Hiába fogadta el az önkormányzat a Final Third LLC. ajánlatát, megakadt a Videoton FC megvásárlása
Eurosport | GoogleBár július elején a székesfehérvári közgyűlés elfogadta a portugál hátterű, de az Egyesült Államokban bejegyzett Final Third LLC. ajánlatát, amellyel a cég labdarúgó NB II-ben szereplő Videoton FC tulajdonosa lett, a további tárgyalások megakadtak.
A vér nem válik vízzé: Maradona unokaöccsének a fia győztes gólt lőtt a Racing ellen
Videó forrása: SNTV
A három, pályázati anyagot benyújtó vállalat közül néhány hete úgy tűnt, hogy a Final Third LLC. a befutó, amelynek 775 millió forintos ajánlatát elfogadta a városvezetés. Az időközben eltelt negyvenöt napban azonban semmiféle előrelépés nem történt, a kialakult helyzetről pedig Cser-Palkovics András polgármester számolt be hivatalos Facebook-oldalán.
"Az amerikai-portugál érdeklődővel, a pályázat első helyezettjével sajnos megakadtak a Fehérvár F. C. Kft. megvásárlásával kapcsolatos tárgyalások. A társaság egyes képviselőinek folyamatos helyszíni jelenléte ellenére az érdemi egyeztetéseket rengeteg sürgetésünk, kérésünk ellenére az ajánlattevő sajnos igen késve kezdte meg. Emellett a szerződéskötéshez szükséges legalapvetőbb dokumentumok, jogi és pénzügyi igazolásokat sem adták át" - írta pénteken a városvezető, aki hozzátette, a kialakult jogi helyzet értékelése folyamatban van, mivel az ajánlattevőnél fennáll a 90 napos ajánlati kötöttség, ugyanakkor az eladó - amennyiben 45 nap alatt nem jön létre az első helyezettel a szerződés - jogosult a pályázati eljárás második helyezettjével szerződést kötni.
"Ahogyan a pályázat eredményhirdetése után is mondtuk, a második helyezettel is tárgyalunk a szerződéskötésről, pontosan azért, hogy ha az elsővel nem jön létre a megállapodás, akkor is legyen lehetőségünk értékesíteni a klubot" - folytatta Cser-Palkovics.
A júliusi pályázatelbíráláskor a második helyen az Egyesült Királyságban bejegyzett Racing City Group Ltd. végzett, amely olyan nemzetközi, alapvetően amerikai, olasz, német, brit érdekeltségekkel rendelkező vállalat, amely tucatnyi kisebb-nagyobb csapat tulajdonosa. A cég most arról tájékoztatta a székesfehérvári önkormányzatot, hogy kész teljesíteni a jogi és pénzügyi kötelezettségeket, benyújtani a szükséges dokumentumokat és a befektetésre vonatkozó banki, vállalati garanciákat és mihamarabb megvásárolni a Fehérvár F. C. Kft-t.
Kapcsolódó cikkek:
- Továbbra sincs döntés a Videoton jövőjéről: fontos bejelentést tett a székesfehérvári polgármester
- "Attól, hogy valamit szeretünk, még nem biztos, hogy értünk is hozzá" – tulajdonost keres a Videoton
"A szerződés aláírását követően két feladata lesz a vevőnek. Hiánytalanul ki kell fizetnie a vételárat, valamint be kell nyújtania a garanciát, ami a következő három esztendő minimum befektetésére vonatkozik. Ahogy ezek az önkormányzathoz megérkeznek, akkor ténylegesen megtörténik az üzletrész átruházása, és onnantól új tulajdonosa lesz a klubnak" - zárta a polgármester, majd hozzátette, hogy a két fél szándéka szerint mindez szeptemberig megtörténik.
Az önkormányzat tavaly júniusban vette meg - a korábbi tulajdonos ajánlata nyomán egy forintért - az élvonalból akkor kiesett Videoton FC-t működtető gazdasági társaságot. A városvezetés már akkor szigorú feltételeket határozott meg, a legfontosabbak ezek közül az volt, hogy nem tudják és nem is akarják közpénzből finanszírozni a felnőtt, profi labdarúgócsapatot, és legfeljebb egy szezon erejéig kívánják tulajdonolni a klubot, ugyanis addig biztosított a felnőtt csapat finanszírozása városi hozzájárulás nélkül.
A nagymúltú, háromszoros bajnok székesfehérvári csapat tavaly búcsúzott az élvonaltól, a legutóbbi idényben nyolcadik lett az NB II-ben, a mostani szezonban pedig három forduló után a harmadik helyen áll.
(MTI)
Borítókép: Ahmed Nadhir Benbouali, a Győr (j2), Somogyi Ádám (b2) és Kocsis Gergő (j), a Videoton játékosai a labdarugó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében játszott ETO FC - Videoton FC Fehérvár mérkőzésen a győri ETO Stadionban 2026. február 12-én. A Győr 2-0-ra nyert a másodosztályú Fehérvár ellen. MTI/Krizsán Csaba
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)