Győzött a józan ész, Ito Yuki a kizárása ellenére is indulhat az első női sírepülő-versenyen

Ito Yuki nagy árat fizetett egy tizedmásodperc alatt történt hibájáért. Szerdán Lillehammerben elkésett az indulásával, ami miatt kizárták, amivel kicsúszott a Raw Air rangsorolásának legjobb 15 versenyzője közül. A történelem első női sírepülő-versenyén Vikersundban pedig csak 15-en ugorhatnak, de az ugrók összefogása miatt most mégis elrajtolhat a 28 éves japán ugró.

Schrecksekunde: Althaus stürzt am Holmenkollen

Videó forrása: Eurosport

A teljes síugró társadalom összefogott Ito Yukiért, a nyomásnak pedig engedett a Nemzetközi Síszövetség (FIS), Ito végül repülhet Norvégiában.
A női síugrószezon fénypontja kétségkívül az első sírepülő verseny. Az FIS viszont csak 15 ugrót enged indulni Vikersundban, a rangsort pedig az eddigi Raw Air versenyek alapján állítják össze.
Lillehammerben viszont az első ugrása után kizárták Itót, hiszen a zöld jelzést követően megengedett 10 másodperc után indult el a sáncról. A felvételen látszik, hogy a beülőről már éppen eltolta magát, amikor pirosra váltott a lámpa, de a versenybírók nem voltak engedékenyek.
A nullázás miatt viszont Ito visszacsúszott az összesítés 16. helyére, így nem indulhatott volna Vikersundban. A mezőny viszont egy emberként fogott össze az igazságtalanság ellen. A sportszerűség értékét növeli, hogy a kezdeményezés élére azok a vetélytársak álltak, akiket Ito még bőven megelőzhet, hiszen a japán lány erőssége a nagyobb sáncokon való ugrás.
Végül péntek reggel megszületett a hivatalos döntés, Yuki repülhet. Így esélye nyílt arra, hogy megdöntse legjobb egyéni eredményét, ami 154,5 méter.
Természetesen a japán lány nem felejtette el megköszönni a segítséget társainak:
„A karrieremben a legnagyobb álmom a sírepülés volt, ami úgy tűnt, hogy elveszik számomra, de végül a többieknek köszönhetően mégis lesz rá lehetőségem. Nem adtam volna rá semmi esélyt, de a többiek megadták számomra. Hálával a szívemben fogok repülni, köszönöm Maruyama Nozominak, Nice Prevcnak, Marita Kramernek és Seto Yukanak.”
Sajnos a lányoknak egyelőre várniuk kell a nagy ugrásokra, hiszen a pénteki edzéseket törölni kellett a kedvezőtlen szélviszonyok miatt. A következő alkalomra szombatig kell várni, remélhetőleg a 10 órára meghirdetett ugrásokra már sort lehet keríteni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés