 9-7-nél nagyon magabiztos volt. Valahogy mégis sikerült győznöm, és boldog vagyok, hogy ott lehetek a Crucible-ben" - mondta Joyce.
Szintén kvalifikált a két évvel ezelőtti meglepetés elődöntős Gary Wilson, valamint Chris Wakelin, Martin Gould és Ricky Walden. Utóbbi két játékos is nagyon kemény ellenfél lehet majd valamelyik kiemeltnek, különösen Walden, aki 2013-ban ugyancsak játszott már elődöntőt.
World Championship
Bingham játszott jobban, mégis döntetlenre áll Selby ellen
30/04/2021 07:53
Snooker
Kyren és a három világbajnok
29/04/2021 07:28