Jak Jones pályafutása és a szezon első pontszerző trófeáját szerezte meg, a döntőben David Gilbertet múlta felül

Véget ért a 2026/2027-es snookerszezon első profi versenye, a hetedik alkalommal megrendezett pontszerző Championship League. Jak Jones szerezte meg a győzelmet, mely pályafutása első pontszerző trófeáját hozta el. A döntőben David Gilbertet győzte le, aki korábban szintén ezen a versenyen lett pontszerző tornagyőztes.

Jak Jones of Wales reacts to a shot against Mark Selby of England during day five of the Halo World Snooker Championship at The Crucible Theatre

Fotó: Getty Images

Nyolc játékos maradt talpon a maratoni hosszúságú Championship League utolsó játéknapjára. A június 22-e óta tartó verseny első csoportkörének végére a 128 játékos közül 32-en maradtak, majd a második csoportkör után már csak nyolcan folytathatták a küzdelmeket, hiszen csakis a csoportelsők jutottak tovább.
Noppon Saengkham két győzelemmel indította a zárónapot, ami azt jelentette, hogy az utolsó mérkőzésén egy döntetlen is elég lett volna David Gilbert ellen, aki Elliot Slessorral szemben korábban 2-2-re végzett. Gilbert egy 71-es breakkel nyitotta a mérkőzést, majd a thai klasszis egy 127-essel egalizált. A harmadik frame-et is megnyerhette volna, de ez végül az angolhoz került, aki egy kerek 140-es breakkel lezárta a találkozót. Gilbert számára ez a győzelem a csoport első helyét jelentette.
A 2-es csoportban Dylan Emery énekelhette volna ki a sajtot Jak Jones szájából, de tulajdonképpen esélye sem volt erre a walesi fiatalembernek. Volt világbajnoki döntős honfitársa 3-0-ra lesimázta Emeryt, és ezzel a döntőbe jutott. Ebben a négyesben szerepelt Zhang Anda és Hossein Vafaei is, előzetesen inkább az ő párharcuk tűnt érdekesnek, de végül tét nélküli meccsen döntetlenre végeztek egymással.
A torna fináléjában tehát Gilbert és Jones csapott össze. Gilbert a torna 2021-es bajnoka, aki négy elbukott finálé után öt éve ezen a versenyen szerezte meg pályafutása első pontszerző trófeáját. Jones mindössze egy döntőt tudott korábban felmutatni, igaz, azt éppen a legfontosabb versenyen, a világbajnokságon érte el.
Ezen a mérkőzésen elkövetkezett az, amire a korábbi hat finálé alkalmával nem volt példa: öt frame-et kellett lejátszani ahhoz, hogy megtudjuk, ki a győztes. Gilbert 104-es breakjére Jones egy 64-essel reagált, majd megint az angol jött egy 66-ossal, aztán ismét egyenlített az ellenfele egy 95-ös breakkel. 2-2 után ezen a tornán az összes többi mérkőzésen kézfogás következne, de egy döntő értelemszerűen nem érhet véget döntetlen eredménnyel.
Gilbert indult meg az ötödik frame-ben, de hamar rontott, és Jones könnyedén megszerezte a győzelemhez szükséges pontokat. Ezzel pályafutása első profi trófeáját szerezte meg.
Kérdés, hogy mit jelent ez a siker a jövőjét illetően. Nyilvánvalóan nem lehet erre a kérdésre válaszolni, de annyi támpontot azért tudunk nyújtani, hogy megnézzük, ki milyen szezont futott, miután megnyerte a pontszerző Championship League-et.
Röviden összefoglalva: egy kivétellel pocsék szezont hozott a korai siker. Kyren Wilson 2020-ban még messze nem volt az a játékos, aki pár évvel később lett belőle. A pontszerző CL után abban a szezonban még a meghívásos CL-t is megnyerte, de más versenyen nem jutott döntőbe.
Gilbert 2021/2022-ben, Shaun Murphy két évvel később, majd Ali Carter és tavaly Stephen Maguire egyaránt elmondhatja magáról, hogy a CL-győzelem után semmilyen döntőt nem tudott játszani a szezon folyamán. Egy kivétel adódik csak, ő viszont igencsak eltér a többiektől: Luca Brecel 2022-ben CL-bajnok lett, majd a szezon végén a Crucible-ben örülhetett minden idők egyik legváratlanabb világbajnoki címének.
Ennél már csak az lenne nagyobb meglepetés, ha jelen szezon végén éppen Jak Jones szerezné meg a világbajnokság első helyét...

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés