Aksel Lund Svindal elégedett volt Lindsey Vonn edzésével, szerinte éremért versenyezhet az olimpiai lesiklóversenyen
Publikálva 06/02/2026 - 18:11 GMT+1
Lindsey Vonn egyértelműen éremesélyesnek számított az olimpián, de a verseny előtti héten nagyot bukott és a baleset során elszakadt a térdszalagja. Az amerikai klasszis ennek ellenére úgy döntött, hogy elindul a játékokon, és már teljesítette is az első edzést, amit a 11. helyen fejezett be.
Lindsey Vonn már az olimpiai lesiklópályán, szalagszakadással teljesítette az edzést Cortinán
Videó forrása: Eurosport
"Tisztában voltam vele, hogy milyen esélyeim voltak a bukás előtt, és most azt is tudom, hogy ez már nem ugyanakkora. De azt is tudom, hogy maradt még esély, és amíg így van, próbálkozni fogok" – magyarázta Vonn, miért vállalta sérülten az olimpiát.
Az amerikai számára jó hír, hogy az első próbát sikeresen teljesítette, ugyanis a kisebb hibákat leszámítva gond nélkül lecsúszott a pénteki edzésen. Vonn 1:40.33-as ideje a 11. helyre volt elegendő, de még nem próbálta feszegetni a határokat, inkább csak azt tesztelte, hogyan reagál a térde a terhelésre.
"Okosan csinálta, nem adott bele mindent. Az alsó szakaszon hibázott egyet, a többi azonban jól nézett ki. Nem vállalt nagy kockázatot" – mondta az amerikai edzője, Aksel Lund Svindal. "Nekem szimmetrikusnak tűnt, nem vettem észre különbséget a két lába között, ami pozitívum, mert ma erre figyeltünk. Kemény fából faragták, fogalmazzunk így."
Vonn a tréning után elmondta Svindalnak, hogy volt pár hiba a menetében, ám ezt leszámítva minden rendben ment. A norvég szerint ha minden jól alakul, egyértelműen éremért mehet majd.
"Szerintem képes rá, mert a maiban maradtak tartalékok. Szimmetrikusnak tűnt a síelése, és láthattuk az év első felében, hogy amikor jól megy, képes nyerni. A ma látottak alapján úgy gondolom, hogy megcsinálhatja. Nehéz lesz, de vasárnapra összehozhatja."
Svindal az edzés előtt arra kérte Vonnt, hogy óvatosan menjen, ne vállaljon felesleges kockázatot, amit be is tartott az amerikai klasszis.
"Egy dolog szabadon síelni – mindenki képes tökéletes kanyart húzni, ha eldöntheti, mikor kanyarodjon – de egészen más ezt egy szűk lesiklópályán végrehajtani. Úgy gondolom, igazán jól megoldotta. Nagyon nyugodt volt. Lehet, hogy én idegesebb voltam nála, mert ez mindenki számára fontos. Óriási lenne, ha összehozná. Ugyanakkor rossz lenne, ha történne vele valami."
Svindal elárulta, hogy még nem döntöttek a szombati edzésről, mert bár a gyakorlás jól jönne, előtte mérlegelniük kell, mekkora kockázatot vállalnak egy újabb menettel. Azt viszont biztosra veszi, hogy bármi történjen, vasárnap mindent bele fog adni Vonn.
"Ismerjük a múltját: sokszor keményen versenyzett, amikor az emberek azt mondták neki, hogy rajthoz sem kellene állnia. Nincsenek kétségeim, hogy keményen és támadó szellemben fog versenyezni vasárnap. De ezt sokkal jobb egy olyan helyzetből megcsinálni, amikor biztonságban érzed magad, mint egy rossz élményt követően."
A nők második edzését szombaton tartják, vasárnap 11.30-től pedig már élesben megy a verseny, amit élőben közvetítünk az Eurosporton és az HBO Maxon.
Ez is érdekelhet:
- „Nem adom fel!” – térdsérülése ellenére is mindent belead az edzéseken Lindsey Vonn
- "Ő Lindsey Vonn" - Viktoria Rebensburg szerint szakadt térdszalaggal is nyerhet aranyat az amerikai
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
2. edzésNői lesiklás
Befejezett
Hirdetés
Hirdetés