Neil Robertson szerint Ronnie O'Sullivan nem csupán a snooker GOAT-ja, hanem az egyetemes brit sporttörténelem legnagyobb alakja

Az ausztrál világbajnok arról beszélt, hogy szerinte Ronnie O'Sullivan a legnagyszerűbb brit sportember. Robertson azzal indokolta a véleményét, hogy a Rakéta eredményein túl érdemes figyelembe venni azt is, hogy milyen körülmények között ért el annyi mindent - hét világbajnoki címet, valamint nyolc Masters- és nyolc UK-elsőséget.

"Te jó ég, mit lökött?!" - Ronnie O'Sullivan elkapta a fonalat, egy 128-assal húzott el 2-0-ra

Videó forrása: Eurosport

Az már egy ideje egyértelmű, hogy Ronnie O'Sullivan minden idők legsikeresebb snookerjátékosa, hiszen 23 Triple Crown-címével messze túlszárnyalta a korábbi csúcstartó Stephen Hendryt, ráadásul pontszerző trófeák, illetve hivatalos százas breakek valamint maximumok tekintetében is övé a rekord.
Fantasztikus eredménysora mellett nyilvánvaló, hogy ő a legnépszerűbb snookerjátékos, aki 49 évesen még mindig képes csúcsformában teljesíteni, amint azt láthattuk az augusztusi Saudi Arabia Snooker Mastersen, ahol egy elképesztő mérkőzésen két maximumot lökött.
Neil Robertson legyőzte a Rakétát a torna döntőjében, de az ausztrál világklasszis úgy gondolja, hogy O'Sullivan elődöntős produkciója egy újabb bizonyíték arra, hogy miért a hétszeres világbajnok a valaha volt legjobb brit sportoló:
"Ha az a mérkőzés nem emeli fel őt a valaha volt legnagyszerűbb brit sportoló státuszba, akkor nem tudom, mi fogja. És nemcsak az a csodás, amit bemutatott, hanem az is, amilyen tempóban vitte véghez. Soha korábban nem láttunk ilyet snookermeccsen és szerintem a jövőben sem lesz ilyen."
Robertson azt is kiemelte, hogy O'Sullivannek milyen lelki nehézségekkel kellett szembenéznie élete során - erről a Rakéta rengeteget írt önéletrajzaiban. Az ausztrál világbajnok át tudja érezni a problémakör egy részét, hiszen neki is voltak hasonló gondjai, illetve a felesége, Millie is megküzdött a depresszióval.
"Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy Ronnie-nak micsoda nehézségeken kellett átmennie. A feleségemnek is voltak gondjai a mentális egészségével, és ez olyasmi, ami sosem múlik el igazán.
picture

Sporttörténelmi dupla: Ronnie O'Sullivan meglökte második maximumát a mini-vb elődöntőjében!

Videó forrása: Eurosport

Figyelembe kell vennünk mindazt, amin Ronnie keresztülment, a depressziót, a szorongást, a függőségeket. Ha ezeket szem előtt tartjuk, akkor látszik igazán, hogy mekkora teljesítmény az ő pályafutása.
Nem tudok más sportolóról, aki hasonlóan nehéz mentális állapota ellenére tudott ilyen hatalmas sikereket elérni. 
Ronnie egy abszolút bajnok.
O'Sullivan 2025-ben a szintén depresszióval küzdő Mark Selbyvel beszélgetett rendkívül nyíltan és őszintén a mentális egészségről az Eurosport stúdiójában. A Rakéta a 2024-es világbajnokság alatt pedig arról beszélt, hogy gyógyszert kellett szednie a szorongás miatt:
"Sokszor kellett gyógyszert szednem a szorongás ellen, még a kisebb versenyeken is, és még akkor is, amikor nem játszottam. Ennyire rosszul tudom érezni magam a snooker miatt."
O'Sullivan jelenlegi gyógyszere a jó párkapcsolat, a környezetváltás (hiszen feleségével Dubajba költöztek) és az, hogy kevés versenyen szerepel. Nekünk pedig alighanem már hozzá kell szoknunk, hogy egyre ritkábban látjuk őt. Viszont amikor megjelenik az asztal mellett, akkor számíthatunk arra, hogy a legmagasabb szintű élménnyel leszünk gazdagabbak.
Forrás: metro.co.uk
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés