Ekler Luca: "Nem foglalkozom azzal, hogy mások mit várnak tőlem, a saját elvárásaim úgyis magasabbak"
Kedden újabb magyar sportolói csoport kelt útra a megnyitóval szerdán kezdődő párizsi paralimpiára, a versenyzők között ott volt Ekler Luca is, aki a T38-as kategória távolugró számának címvédőjeként indul majd a francia fővárosban.
Ekler Luca
Fotó: AFP
Paralimpia 2024 - Ekler Luca a saját elvárásainak akar megfelelni
"Izgatott vagyok, a tegnap esti edzésen már úgy voltam, ha most kellene versenyezni, én már készen állok" - nyilatkozott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a közmédiának a magyar atléta, aki a távol mellett 100 és 400 méteres síkfutásban áll rajthoz a paralimpián.
Hozzátette: a felkészülés utolsó edzőtábora jól sikerült és reméli, hogy a formaidőzítéssel is minden rendben lesz.
"Nem foglalkozom azzal, hogy mások mit várnak tőlem, a saját elvárásaim úgyis magasabbak, ezeknek szeretnék megfelelni és az első perctől az utolsóig élvezni a versenyzést" - fogalmazott Ekler Luca.
Mint mondta, a családja és a barátai is ott lesznek a lelátón Párizsban, ez óriási pluszt jelent a számára.
A sportlövő Gurisatti Gyula ötödik paralimpiájára készül, eddig nem sikerült dobogóra állnia.
"Korábban mindig éremért mentem, most nem foglalkozom ezzel, csak szeretnék minél jobb lövéseket leadni" - nyilatkozott, egyúttal elárulta, Párizsban edzőtáborozott 16 napig és közben szurkolt lányának, Grétának, aki a vízilabda-válogatottal az olimpián szerepelt.
"Mi most nem Párizsban versenyzünk majd, hanem az onnan mintegy 300 kilométerre fekvő Chateauroux lőterén kicsit szerényebb körülmények között, de ezzel nem foglalkozunk, csak a lövészettel. Tegnap a lányommal felelevenítettük a párizsi emlékeket, jól feltöltődtem, remélem, jól fog elsülni" - mondta mosolyogva Gurisatti Gyula.
A szintén sportlövő Rescsik Csaba újonc, először versenyez majd paralimpián. Jelezte, a célja az, hogy döntőbe jusson és ott minél jobban szerepeljen. A legjobb tulajdonságának a türelemét és a kitartását nevezte, és azt mondta, a technikai tudása is jó, amit az edzőivel az utóbbi hetekben még inkább csiszoltak és kiéleztek.
A jövő vasárnap záruló párizsi paralimpián 39 magyar versenyző indul 13 sportágban, összesen 68 számban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)