Lindsey Vonn egy dühös bejegyzésben küldött el mindenkit, aki döntést vár tőle a karrierjét illetően: „Ne akarjátok megmondani, hogy mit csináljak!”
Publikálva 16/03/2026 - 16:37 GMT+1
Lindsey Vonn most azért küzd, hogy az olimpián történt horrorbukása után valahogy visszatérjen a hétköznapi életbe. Vancouver olimpiai bajnoka a cortinai lesiklóverseny során bukott akkorát, hogy a lába térd alatt több helyen eltört. Azóta jó néhány műtéten átesett és megkezdte a rehabilitációt. Hogy fog-e még síelni, egyelőre nem lehet tudni.
Ez lehet a vége - Lindsey Vonn csúnyát bukott az olimpiai lesiklóversenyen
Videó forrása: Eurosport
Lindsey Vonn 2024 decemberében visszatért a világkupába, 2141 nappal azután, hogy visszavonult a versenyzéstől. A célja már az első pillanatban az volt, hogy részt vehessen a 2026-os milánói-cortinai olimpián.
Egy újabb olimpiai éremről álmodott, a reményeinek azonban egy súlyos bukás véget vetett.
Nyolc nappal az olimpia előtt elszakította a keresztszalagját a bal térdében. Bár a jobb térdében már amúgy is részleges protézissel versenyzett, amihez most hozzá jött még ez a sérülés, ő semmiképp sem akarta kihagyni az olimpiát.
Tizenhárom másodpercet töltött a lesiklópályán, amikor jött a bukás. A diagnózis: komplikált törés a jobb alsó lábszárában, amit azóta többször is megoperáltak.
Ezzel valószínűleg most már végleg vége a pályafutásának, bár tudjuk, ő soha nem adja fel. A részleges protézissel kifejezetten jó szezont futott lesiklásban, annyira, hogy élen állt a szakági világkupában.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/02/06/image-ee5e738c-03d7-4dca-9995-c3c36da87991-85-2560-1440.jpeg)
Lindsey Vonn már az olimpiai lesiklópályán, szalagszakadással teljesítette az edzést Cortinán
Videó forrása: Eurosport
A bukás után a gyógyuláson van a hangsúly. Közösségi oldalán folyamatosan jelentkezik a vele kapcsolatos legfrissebb hírekkel. Öt műtéten esett át; az orvosok mentették meg attól, hogy a lábát amputálni kelljen.
Vonn egyelőre még kerekesszékben van, de a konditeremben már elkezdte a rehabilitációs edzéseket. Teszi ezt annak ellenére, hogy ő maga mondja, hogy "nagyjából egy évet vesz majd igénybe, míg az összes csont meggyógyul".
A sportkarrierjét illetően eddig nem kommentálta a találgatásokat, most azonban egy érzelmes bejegyzéssel jelentkezett a Twitteren.
"Nem, még nem állok készen arra, hogy beszéljek a sízéssel kapcsolatos jövőmről" – kezdte Vonn a posztját.
Vonn hangsúlyozta, hogy a hat év alatt, amíg távol volt a sízéstől, csodálatos élete volt, de természetesen kitért az elmúlt időszak sikereire is.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Elbukja a szakági világkupát, de Vonn szerint ez semmit nem vesz el a szezonjából és az örömből
- Kis híján amputálni kellett Lindsey Vonn lábát, olyan súlyosak voltak a sérülései
"Hihetetlenül jó érzés volt, hogy újra a világ legjobbja vagyok és új rekordokat állítok fel 41 évesen. De az én koromban kizárólag én vagyok az, aki a jövőmről dönt."
Nincs szükségem senki engedélyére, hogy azt tegyem, ami boldoggá tesz.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/01/30/image-0f2f356c-1e25-4643-b2c5-752a686e7c20-85-2560-1440.jpeg)
Lindsey Vonn hatalmasat bukott Crans-Montanában, félbe kellett szakítani a versenyt
Videó forrása: Eurosport
"Ez lehet, hogy azt jelenti, hogy versenyzek majd, de az is lehet, hogy nem. Majd az idő eldönti."
Valószínűleg sokan kérdezték őt a témában, a mondatai legalábbis eléggé irritáltnak tűnnek.
"Ne akarjátok nekem megmondani, hogy mit csináljak és mit ne!"
Azt írta, ha meglesz a döntés, jelezni fogja. Azt írta, hogy most a rehabilitáció és a gyógyulás a legfontosabb.
"Még előttem áll az élet."
via Blick
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés