Eurosport
Kutatásokra ajánlotta fel az agyát a világbajnok
Publikálva 23/09/2021 - 21:12 GMT+2
Steve Thompson, a 2003-ban világbajnoki aranyérmes angol rögbiválogatott egyik tagja felajánlotta az agyát tudományos kutatásokra.
Steve Thompson
Fotó: Getty Images
Thompson - akinél tavaly, 42 évesen az orvosok korai demenciát állapítottak meg - azt mondta: azért döntött így, hogy a kutatás eredményeinek köszönhetően az általa szeretett emberek gyerekei már ne éljék át ugyanazt, amit ő.
A posztját tekintve elsősoros Thompson felnőtt szinten 1998 és 2011 között rögbizett, az angol válogatottban 2002 és 2011 között 73 alkalommal lépett pályára. Egy évvel ezelőtt nagy port felkavaró nyilatkozatot adott, amelyben elmondta: pályafutásáról nincsenek konkrét emlékei, és azzal kapcsolatos érzései sem. Még a 2003-as világbajnoki győzelem kapcsán is csak homályosan tudott felidézni pillanatokat, és mentális állapotának megromlásáért egyértelműen a rögbit tette felelőssé.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/09/23/3225149.jpg)
Steve Thompson
Fotó: Icon Sport
Thompson egyike volt annak a kilenc rögbisnek, akik végül decemberben csoportos keresetet nyújtottak be a nemzetközi szövetség és a sportág más vezető testületeivel szemben, azt állítva, hogy döntéseikkel hozzájárultak a demencia korai kialakulásához.
Thompson nyilatkozatában felidézte: amíg karrierje elején hetente két edzésen vett részt, addig a profizmusra való teljes átállást követően már minden nap tartottak edzéseket, és a lényegesen sűrűbbé váló klub-, valamint válogatott menetrenddel együtt ez extra fizikai igénybevétellel járt, ami magában hordozta a betegség korai kialakulásának lehetőségét. Angliában a 2003-as vb-döntő napján is rendeztek mérkőzéseket az élvonalbeli bajnokságban, egy héttel később a következő fordulóban pedig már pályára léptek az Ausztráliából hazatért friss vb-aranyérmesek is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés