„Egy vereség nem írja felül azt, amit korábban már elértél" – Ilia Malinin márciusban, a világbajnokságon tér vissza
Kevesebb mint egy hónappal az olimpia után újra műkorcsolya: március 24. és 29. között a prágai O2 Aréna ad otthont a 2026-os műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságnak. A nevezési listák alapján szinte a teljes élmezőny jégre lép a cseh fővárosban – köztük az amerikai Ilia Malinin is, aki elárulta, hogy tekint a folytatásra.
Malinin még egyszer: A téli olimpia gáláján fellépett az amerikai műkorcsolyázó
Videó forrása: Eurosport
A milánói-cortinai téli olimpián történtek után sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon mennyi időbe telik majd, amíg a kétszeres világbajnok, Ilia Malinin visszatér; hogy vajon szüksége lesz-e egy kis időre, hogy összerakja magát, vagy ott folytatja majd, ahol az olimpia előtt abbahagyta.
Már az olimpiai gálára úgy készült, hogy az előadásával maga mögött hagyja a férfiak egyéni versenyében történteket, egy személyes vallomást korcsolyázott el, ami hatalmas sikert aratott - mind a helyszínen, mind az online térben - akkor, és azóta is.
Az élet azonban nem áll meg, ez különösen igaz most a műkorcsolya világára, ugyanis március 24-29. között Prágában rendezik a világbajnokságot (ezt természetesen az Eurosporton is közvetítjük majd). A vb mindig fontos pontja volt Malinin szezonjának, a kérdés csak az volt idén, vajon készen áll-e az amerikai sztár, hogy újra versenybe szálljon.
A válasz az, hogy igen. Malinin az Instagramon üzent a rajongóinak, de már a vb hivatalos felületein is olvasható, hogy kik vállalták az indulást.
Ilia Malinin mellett a japán olimpiai érmesek, Yuma Kagiyama és Shun Sato is ott lesznek, a nőknél pedig gyakorlatilag a teljes élmezőnyre számítani lehet: ott lesz az amerikai Amber Glenn és az olimpiai bajnok Alysa Liu, a japán Kaori Sakamoto (a háromszoros világbajnok, aki egy hajszállal maradt le az olimpiai aranyról), valamint a bronzérmes Ami Nakai is.
De vajon hogy készül Malinin a visszatérésre - vagyis inkább az újrakezdésre?
A közösségi médiás posztjában ezt írta:
"Volt egy pont, amikor minden, ami idáig vezetett, értelmetlennek tűnt. Nem láttam, miért folytassam, elvesztettem a hitem a világban, és magamban sem bíztam. Beengedtem a FÉLELMET, és ez megtört.
Most viszont itt az idő felállni, és újrakezdeni. Ez a fejezet lezárult. Vége, elmúlt. Új célok és új kihívások várnak. Valami nagyobb. Valami jobb.
Adj egy okot, amiért még keményebben küzdhetek.
Hálás vagyok mindenért és mindenkinek, aki mellettem állt ebben az időszakban. Új embereket ismertem meg, és rengeteget tanultam — nemcsak a sportról, hanem az életről is.
- Egy vereség nem írja felül azt, amit korábban már elértél.
- A kudarcokból többet lehet tanulni, mint a sikerekből.
- A kudarcokból többet lehet tanulni, mint a sikerekből.
Más emberként távoztam, mint ahogyan érkeztem. Voltak csodálatos pillanataim és emlékeim, és nem üres kézzel mentem haza. 🏅
A következő lépés: visszavágás.
Találkozunk Prágában!"
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/02/28/image-222d8a78-fe15-4c17-902c-7056ad6bb0e5.jpeg)
Ilia Malinin az amerikai csapattal szerzett olimpiai aranyával
Fotó: Getty Images
A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) egyébként már nyilvánosságra hozta a hivatalos nevezési listákat, itt lehet böngészni, hogy a kedvenced ott lesz-e a prágai megmérettetésen.
"Nagyon örülök, hogy szinte a teljes világelit úgy döntött, az olimpiai játékok után is elindul a világbajnokságon. Véleményem szerint ez azt bizonyítja, hogy Prága és Csehország nemcsak a szurkolók, hanem a sportolók számára is vonzó helyszín" – mondta Evžen Milčinský, a helyi szervezőbizottság elnöke.
Az egyéni versenyzők mellett Prágában rajthoz áll az összes olimpiai érmes jégtánckettős is. A francia aranyérmes Laurence Fournier Beaudry és Guillaume Cizeron, az amerikai ezüstérmes Madison Chock és Evan Bates, valamint a kanadai bronzérmes Piper Gilles és Paul Poirier is megerősítette részvételét.
A párosok versenyében szintén világszínvonalú mezőny várható, ott lesz az olimpiai bajnok és többszörös világbajnok japán páros, Riku Miura és Ryuichi Kihara, az olimpiai ezüstérmes és címvédő Európa-bajnok grúz kettős, Anastasiia Metelkina és Luka Berulava, az olimpia bronzérmes német Minerva Fabienne Hase és Nikita Volodin, valamint az olimpiai negyedik Pavlova Maria, Alexei Sviatchenko is.
És ha már magyar csapat: ezúttal a jégtáncosoknál is lehet keresni a magyar zászlót: Ignateva Mariia és Szemko Danijil ott lesz a világbajnokságon.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Egy furcsa zaklatási botrány, alkoholfogyasztás miatti eltiltás és egy csodás olimpiai bemutatkozás
- Az elkerülhetetlen összeomlás: Ilia Malinin a korcsolyázásával mesélte el a személyes tragédiáját
- A műkorcsolyázók még egyszer utoljára ámulatba ejtették a rajongókat az olimpia különleges gáláján
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-de5031ce-4074-491f-a474-2672824b033b-68-310-310.jpeg)