Arany, ezüst, ötödik hely - Ekler Luca nem gondolta volna, hogy ilyen sikeres paralimpiát fog zárni

Címvédés távolugrásban? Pipa. Ezüstérem 400 méteres síkfutásban Európa-csúccsal? Pipa. Plusz még ötödik hely 100 méteren? Pipa.

Ekler Luca az egyik legeredményesebb magyar sportolóként utazhatott haza a párizsi paralimpiáról. Előzetes céljairól, a három számáról, a körülményekről, az esőben való versenyzésről beszélgettünk vele.

Tokió után a párizsi volt a második paralimpiád. Az ottani tapasztalatokkal a birtokodban máshogy készültél a versenyeidre, mint három éve?Összességében úgy gondolom, hogy ami nekem más volt Párizsban, mint Tokióban, hogy tudatosabban készültem, sokkal jobban tudtam, hogy mire van szükségem egy verseny előtt, és mire nincsen. Ilyen szempontból kellett ez a három év, hogy sokkal magabiztosabb legyek egyes dolgokban, tudjak nemet mondani, a saját határaimat le tudjam keríteni egy ilyen versenyre, és hogy tényleg priorizáljam azt, hogy ilyenkor én vagyok a legfontosabb, meg az, hogy nekem mire van szükségem. Ez olykor nem egyszerű, még mindenen lehet javítani, fejleszteni, de így is sokkal tudatosabb felkészülés volt.

A paralimpia előtt úgy nyilatkoztál, hogy "nem foglalkozom azzal, hogy mások mit várnak tőlem, a saját elvárásaim úgyis magasabbak, ezeknek szeretnék megfelelni és az első perctől az utolsóig élvezni a versenyzést”. Teljesítetted a céljaidat, és közben élvezted is a versenyzést?Igen, a saját elvárásaimat maximálisan teljesítettem. Talán még sikerült túl is teljesítenem, nem gondoltam volna, hogy ilyen sikeres paralimpiát fogok zárni. Már Tokióban is, Párizsban pedig pláne igyekeztem kizárni, hogy mások mit várnak el tőlem. Mindig azoknak az elvárásait a legnehezebb hallani, akik a legfontosabbak nekünk.Úgy voltam vele, hogy mindenkit meghallgattam, aztán amit kellett, azt elraktároztam magamban, a többit pedig elengedtem a fülem mellett. Tudtam, hogy senki nem fog annyit elvárni tőlem, mint én. Tudtam, mire lehetek képes, ha csúcsformába kerülök a paralimpiára.Nagyon jó volt azt megtapasztalni sok barátomtól és családtagomtól, hogy ahelyett, hogy érmeket vártak volna tőlem, azt mondták, hogy "csak menj, és élvezd!" Tényleg ez a legfontosabb, mert ha nem élvezem, amit csinálok, akkor sokkal nehezebb az egész. Nagyon jó volt úgy kilépni a stadion rekortánjára, hogy ez most az én versenyem, az én pillanatom, és szeretném megélni és élvezni.

Három számban indultál Párizsban, 100 méteren a T38-as kategóriában ötödik lettél, a távolugrásban megvédted a címed, 400 méteres síkfutásban (T38) pedig Európa-csúccsal lettél ezüstérmes. Bontsuk szét a számokat! A 100 méteres teljesítményedet és eredményedet hogyan értékeled?Összességében az volt a célom, hogy eredményesebb paralimpiát zárjak, mint Tokióban. Ez egyedül a 100 méteres síkfutásban nem sikerült. Azt el kell mondanom, hogy nagyon jól indult, az előfutamból kimondottan jó futással, biztató idővel kerültem döntőbe.Viszont nekem kicsit közel volt az előfutam és a döntő, nem jutott elég idő kipihenni magamat, és ezt éreztem is. A finálé előtt kicsit merevebbek voltak a lábaim, mint kellett volna, a rajtom pedig nem sikerült valami jól. Nálam ez 50-50%, vagy egész jól sikerül, vagy elég rosszul. Talán ez az egyik legnagyobb gyengeségem, amin az edzőmmel, Szalma Lászlóval sokat dolgoztunk az elmúlt egy-két évben. A 100 méteres eredményemmel nem voltam annyira elégedett, a dobogóra nem fértem volna föl, de egy hellyel talán tudtam volna előrébb végezni, ha a délelőtti időmhöz hasonlót, vagy jobbat tudok futni.

5,56 méteres eredménnyel, nagy fölénnyel szerezted meg az aranyérmet távolugrásban. Hogyan élted meg az esőben megrendezett finálét?Négy nappal a távolugrás döntője előtt már láttam, hogy esőt mondanak, így már akkor próbáltam magam felkészíteni erre. Mindenkinek esett az eső. Ezért edzünk itthon is mindenféle körülmény között, mert világversenyen a legfontosabb pillanatban is lehet rossz idő. Azért reggel 6-kor sötétben, zuhogó esőben elindulni nem a legjobb, a bemelegítést is nagyon megnehezítette, hogy zuhogott az eső, és igazából a verseny alatt is az jelentette a legnehezebb feladatot, hogy melegen tudjam tartani magam. De minden ugrásnál elég jól ki tudtam zárni, hogy esik az eső, úgy voltam vele, hogy ebből kell kihozni a legtöbbet, és csak ezzel foglalkoztam.

"Három célom volt, ezek közül egy sikerült, a címvédés, a paralimpiai csúcs és a világcsúcs most nem jött össze" - értekeltél utána. Mi hiányzott a másik két kitűzésed eléréséhez?A három célomból egy sikerült, a címvédés. Úgy voltam vele, hogy ez az elsődleges és legfontosabb célom. Ezért mentem, ez az a versenyszám, ahol maximális magabiztossággal tudok odaállni. Maratoni hosszúságú távolugró döntőt láthattunk, több tényező is nehezítette a versenyzést, az egyik mérőkamera meghibásodott, aztán sok eredményhirdetés miatt megvárakoztattak minket. Úgy voltam vele az első két ugrásom után, hogy a győzelem megvan, utána négy belépett ugrásom következett, ahol már teljesen ráengedtem magam a deszkára, és sajnos be is léptem az ugrásaimat.Viszont végig éreztem, hogy a távolság bennem van. Szerettem volna, ha a paralimpiai csúcs és a világcsúcs közül legalább az egyiket meg tudom dönteni. Itt már az jelentett nehézséget, hogy magammal kellett versenyeznem minden ugrásnál, plusz a körülményekkel is kicsit.

Az olimpián nagy sikert aratott az olimpiai bajnokok között a győztesek harangjának kongatása a Stade de France-ban. Neked milyen élmény volt?Óriási élmény volt! Ez megkoronázta a távolugrásban elért győzelmemet. Nem hiába hívják a győztesek harangjának, tudtam, hogy előttem milyen sportolók kongatták meg azt a harangot az olimpián és a paralimpián. Elmondhatatlanul büszke vagyok, hogy én is egy lehetek közülük. A verseny nagy része alatt le volt törölve az összes közösségi oldal a telefonomról, viszont a távolugrás után ránéztem, és a kommentek között volt egy olyan, hogy "ha rajtam múlik, akkor vittem volna magammal a harangot".Abban a kongatásban tényleg minden benne volt, minden nehézség és boldogság, ami felhalmozódott bennem az elmúlt években. A másik kedvenc kommentem az volt, hogy - bár akkor nem tudtam, hogy már öt éremnél járunk -, hogy ötször is kongattam, minden magyar érmesért. Hihetetlen volt az a nap.

400 méteren világcsúccsal nyert előtted a kolumbiai Tatiana Palomeque Moreno. Tavaly világbajnok voltál ebben a számban, de talán így sem maradt most benned hiányérzet.Az idei világbajnokságon nem indultam 400 méteren Kobéban, ahol a kolumbiai, akit eggyel alattunk lévő kategóriából raktak fel hozzánk, már akkor is világcsúcsot futott 59:40-nel. Akkor már Eugene-ben voltam a Gyémánt-ligán, és úgy láttam, hogy ez egy elég laza futás volt tőle. Ahogy nézegettem az edzésmunkáját, abból is látszott, hogy nagyon készül az egykörös távra. Számítottam rá, hogy űridővel fog nyerni Párizsban, amit a kategóriában még soha senki nem tudott futni. Az előfutam és a 100-as világcsúcsa is azt mutatta, hogy nagyon jó formában van. Úgy voltam vele, hogy amíg tudok, menni fogok vele, küzdeni fogok a lehető legjobb helyezésért. De nekem ez az ezüstérem, és az, hogy az ő korábbi világcsúcsán belül tudtam futni - ami egyben Európa-csúcs is lett -, óriási boldogság, és legalább a távolugrás aranya mellé tudom rakni ezt az ezüstöt. Hihetetlen munkát raktunk bele az edzőmmel és az edzéspartnereimmel, akiknek innen is óriási köszönet, mert nélkülük biztosan nem ment volna. Főleg úgy, hogy ők is távolugróként futották velem a 400 méteres felkészülésre a hosszabb résztávokat akár edzés végén, akár edzőtáborban.

A családod, a barátaid is ott szurkoltak neked Párizsban. Ez mit jelentett számodra?A családom, a párom és a barátaim ott lehettek velem Párizsban, ez a mindent jelentette nekem. Sokszor adtak nekem olyan löketet, ami átsegített egy-egy holtponton. Nagyon jó volt, hogy ki tudtam rájuk nézni, ott voltak velem a 100 méter utáni kisebb csalódottságomban, mindig számíthattam rájuk.Ilyenkor arra gondolok, hogy ott voltak velem a kórházban, és azóta nem engedtek el egy pillanatra se. Mindenben támogatnak, mellettem állnak, nagyon hálás vagyok, hogy ilyen háttérországként tartanak velem, ahová csak tudnak. Mindig ők az elsők, akiket felhívok egy verseny után, sikerüljön az jól, vagy rosszul. A vízilabdázó testvéreim közül a legkisebb, Boti ott volt végig, Bende a 400-on, Zsombi sajnos nem tudott velük tartani.Óriási öröm, hogy a 400 után el tudtunk menni együtt vacsorázni és ünnepelni, koccintani az arany- és az ezüstérem után. Nagyon szeretem őket.

Hogyan fogadtad, hogy bár elég szavazatot kaptál, a sportági korlátozás miatt mégsem kerültél be a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság sportolói bizottságába?Nagyon hálás vagyok, amiért lehetőséget kaptam, és jelöltek a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság sportolói bizottságába. Nekem óriási eredmény, hogy a hatodik helyen végeztem a szavazatok alapján. Hálás vagyok, hogy ennyi sportoló bizalmat szavazott nekem.Előttem két atléta is végzett, és emiatt nem kerülhettem be a sportolói bizottságba, így sikerült. Nagyon örülök, hogy két olyan atléta lesz tag, akik már a karrierjük végén járnak, és szerintem nagyon sokat tudnak tenni a fogyatékos- és parasportért.Jól van ez így, mert nekem a következő négy évben a fókusz egyértelmű tud maradni a versenyzésre, és tudok arra koncentrálni, amiben a legjobb vagyok. Szeretnék még versenyezni és fejlődni, megmutatni azt, hogy mit tudok. Lehet, hogy ez egy jel, hogy még ráérek bekerülni a sportolói bizottságba.

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!