Shaun Murphy: "Mekkora marha vagyok!"
Frissítve 17/01/2025 - 20:28 GMT+1
Shaun Murphy nagyszerű játékkal, 6-2-re legyőzte Neil Robertsont a Masters negyeddöntőjében, a torna 2015-ös bajnoka ezzel bejutott az elődöntőbe. Murphy szórta a nagy breakeket, melyek közül kiemelkedett az utolsó frame-ben mutatott maximumkísérlet. 120 pontnál azonban elakadt a pontgyártásban, így meg kellett elégednie a 6-2-es győzelemmel, 147 nélkül.
Murphy nyerte a Budapest Snooker Masters résztvevőinek rangadóját az Ally Pally-ben
Videó forrása: Eurosport
Shaun Murphy egy kerek 90-es breakkel indította a mérkőzést, majd további két 60 felettivel és egy 82-essel 5-2-re elhúzott a kétszeres Masters-bajnok Neil Robertson elleni mérkőzésen. Esélye volt a tökéletes befejezésre, hiszen mind a 15 pirosat belökte az utolsó frame-ben, és mindegyik után feketét küldött be.
Csakhogy a 15. fekete után nem sikerült megtalálni a pozíciót a sárgára, Murphy snookert adott önmagának a kék mögé. Így nem jött össze neki a maximum, ami egyébként igen ritka madár a Mastersen, hiszen a torna ötvenéves története során mindössze ötször fordult elő. Ezután mondta ezt Murphy:
"Mekkora marha vagyok! Hogy pont oda tudtam vinni a fehéret! Olyan jó lenne, ha még egyszer megpróbálhatnám.
A szezon előtt kitűztem azt a célt magam elé, hogy lökök egy maximumot az egyik Triple Crown-versenyen, és most elég közel kerültem hozzá. Szép ajándék lett volna édesanyámnak, akinek ma van a születésnapja."
A mérkőzés egészén nyújtott teljesítményével már sokkal elégedettebb volt Murphy, aki egyébként nyolc hivatalos maximumot lökött pályafutása során, legutóbb a Shoot Outon, ami egészen hihetetlen volt.
"A legjobb játékom közelében jártam. Örülök és elégedett vagyok. Tudom, hogy amikor az egyik legjobb játékossal találkozol, akkor az elejétől fogva a topon kell lenned. Ebben, azt hiszem, nem voltam a legerősebb a pályafutásom során. Szépen le is zártam a mérkőzést, amikor kaptam egy sanszot, löktem egy nagy breaket."
Murphy következő ellenfele Mark Allen lesz, aki egy kevésbé látványos mérkőzésen szintén 6-2-re győzött Mark Selby ellen. Murphy a szezon elején elkezdett együtt dolgozni Peter Ebdonnal, erről is beszélt:
"Peter segített újra felfedeznem azt a tényt, hogy én vagyok az utóbbi húsz év egyik legjobb játékosa. Kicsit elfeledkeztem erről, és Peter adott nekem egy kis extra önbizalmat.
Egyébként nem ezért kerestem meg őt. Akartam valakit magam mellé, aki járt a legmagasabb szinten, tudja, hogyan kell versenyeket nyerni. A meccs előtt az öltözőben nem is beszéltünk a taktikáról, csak zenét hallgattunk és gitárriffekről értekeztünk."
Murphy és Allen tehát az elődöntőben találkozik szombaton. A másik elődöntő párosítása pénteken alakul ki: 14 órakor kezdődik Judd Trump és Ding Junhui mérkőzése, 20 órától pedig az utóbbi két év világbajnoka, Kyren Wilson és Luca Brecel méri össze tudását.
Forrás: metro.co.uk
Kapcsolódó témák