Milánó-Cortina 2026: nyolc számban osztanak érmeket az olimpia 2. versenynapján - A teljes vasárnapi program
Milánó-Cortina 2026 - Vasárnap a második versenynapon rendezik a milánói-cortinai téli olimpia egyik leginkább várt számát, a női lesiklás, illetve a magyarok is megkezdik a szereplésüket a két férfi sífutó, Büki Ádám és Kónya Ádám révén.
Éld át a varázslatot a téli olimpia minden egyes napján! Milánó-Cortina 2026 - Eurosport
Videó forrása: Eurosport
A NŐI LESIKLÁS amúgy is a legnépszerűbb versenyek közé tartozik, Lindsey Vonn személye pedig ezt önmagában "felturbózta", ugyanis a legendás amerikai alpesi síző több mint ötéves kihagyás után tért vissza, hogy kedvenc cortinai pályáján zárja le végleg a gazdag karrierjét. A 41 éves sportoló egyértelmű esélyesként várta volna a nagy napot, mivel ebben az idényben nyolc versenyen indult, abból hétszer dobogóra állhatott, kétszer győzött, de negyediknél egyszer sem szerepelt rosszabbul a világkupában. Múlt pénteken ugyanakkor a svájci Crans Montanában nagyot esett és mint utóbb kiderült, teljesen elszakadt az elülső keresztszalagja.
A csodával határos módon a súlyos sérülés ellenére vállalta a szereplést és nemcsak teljesítette az induláshoz szükséges edzést, hanem másodjára már azt is megmutatta, hogy továbbra is a favoritok közé tartozik. Amíg pénteken még a végén kiengedve csak a 11. időt érte el, addig szombaton már harmadik lett a tréningen mindössze 37 századdal elmaradva a győztes honfitársától, Breezy Johnsontól.
A lesiklás 16 évvel ezelőtti olimpiai bajnoka 2008 és 2018 között 12-szer nyert a legendás pályán, amelyet már az 1956-os, cortinai olimpián is használtak, hatszor lesiklásban, hatszor pedig szuperóriás-műlesiklásban. Legfőbb kihívói a hazai versenyzők lehetnek, így például Phjongcshang bajnoka, Sofia Goggia, akit pénteken az a megtiszteltetés ért, hogy ő gyújthatta meg Cortinában az olimpiai lángot. De meglepetést okozhat a nagy visszatérő Federica Brignone is, aki márciusi térdszalagszakadása után máris remek formát mutat.
Kapcsolódó:
- „Maradtak tartalékai” – Edzője szerint Lindsey Vonn éremért versenyezhet vasárnap
- "Ő Lindsey Vonn" - Viktoria Rebensburg szerint szakadt térdszalaggal is nyerhet aranyat az amerikai
A FÉRFI SÍFUTÓK 10+10 kilométeres versenyében nemcsak a mostani olimpia egyik legnagyobb sztárja, Johannes Hösflot Klaebo mutatkozik be, hanem az első magyar versenyzők is. Kónya Ádám immár harmadszor szerepel ötkarikás játékokon, de ebben a számban - amikor előbb klasszikus, majd szabadstílusban futnak a versenyzők - még nem indult. Honfitársa, Büki Ádám újonc az olimpiákon, a tavalyi vb-n ebben a számban előbbi ért el jobb eredményt. A győztes kilétét illetően Klaebo sikerén kívül minden más meglepetés lenne. Az ötszörös olimpiai bajnok norvég világklasszisnak négy aranyéremre van szüksége ahhoz, hogy honfitársát, Marit Björgent megelőzve minden idők legeredményesebb téli olimpikonjává váljon. Erre minden esélye megvan, mivel a tavalyi vb-n mind a hat számban, így értelemszerűen 10+10 kilométeren is győzött.
Vasárnap már nyolc bajnokot avatnak, megkezdik szereplésüket Antholzban a BIATLONOSOK is a 4x6 kilométeres vegyes váltóval, a SZÁNKÓSOKNÁL pedig befejeződik a férfi egyesek versenye, amelyben féltávnál, két futam után a kétszeres világbajnok német Max Langenhan áll az élen.
Livignóban a SNOWBOARDOSOKNÁL két aranyat is osztanak a férfi és női párhuzamos óriás-műlesiklásban. Milánóban a MŰKORCSOLYÁZÓKNÁL a csapatverseny ér véget, míg a GYORSKORCSOLYÁZÓKNÁL a férfi 5000 métert bonyolítják le.
A teljes vasárnapi program:
február 8., éremosztás 8 számban:
- ALPESI SÍ (1)
női lesiklás 11.30
- CURLING
vegyes páros selejtező:
Norvégia-Csehország, Koreai Köztársaság-Észtország 10.05,
Kanada-Svédország, Nagy-Britannia - Svájc, Egyesült Államok-Észtország, Olaszország-Csehország 14.35,
Egyesült Államok-Svédország, Svájc-Norvégia, Kanada-Koreai Köztársaság 19.05
Kanada-Svédország, Nagy-Britannia - Svájc, Egyesült Államok-Észtország, Olaszország-Csehország 14.35,
Egyesült Államok-Svédország, Svájc-Norvégia, Kanada-Koreai Köztársaság 19.05
- GYORSKORCSOLYA (1)
férfi 5000 m 16.00
- SNOWBOARD (2)
női és férfi párhuzamos óriás-műlesiklás selejtező és kieséses szakasz 9.00,
női és férfi párhuzamos óriás-műlesiklás döntő 14.29
női big air selejtező 19.30
női és férfi párhuzamos óriás-műlesiklás döntő 14.29
női big air selejtező 19.30
- JÉGKORONG
női torna,
A csoport: Csehország-Finnország 21.10,
B csoport: Franciaország-Svédország 16.40
B csoport: Franciaország-Svédország 16.40
- MŰKORCSOLYA (1)
csapatverseny - páros, női és férfi kűr 19.30
- SÍFUTÁS (1)
férfi 10+10 km tömegrajtos verseny (Büki Ádám, Kónya Ádám) 12.30
- BIATLON (1)
4x6 km-es vegyes váltó 14.05
- SZÁNKÓ (1)
férfi egyes 3. és 4. futam 17.00, 18.34
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)