A címvédő Shaun Murphy és a háromszoros bajnok Mark Selby egyaránt kínai újoncokkal csap össze a Masters első fordulójában
Publikálva 10/01/2026 - 20:16 GMT+1
A világbajnoksághoz és az Egyesült Királyság Bajnokságához hasonlóan a Mastersen is a címvédő mérkőzése nyitja a versenyt, azaz Shaun Murphy lép elsőként asztalhoz. Ellenfele az ősszel tornát nyerő és ezzel a top 16 közé berobbanó Wu Yize lesz. Mark Selby is kínai ellenfelet kapott Xiao Guodong személyében.
Nézd vissza Kyren Wilson gyönyörű total clearance-ét Edinburghből!
Videó forrása: Eurosport
Január 11-én, vasárnap kezdődik az 52. Masters.
1975 óta rendezik meg ezt a versenyt, melynek mindig is London adott otthont, kivéve a 2021-es évet, amikor a koronavírus-járvány miatt Milton Keynes-ben rendezték. Ettől az egy alkalomtól eltekintve 2012 óta az Alexandra Palace, népszerű nevén az Ally Pally a verseny helyszíne.
Shaun Murphy minden bizonnyal kedveli a "palotát", hiszen rögtön az első ott rendezett kiírás alkalmával döntőbe jutott, majd három évvel később meg is szerezte a trófeát. Tavaly pedig kétszeres bajnok lett, miután legyőzte Gary Wilsont, Neil Robertsont, Mark Allent, majd a fináléban Kyren Wilsont is, aki a tavalyi szezonban csak Murphytől kapott ki döntőben. Az egész versenyen Murphy volt messze a legjobb, összesen hét százas breaket lökött, rajta kívül senki más nem hozott össze kettőnél többet. Murphy másodszor hódította el a Masters trófeáját, tíz évvel az első alkalom után. Ezzel négyszeres Triple Crown-győztes lett, és ő volt az első, aki a 250.000-ről 350.000 fontra emelt pénzdíjat tehette zsebre.
A Masterst 13-szor rendezték az Ally Pally-ben, és Murphy kétszer megnyerte, emellett van még egy elbukott döntője és négy elődöntője. Magyarán a kiírások több mint fele alkalmával eljutott legalább a legjobb négyig. Igazán remek mérleg.
- Judd Trump előnye hatalmas, Kyren Wilson második helye viszont megingott a snookeres világranglistán
Murphy az idei szezonban is jó formában játszik, megnyerte a British Opent, döntős volt a Xi'an Grand Prix-n, és van még egy elődöntője, amivel ő a szezon harmadik legeredményesebb játékosa. Első ellenfele az idei Mastersen Wu Yize lesz, aki november elején megnyerte az International Championshipet, amivel kvalifikált a top 16 közé és ezzel persze a Mastersre is. Ezen a sikeren kívül nem tud említésre méltó eredményt felmutatni a futó évadban - Hszianban éppen Murphy győzte le 5-4-re, ezt az egy tétmérkőzést játszották eddig egymás ellen.
Murphy és Wu összecsapása vasárnap 14:00 órakor kezdődik és hat nyert frame-ig tart, mint a Mastersen minden mérkőzés a döntőt kivéve. 20:00 órakor pedig a verseny háromszoros bajnoka, Mark Selby érkezik az asztalhoz. A volt világelső 2008-ban, 2010-ben és 2013-ban nyerte meg a Masterst, 2014-ben még a döntőbe jutott, azóta azonban alig nyert mérkőzést ezen a Triple Crown-versenyen. Szinte hihetetlen, de az utóbbi tizenegy kiírás során ötször is kiesett az első fordulóban és mindösszesen hat mérkőzést nyert meg, de ilyenkor is mindig búcsúzott a második körben, azaz a negyeddöntőben.
Selby ismét a csúcsformája közelében teljesít, eddig ő az egyetlen, aki két versenyt nyert a szezonban. Elvitte a Champion of Champions és az Egyesült Királyság Bajnoksága trófeáját, és további három elődöntőbe is bejutott. Xiao Guodong lesz az első ellenfele, aki szintén nyert már versenyt ebben a szezonban - megvédte a címét a Wuhan Openen. Wuhoz hasonlóan Xiao is először vesz részt a Mastersen. Idén öt kínai játékos szerepel a 16 fős mezőnyben, ez rekord a Mastersen.
Selby és Xiao párharca 2010-ben kezdődött, és az angol vezeti kettejük összevetését 7-4-re. Az utóbbi három mérkőzésük egyaránt hat nyert frame-ig tartott, az első kettőt a négyszeres világbajnok nyerte, legutóbb viszont, 2024 novemberében Xiao kerekedett felül 6-5-ös sikerrel.
A mérkőzéseket élőben közvetíti az Eurosport és az HBO Max. Friss hír a Mastersről, hogy Ronnie O'Sullivan pénteken visszalépett, így Neil Robertson első ellenfele Chris Wakelin lesz.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés