Stephen Hendry elmondta, miért olyan pocsék a visszatérése

Stephen Hendry arról beszélt, hogy miért nem hoz sikereket számára a visszatérése. Mint elmondta, ez nem is igazi visszatérés. A hétszeres világbajnok 2020-ban kapott szabadkártyát a Main Tourra a World Snooker Tour akkori elnökétől, Barry Hearntől, de a bő két év alatt mindössze három mérkőzést nyert meg.

Stephen Hendry

Fotó: WorldSnooker

Stephen Hendry azt mondta, hogy sosem szánta valódi visszatérésnek ezt az új játéklehetőséget.
A skótok sztárja 2012-ben vonult vissza a profi snookertől. 2020-ban kapott szabadkártyát, és nagy várakozás előzte meg az első szerepléseit. Csakhogy két és fél év alatt mindösszesen 14 mérkőzést játszott, és ebből csak hármat tudott megnyerni.
A legutóbbi mérkőzését november végén játszotta Matthew Stevensszel, és 5-0-ra kikapott a walesitől. Ráadásul Hendry legnagyobb breakje mindössze 32 volt ezen a mérkőzésen. A 2022/23-as szezonban mindössze három mérkőzést játszott, és mindhármat elvesztette, összesen egyetlen frame-et, és egyetlen félszázas breaket (egy 54-est) hozott össze. A snooker rajongóinál ezek az "eredmények" is kiverték a biztosítékot, hát még Hendry azon döntése, hogy nem indult az Egyesült Királyság Bajnokságán, mert inkább szakkommentátori munkáját helyezte előnybe.
Hendry az utóbbi időszakban azzal keltett pozitív feltűnést snookeres körökben, hogy videósorozatot indított, melynek legutóbbi epizódjában Matt Selttel beszélgetett. A kevésbé ismert és sikeres angol Hendry közeli barátja, és neki elmondta a skót legenda, hogy mit gondol a visszatéréséről:
"Nem gyakorlok, úgyhogy nem csoda, hogy nem érek el eredményeket. Nagyon szeretem a golfot ... és bizony a golf jócskán elvonja a figyelmemet. Ha komolyan venném a felkészülést, akár csak napi egy vagy két órát gyakorolnék, akkor teljesen más lenne a helyzet.
picture

Fotó: WorldSnooker

De nem sok jóra számíthatok, mert csak megjelenek a versenyeken. A mezőny erős, a biztonsági játék rengeteget fejlődött az utóbbi időszakban, és mindenki breakerősebb lett. Sokat nézem a többieket, és úgy érzem, hogy ha beletenném a munkát, akkor elérhetnék eredményeket.
Azért tértem vissza, hogy megint átéljem a versenyhelyszínek légkörét sok nézővel, nem azért, hogy Wiganben selejtezzek egy szabadidőközpontban. Semmi bajom Wigannel, de ez egyszerűen nem hoz lázba."
Forrás: mirror.co.uk
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés