Judd Trump: "Kicsit unalmassá vált a sok nyerés"

Judd Trump a rengeteg sikert hozó két szezonjáról beszélt, és azt is elmondta, hogy kissé unalmassá vált számára a sok nyerés. 2019 világbajnoka a saját elmondása szerint akkor tudta ismét élvezni a snookert, amikor bejutott a 2022-es világbajnoki döntőbe, ahol kikapott Ronnie O'Sullivantől. A volt világelső az idei szezonban még csak pontszerző elődöntőt sem játszott.

Judd Trump

Fotó: WorldSnooker

Judd Trump egy igencsak érdekfeszítő interjút adott, vagyis inkább beszélgetett Stephen Hendryvel a gyakorlóasztal és egy-két frame mellett.

A skót sztár YouTube-csatornáján látható videóban természetesen szóba kerül az utóbbi időszak relatív sikertelensége is, aminek kapcsán Trump azt mondja, hogy unalmassá vált számára a sok győzelem.
Trump 2019-ben nyerte meg életében először a Masterst, majd a világbajnokságot, és ezeket a sikereket követte a 2019/2020-as szezon, melynek során hat pontszerző trófeát nyert, amivel rekordot állított fel. Trump azonban ekkor még nem unta a sikereket, ugyanis a következő szezonban is összehozott öt pontszerző tornagyőzelmet.
2021-ben indult el a "lejtőn", ami persze sokak számára egészen remek év lett volna a Bajnokok Bajnoka és a German Masters megnyerésével, amihez 2022-ben hozzátette a Turkish Masterst és a világbajnoki döntőt. A jelen szezonban is játszott már egy finálét a Bajnokok Bajnokán, de pontszerző versenyeken még csak az elődöntőig sem jutott, ami mindenképpen aggasztó.
picture

Judd Trump

Fotó: WorldSnooker

"Kicsit unalmassá vált a sok nyerés. A legjobb szezonjaimban sok olyan verseny volt, amiket üres lelátók előtt játszottunk. A végére minden egyformává és megszokottá vált. Elvesztettem a szenvedélyemet. Még nem teljesítettem olyan jól, mióta ismét vannak nézők a versenyeken, de már újra élvezem a játékot. A világbajnoki döntő volt az első alkalom, amit megint élvezni tudtam, még úgy is, hogy kikaptam Ronnie-tól."
A 33 éves játékos nincs tragikus helyzetben, hiszen a világranglista negyedik helyén áll, és az év végére előrevetített előzetes ranglistán is a negyedik helyen találjuk. A 23-szoros pontszerző győztes Bristolban gyakorol, mégpedig egyedül, csak a testvére, Jack szokott vele lenni.
Jacknek kulcsfontosságú szerepe volt Trump 2019-ben indult sikersorozatában, de a Covid-járvány alatt nem utazhatott el a versenyekre. Trump még akkoriban is rendszeresen nyerte a versenyeket, de már nem élvezte annyira a játékot, mint korábban. Ezzel együtt ugyanannyit gyakorol, mint régebben, hogy ne essen vissza a játéka színvonala.
"Amikor itt van Jack, olyan, mintha versenyen lennék. Olyankor nagyon komolyan veszem a játékot. Ha ő lát engem, akkor nem akarok rontani. Olyankor nem unom el a játékot, és nem kezdek el brutálisakat lökni. Ha ez mégis megtörténik, akkor leülök öt percre, de sosem snookerezek alibiből."
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés