Luca Brecel túl van az érthetetlen fáradtságon, gyermekáldás elé néz és szeretne visszatérni a top 16 közé

Luca Brecel teljesítménye jócskán visszaesett a 2023-as világbajnoki cím megszerzése után, és egy ideig még az is felmerült, hogy kieshet a Main Tourról. Jelenleg is csupán a világranglista 42. helyén áll. A tavalyi szezonban mindössze egy pontszerző negyeddöntőig jutott el, és nem tudott kvalifikálni a Crucible Színházba.

Három piros egyszerre, négyfalas fekete, briliáns snookerek és kimenekülések: a vb legszebb lökései

Videó forrása: Eurosport

Luca Brecel arról beszélt, hogy az előző szezon nagy részében egy máig megmagyarázhatatlan, ”különös jelenség” hátráltatta, de már jól érzi magát. A belga világbajnok a 2023-as csúcsteljesítménye óta, azaz három szezon során csupán egy pontszerző elődöntőt tud felmutatni. Igaz, meghívásos tornákon három döntőt is játszott, de azokkal nem került előrébb a világranglistán.
Az előző szezon nagy részében a belga játékos állandó, súlyos fáradtsággal küzdött. Sok orvosnál járt, de egyikük sem tudta megállapítani a panaszok okát, és így megfelelő kezelést sem találtak rá.
A 31 éves játékos állapota azóta javult, a fáradtság enyhült, de végső soron kénytelen volt elfogadni, hogy ezen a problémán nem tudnak segíteni. Brecel a Metronak adott interjút:
Úgy tűnik, most minden rendben van. Azt hiszem, tényleg jól vagyok. Ha az orvos ezt mondja, akkor talán el kell hinnem neki. Tudok játszani, élvezem is a játékot, és ez a legfontosabb.
Soha nem derült ki, hogy valójában mi volt ez. Egész életemben remekül éreztem magam, aztán egyik pillanatról a másikra valami megváltozott, anélkül hogy bármi történt volna. Nagyon különös jelenség volt.
Fáradtság volt, de nem az a fajta, ami egy alvás után elmúlik. Az alvás sem segített, ezért rendkívül frusztráló volt.
Nem élek stresszes életet.
Szokták mondani ilyen helyzetben, hogy ”talán stressz vagy kiégés”, de az én életem abból áll, hogy mindig azt csinálom, amit szeretek, így nem mondanám, hogy stresszes vagyok. Nehéz időszak volt, de most már sokkal jobban érzem magam, és ez nagyszerű.
Brecel a rejtélyes egészségügyi probléma miatt több versenytől is visszalépett, és jelenleg azon dolgozik, hogy ismét elérje azt a szintet, amely világbajnoki címhez és további három pontszerző tornagyőzelemhez segítette.
Nem indult jól azonban számára a 2026/2027-es szezon: a Wuhan Open kvalifikációjában Steven Hallworthtől kapott ki, míg a China Open selejtezőjében Stuart Bingham 5-0-ra kiütötte, tehát egyik versenyen sem lesz ott a főtáblán. A Championship League első csoportköréből ugyan továbbjutott három sikerrel, a második körben azonban elvérzett.
Rendkívül motivált vagyok. Megpróbálok a lehető legjobban játszani, tornákat nyerni, és visszakerülni a legjobb 16 közé. A gyakorlások folyamán nagyon koncentrált és magabiztos vagyok, csak a versenyeredmények még nem úgy alakulnak, ahogy szeretném. Ez a következő lépcsőfok, mert szükség van győzelmekre ahhoz, hogy a meccseken is önbizalmat szerezzek.
Az éhség megvan bennem, a tehetség is megvan, és a tapasztalat is. Minden, ami szükséges, a rendelkezésemre áll, most már csak idő kérdése, hogy jöjjenek az eredmények.
Elég csak Jack Lisowskira gondolni: elképesztően jó játékos, mégis nagyon sokáig tartott, mire végre nyerni tudott. Igaz, én már a pályafutásom elején nyertem rangos versenyeket, de ez nem jelenti azt, hogy minden könnyen megy. Viszont a kitartás előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét.
Még mindig nagyon fiatal vagyok. Ez azt jelenti, hogy ha most mindent jól csinálok, akkor még hosszú pályafutás áll előttem, és pontosan ezt szeretném.
Brecel 2023-as világbajnoki győzelme minden idők egyik leglátványosabb és leginkább meglepő története volt. Olyan klasszisokat győzött le, mint Ronnie O'Sullivan és Mark Williams, az elődöntőben Si Jiahui ellen a Crucible történetének legnagyobb fordítását mutatta be, majd a döntőben Mark Selbyt is felülmúlta. Brecel azonban nem élvezte azt a figyelmet, amely a sportág csúcsára jutással járt.
picture

2023 krönte sich Luca Brecel noch zum Weltmeister

Fotó: Getty Images

A világbajnokság után túl sok lett a zavaró tényező, túl nagy lett irántam a figyelem. Ez nem való nekem. Mindenhol felismernek az utcán, bárhová megyek. Rengeteg dolgot kellett intézni, aminek semmi köze a snookerhez, és ez nem volt könnyű.
Őszintén szólva soha nem a nyomás jelentett gondot. Ha az lett volna a gond, azt is elismerném. Egyszerűen túl sok minden terelte el a figyelmemet, nem tudtam igazán koncentrálni, mert minden teljesen más lett, mint korábban egész pályafutásom során.
A 31 éves Brecel – aki decemberre várja első gyermekét – hangsúlyozza, hogy nem valamiféle féktelen életmód miatt vesztette el a fókuszát, noha világbajnoki győzelme idején kialakult róla egyfajta ”rock and roll” imázs, amelyet saját bevallása szerint részben maga is táplált.
Talán nem kellett volna azt mondanom egy interjúban, hogy egy meccs után részeg voltam, mert valójában az volt az egyetlen ilyen alkalom talán az elmúlt öt évben!
Persze, ha ilyet mondasz a BBC-n, akkor természetes, hogy az emberek kialakítanak rólad egy képet. Csakhogy ez nem tükrözi a valóságot. Ha valóban ilyen lennék, azzal sem lenne semmi baj, de nem így van, és szerintem jó, ha az emberek ezt tudják.
Brecel kívülről rendkívül nyugodt és szinte közömbös személyiségnek tűnik, de nem titkolja, mennyit jelentett számára a világbajnoki cím, és mennyire szeretné ismét elhódítani.
Még mindig sokat gondolok rá. Mindig különleges emlék marad számomra a 2023-as világbajnokság, és most az az álmom, hogy újra megnyerjem. Soha nem lesz ugyanolyan élmény, mint először volt, de most ez a legfőbb célom.
Kétszer világbajnoknak lenni, különösen belgaként, még viszonylag fiatalon… Ha mondjuk 35 éves koromig sikerülne másodszor is megnyernem, az igazán különleges lenne.
Brecel világbajnoki címe után sok játékost és szurkolót meglepett, hogy Belgiumban nem rendeztek profi snookerversenyt. Úgy tűnt, a sportág nem tudta kihasználni a sikerében rejlő lehetőségeket. A belga játékost azonban ez egyáltalán nem zavarta.
Nem is tudom… szerintem mindenki tudja rólam, hogy ez nem igazán érdekel. Sokan jöttek oda hozzám, és megkérdezték, hogy lehet az, hogy Belgiumban nincs pontszerző verseny. Őszintén szólva ez egyáltalán nem foglalkoztat.
Én egyszerűen elindulok azokon a versenyeken, amelyek szerepelnek a naptárban, és élvezem ezeket. Nekem mindegy, hol rendezik. Bár azért egyet szívesen látnék az Egyesült Államokban, mert nagyon szeretem azt az országot.
Világbajnokként Brecel több bemutatón is játszott Amerikában. Bár ő nagyon élvezte ezeket, úgy véli, a snookernek egyelőre még nincs ott megfelelő közönsége.
Játszottam ott egy bemutatót, ahol körülbelül huszonöten voltak. Az egyik résztvevő ellen játszottam, aki még a szabályokat sem ismerte. Ez önmagáért beszél.
Brecel honfitársa, Julian Leclercq ellen lép asztalhoz hétfő este a Shenzhen Open selejtezőjében.
forrás: metro.co.uk

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés