Gyilkos és nem emberi, ami a sífutókra vár az olimpián
Publikálva 02/02/2022 - 14:57 GMT+1
Minden idők egyik legkeményebb pályája őrültté és kiszámíthatatlanná teheti a pekingi sífutóversenyeket, aminek a nagy nyertesei azok a hazai versenyzők lehetnek, akik ilyen körülmények között készülhettek. Meglepetésekre felkészülni?
A pekingi olimpiai pálya
Fotó: AFP
Egy olimpia általában sosem könnyű, de most pláne nem lesz az.
A téli játékok utóbbi húsz évének tengerszint feletti magasságait nézve ugyanis a legnehezebb feladatot kell megoldaniuk a sífutóknak Pekingben. A 2002-es, Salt Lake City-i olimpián Soldier Hollow volt a helyszín a maga mintegy 1600 méteres magasságával, majd négy évvel később, Torinóban száz méterrel alacsonyabban rendezték a versenyeket. 2010-ben, Vancouverben és legutóbb, PyeongChangban a 900 méter körüli fekvés nem okozott túlságosan nagy gondot a mezőny számára, míg 2014-ben, Szocsiban az 1400 métert azért már többen is megérezték.
A mostani, Zhangjiakou melletti síkomplexum azonban 1700-1800 méteres magasságban található, így az oxigénhiány szempontjából a legszélsőségesebb körülményeket kínálja. Nyilván a sífutók szervezete hozzászokhatott az extra terheléshez és időjáráshoz, de ezúttal főleg ki kell hangsúlyozni: a környezeti és földrajzi adottságok miatt teljesen más a kínai 1700 méter, mint például egy olaszországi. Márpedig tesztversenyt a koronavírus miatt nem rendeztek, még a világ legjobbjainak is új lesz a helyzet, és egyedül a hazaiak rendelkeznek előnnyel, amit elmondásuk szerint igyekeznek is kihasználni majd.
Peking 2022
Öt aranyat nyertek Pekingben, mégis kongatják a vészharangot a norvégok
23/02/2022 - 19:20
A helyszíni beszámolók szerint a kínai pályán nagyon közel lehetnek a sportolók a teljesítőképességük legfelső határához, még annak ellenére is, hogy a legmodernebb eszközök lehetővé teszik a helyzet modellezését, így az akklimatizálódás megtörténhetett előzetesen, már az edzőtáborokban. A köztudottan az országúti bringás naptár egyik legkeményebb többnaposának számító, a Zhangjiakou környékén rendszeresen áthaladó Tour of Qinghai Lake korábbi résztvevői közül ugyanis többen is azt nyilatkozták, hogy a testüknek hónapokra van szüksége ahhoz, hogy a normális szintre álljon, ráadásul esélyük sem volt a normális tekerésre, annyira nem tudtak mit kezdeni a helyzettel.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/02/02/3302145.jpg)
Olimpikonok edzenek a pekingi sífutópályán
Fotó: AFP
Zhangjiakoutól északra ott van Belső-Mongólia, amely a régió éghajlatát nagyban meghatározza, és hideget, szelet, homokot sodor – azt a homokot, amelyről az orosz csapat a helyszínt feltérképező stábtagjai beszámoltak nagyjából két hónapja. Az erős széllökések egyébként a pályáról készült fotókon is láthatóak, és a műhó miatt a megfelelő waxolás sem lesz egyszerű feladat.
A levegő nagyjából 16,9%-os oxigéntartalmához ráadásul éjjelente általában -15 fok körüli hőmérséklet társul, ami a széllel és a szárazsággal párosulva gyilkos időjárást jelent. Ami szerencséjük lehet a versenyzőknek, hogy nappalra a következő két hétre nappal 0 fok körüli időjárást jósolnak, általában 10-15 km/h közötti északi vagy északnyugati széllel.
Mindezekkel együtt kiszámíthatatlan, mit lehet várni, és a szakértők szerint a 2002-es olimpia óta soha nem volt ilyen hálátlan az esélylatolgatás, hiszen ilyen magasságban, ilyen körülmények között könnyedén borulhat a papírforma, főleg a hosszabb versenyeken.
Forrás: matchtv.ru
Hirdetés
Hirdetés