"A fejedben egy sokfrontos csata dúl" - Almási Gergő hét meccset vezetett a Gibraltar Openen

Gibraltáron az idő változatos, a verőfényes napsütéstől a sáresőig, ami centis lösszel teríti be az utakat és téged, ha kilépsz. A szemben lévő partról átfújja a szél a szaharai homokot és marsbéli vörös lesz a levegő és minden színe tőle. Szél is volt, tehát minden tavaszi lehetőséget prezentált az időjárás.

A nagy szél miatt volt olyan járat, ami csak Malagában tudott leszállni, azonban vízumok híján például Thepchaiya Un-Nooh onnan nem jöhetett át, hanem mehetett vissza Anglián keresztül egy újabb géppel, ahova áttaxizott 1000 fontért, plusz a repjegy. Volt pár kínai versenyző, aki emiatt nem is tudott megjelenni, ezért voltak törölt mérkőzések az első fordulóban.

2018-ban jutottunk ki magyarok először egyáltalán nemzetközi versenyre licenszelt bíróként, ott Palásti Petivel utaztam. Nico de Vos volt a bírók vezetője, aki az értékeléseket követően beosztott egy nyolcaddöntőre és - ha jól emlékszem - egy negyeddöntő mérkőzésre is. Azt követően Máltára mentünk Petivel és Bátori Gáborral, a WSF világversenyére, ott szerencsémre kaptam egy tévés meccset (máltai tévé volt, de az is tévé). Ott Glen Sullivan Bisset, jól ismert és méltán tisztelt profi játékvezető volt az értékelőnk, aki sok tanácsot adott nekünk. Ezután megkeresett engem ismeretlenül Jürgen Kesseler a szervezők részéről, hogy érdekelne-e a Paul Hunter Classicon való munka (Jürgen kedves felesége a szintén jól ismert Maike Kesseler, míg a férje "csak" játékos és aktív szervezője a német snookeréletnek).

A felkérésre együttesen adtuk be az igényt, az addigi versenyeken részt vett bíróink referenciáival, de sajnos csak egyedül utazhattam, az eredeti megkeresésen felül nem tudtuk bővíteni a létszámot. Ott írtam alá a World Snookernek (azóta World Snooker Tour), és azóta az amatőr versenyek mellett párhuzamosan fut az a másik szál, ahol folyamatos és növekvő terhelés alatt tartva engem, meghívtak a Q-Schoolra, aztán a European Masters/German Masters selejtezőkre Barnsleyban.

Annak az évnek a fordulóján, január másodikán kezdődött egyébként az a máltai, WSF (World Snooker Federation - amatőr, de Tour-kártyát osztó szervezet - a szerk.) világbajnokság, amin akkor először voltam versenyigazgató. Érdekességként, ott volt Terry Camilleri is a WSF részéről, mint szakmai megfigyelő, és az a szerencse ért, hogy az ő döntése révén a felnőtt amatőr vb-döntőt is levezethettem (Boiko - Hugill).

Hazatérve Máltáról, a Gibraltar Openre való felkérés fogadott, ami az ideivel egyidőben, a márciusi szülinapom utáni időszakban került megrendezésre. Ezt a COVID-19 fokozottabb kitörése és a határok lezárása, illetve a karanténok bevezetése hiúsította meg. Mivel direkt járat Gibraltárra csak Angliából van, és az átszállás hossza és ára indokolatlanul magas volt, így Malagára kellett volna eljutni, ahonnan bérelt kocsival mentünk volna lengyel (Radek Matusiak) és román (Bogdan Gamalet) bírótársakkal.

A Malagára tartó járatok felét törölték azonban és a felajánlott másik verzió fizikailag lehetetlen volt (korábban szállt fel a második gép, minthogy az első odavisz), így átfoglaltam egy prémium légitársaság járatára. Bár a repjegyeket így kétszeres áron, de elintéztem, de az utazás hajnalán kénytelen voltam lemondani a versenyt, mivel a határokat lezárták, nekem meg egy 37.3 fokos hőemelkedésem volt, ami pont elég ahhoz, hogy ott fogjanak valami köztes állomáson hetekre.

Ezt kereken két év hibernáció követte, mivel nem kockáztatták meg a sorozatos bírói akadályoztatásokat és csak jelentősebb tornákra hívtak nem angliai székhelyű játékvezetőket, mivel a besorolási és értékelési rendszer nem teszi lehetővé, hogy túl nagyot ugorjon valaki a ranglétrán. Ezután idén február legelején ismét megjött a felkérés és jelenleg itt tartunk, egy sikeresen és eredményesen lebonyolított és végigdolgozott Gibraltar Open után, első és eddig egyetlen magyarként. Reméljük, a létszámunkat bővíti majd a WST hamarosan.

Ahhoz, hogy jobban rálássunk a meccsek kiosztására, előbb felvázolom a működés rendjét: 11 asztalon zajlott a verseny, ebből egy volt tévés asztal, további kettő bekamerázott és bemikrofonozott - streamelt - asztal. A maradék asztalok a nézőtér távolabbi pontjainál, illetve a terem túloldalán, a nézőktől nézve a második sorban voltak. A meccsek menetrendje attól függ, hogy a mérkőzések az összes asztalon milyen ütemben végeznek. Az első és egyetlen fix pont a legelső nap reggele, amikor két hullámban kezdenek a bírók dolgozni. A bírók létszáma ideálisan "asztalszám x 2" plusz tartalék, emiatt az első session bírói után a második sessionben következő meccseket a második hullám tudja kezdeni. Aki végzett a meccsével, így a várólista végére kerül és ahogy "ürülnek" előtte az asztalok/meccsek, úgy közeledik az illető meccsének az ideje.

Az, hogy ki kinek vezet, az első mérkőzést követően mindig csak a tényleges kezdés előtt rövid idővel derül ki, és az a versenyigazgató (ez esetben Paul Collier és asszisztense, Gary Wilkinson döntése). Ezzel együtt, hogy ki melyik asztalt kapja, az is rugalmasan van kezelve, eseti döntés alapján. Ez azért lényeges, mivel a bírók meghívásakor eleve úgy állítják össze a listát, hogy a tévés asztal összes meccsére az arra a feladatra korábban rangsorolt és értékelt (TV referee) embereket hívják: Olivier Marteel, Rob Spencer, Ben Williams, Monika Sułkowska, Proletina Velichkova, Alex Crişan pl. jelen esetekben. Verseny közben nem "lép szintet" senki, és nem teszik próbára tévés asztalon, ez a nagy különbség a profi és amatőr verseny között: a felkészült és indokolt kockázat minimalizálása. A többi asztal kiosztásánál már rugalmasabbak a keretek, lehet valakit hátra tenni és lehet előre a streamelt asztalokra.

A hét meccsem ebben a fényben igencsak az elvárások fölött telt, mivel darabszámra ez volt az abszolút maximum, amit kaphattam, és a hétből három meccsen is bekamerázott asztalon szerepeltem. Ezek közül egy a korai szakaszban, kettő a későbbiekben - az utolsó (Ford - Wilson) nyolcaddöntő is, ami mérkőzés után az én eddigi versenyrutinommal nem is adhatnak mérkőzést. Az értékeléseket így érzi az ember, folyamatosan tudatják vele, hogy épp előre, vagy hátra áll a szekerének rúdja. Az "A-B-C" beosztás és az azon belüli "1-2-3" kategóriák között az átjárás mindig versenyek között történik, és megvan a bevált és szilárd rendje annak, hogy milyen mértékű a fejlődés üteme. Ennek fényében, hogy a meccseim 42%-át kamerázott Eurosport Playeres, streamelt asztalon kaptam a rendelkezésre álló 9 másik asztal helyett, számszaki arányaiban is kifejezhető és számomra nagyon nagy önbizalmat adó elismerésnek tűnik.

A legrosszabb élmény is jó élmény volt, csak szakmai szemmel, ha lehet, mindenki kihagyná az életéből: Elromlott az eredményjelző rendszer és nem csak a távirányító nem működött, hanem az egész szoftver omlott össze az első meccsem első frame-jének harmadik lökésénél (10-es asztal, 24-e reggel 9:34 perc) és az egész meccset a manuális eredményjelzőn voltam kénytelen levezetni. Ilyenkor breakek után húzzuk be a pontokat, nem lökésenként, ami jó kis fejszámoló gyakorlat, mivel egyszerre kell tudnod jól helyezkedni, fejben tartani az aktuális breaket és hangosan bejelenteni a break állását, közben szemmel tartani az eredményjelzőt, hogy a két játékos közti különbség kisebb vagy nagyobb a rendelkezésre álló pontokhoz képest (van-e miss, nincs miss, melyik hibázhat hány pontosat, hogy legyen még miss, melyik van "bevédve"), ne felejtsük el, mindezt úgy, hogy az aktuális folyamatban levő break még nincs a táblán.

A tábla 1-19 pont között egy csúszkán számol, a 20-ast átlépve a "20-asokat" egy másik csúszkán tartja számon: 35 pont = 15 pont a hosszú csúszkán és 1x20 pont a röviden. Jó mulatást mindenkinek hozzá, egyszer az életben ki kell mindent próbálni. Nekem ez már volt kétszer, úgyhogy remélem, most előre dolgoztam kicsit. Eközben egyébként sokkal jobban benne lehet lenni a játékban, mivel a fejedben olyan sokfrontos csata dúl, amit megfilmesíteni is nehéz lenne, és olyan fókuszált kell, hogy legyél, mintha az életed múlna rajta. Igazából csak másé múlik persze, a játékosé, aki ebből él, és ha kizökkented valamivel, akkor hibázhat miatta.

A legjobb élmény osztott első helyes: Tom Ford - Jack Lisowski, ahol bár a távirányító csak féltávról volt hajlandó működni szintén, de nagy küzdelmek árán egy makulátlan meccset sikerült vezetnem. Különös tekintettel egy "apró" jelenetre, ami a playeren a 49. perctől látszik, érdemes megnézni. Tom Ford snookerét követően Lisowski második rontott kísérlete után a harmadikra nem ítéltem "misst", tehát nem tetethette vissza Ford az állást. A döntés oka, hogy megítélésem szerint a helyzet megoldhatatlan volt, túl jó snookert adott Ford és a harmadik kísérletnél közelebb nem is juthatott volna Lisowski. Ezt a döntést késlekedés nélkül hoztam, és mindkét játékos (Lisowski naná) szemrebbenés nélkül ment velem tovább és Ford jött az asztalhoz. Ezzel elég jelentős elismerést sikerült kivívnom, nemcsak az asztalon, hanem szakmai társak között is, és szerencsére fent van nyilvánosan a neten is, hogy építő jellegű vita és kritika (biztos az is lesz, bár eddig aki ott volt, nem talált rá okot) jöhessen létre.

Az osztott első helyen a nyolcaddöntős mérkőzés szerepel, Ford - Wilson, ami támadó snookert kedvelő szemmel egy igazi gyöngyszem, és sikerült tökéletesen támogatóan és makulátlanul levezetni, méltó lezárása volt Gibraltárnak. Az egész versenyt átfogóan a jó közérzet és megbecsültség érzése jellemzi. A fura és nyugatiak számára feldolgozhatatlan nevem ellenére mindenki megteszi az erőfeszítést, hogy ne angolosítsa, illetve ne tévessze el a Gergőt. A nyertes Monika Sułkowska volt, aki ijesztően szépen, akcentus és nyelvi korlátok nélkül mondta ki a nevem, zavarba is hozott vele, amit utólag is köszönök neki, hátha olvassa ezt: nagyon sokat tud jelenteni! Még itthon sem mindenki teszi meg az erőfeszítést, hogy ne egy saját verziót költsön -ssy/Gergely tematikában, még ha a kiejtés itthon meg is lenne a helyes megfejtéshez.

A fontosság azon nyomban megszűnik, mihelyst elkezdődik egy meccs, prímán tudok izzadni egy nem kamerás asztalon is, a figyelem az asztalra összpontosul. A nézőket akkor is kell kezelni, ha nem a tévében vagy. Természetesen várom, hogy odategyenek, nem csupán a tény miatt, hanem a döntés előzetes oka kapcsán: hogy megdolgoztam érte és megbíznak bennem annyira, hogy egy évi 20 millió font költségvetésű üzletágból nem csinálok tréfa vagy botrány tárgyát. Minden játékvezetői hiba ugyanis visszahat arra a személyre, aki odaengedte a sporit. Hatalmas élmény lehet, várom. Ehhez a fent említett kitartó és folyamatos jelenlét, és a végzett munka minősége számít.

Egy ponton túl "céges" öltönyt, szmokingot kap a bíró, nem kell a saját kontóján százezres öltönyöket lerongyolni alkalomról-alkalomra - hiszen természetesen az is számít ilyenkor, hogy a külső megjelenés tükrözze az elhivatottságot, tiszteletet és alázatot a rendezvény, illetve a mérkőzés és a résztvevők iránt. Idén például három öltönnyel mentem és két új cipővel, illetve kétszerannyi inggel, ahány nap, de csere cipőfűző is van nálunk ilyenkor. Ha leöntik kávéval az embert a mérkőzés szünetében, valamit kell tudni tenni, így egy komplett gardrób ilyenkor a bírók pihenő- és eligazító helyisége. Kesztyűt ugyanígy nézik, hogy mennyire hagyja valaki bekoszolódni, mielőtt újat húz - a kamera kíméletlen közelről, mint tudjuk.

Oda nem érkezett, mivel az év nagyjából második felére egyszerre küldik ki a "számíthatunk-e rád ezeken a napokon?" című emailt és a tavaszi időszak meghívásai pont a vb-selejtezőkkel záródnak. Mivel két évig személyesen nem tudtak megfigyelni engem, így az is meglepett, hogy Gibraltárra hívtak, őszintén szólva ismét a Q-Schoolra tippeltem, hogy esélyes, mivel ott "tanulja a szántást" mindenki, az a legkomolyabb taposómalom úton a pontszerzők felé.

Gyanítom, hogy a tavaly őszi portugáliai Eb döntője lehetett az a minősítési alap, amire építhettek, mivel az szintén visszanézhető online. Azt a két hetet leszámítva nemigen kerültek elő a kesztyűk.