A név és címer kötelez: régi-új vezetőedzővel kerülne vissza a legjobb magyar csapatok közé a Videoton

Labdarúgó NB II - Motiváltak vagyunk, hogy jó dolgokat érjünk el a csapattal - hangsúlyozta a másodosztályban szereplő Videoton FC Fehérvár múlt héten kinevezett sportigazgatója a vezetőedzővel közös csütörtöki bemutatkozó sajtótájékoztatón.

Hó-riási gól! - szakadó hóesésben ollóztak bombagólt a kanadai Premier League-ben

Videó forrása: SNTV

Nikolics Nemanja nagy kihívásnak nevezte a feladatot, hiszen jelenleg két pontra van a csapat a kieső helytől. Kiemelte, hogy szeretné visszahozni azt az identitást, amit akkor tapasztalt, amikor 2010-ben Fehérvárra szerződött. Most mások a célok, de az identitás kell ahhoz, hogy ismét a magyar futball legjobb csapatai között legyen a Vidi - fogalmazott.
Jelezte, hogy kinevezését követően az első feladata a vezetőedző megtalálása volt. Régóta ismeri Pető Tamást és a munkáját, nagyon hasonló az elképzelésük a klub jövőjéről - fűzte hozzá.
Nikolics Nemanja kérdésre elmondta, hogy a keret túl bő, a minőségi edzésmunkához szűkíteni kell majd, ám jelenleg az őszi szezonból hátralévő két mérkőzésre fókuszálnak és télen visszatérnek a kérdésre, de sok változás akkor sem várható. Megjegyezte, hogy a cél a szezon előtt a 6-10. hely volt, ez most is elérhető, mert van a csapatban minőség, ugyanakkor fizikálisan és mentálisan jelenleg nem elég erősek, ami főként az idegenbeli találkozókon mutatkozott meg.
Pető Tamás vezetőedző azt mondta, hogy boldogan vállalta el a feladatot, a sportigazgató által felvázolt jövőkép rendkívül vonzó volt számára. Közölte, hogy jelenleg keresik azokat a játékosokat, akikkel sikeresek lehetnek a téli szünetig hátralevő két meccsen, aztán a téli szünet után felfelé szeretnének menni a tabellán.
Kapcsolódó:
Kérdésre kiemelte: első pillanattól érezte, a sportigazgató őt akarja, ám elégtételt nem érzett azért, hogy az előző vezetés elbocsátotta és most visszatérhetett. Az elmúlt napokban sokat beszélgetett a játékosokkal, akiket megviselt a rossz szereplés, és tudatosítani akarta bennük, hogy nekik is megvan a felelősségük ebben, a kilábaláshoz pedig sokkal többet kell nyújtaniuk a pályán.
Pető Tamás megemlítette, hogy az edzéseken kiváló a játékosok hozzáállása, nagy a bizonyítási vágy bennük, meg szeretnék mutatni, többre érdemesek, mint amit eddig mutattak. Megalkuvás nélküli játékot vár tőlük, mert a név és címer kötelez mindenkit - tette hozzá.
A Merkantil Bank Ligában 13 fordulót követően 12. helyen álló Videoton november 10-én bontott szerződést Boér Gábor vezetőedzővel. A csapat korábbi labdarúgóját, a 43-szoros válogatott Nikolics Nemanját november 11-én nevezték ki sportigazgatónak - Nikolics kétszer volt bajnok a fehérváriakkal és a klub történetének legeredményesebb góllövője. Majd november 12-én a korábbi 14-szeres válogatott Pető Tamás lett a vezetőedző, akinek munkáját Bekő Balázs segíti pályaedzőként.
(MTI)
Borítókép: A Fehérvár FC játékosainak gólöröme a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában játszott Fehérvár FC - MTK Budapest mérkőzésen a székesfehérvári Sóstói Stadionban 2025. április 20-án. A végeredmény 1-1-es döntetlen. MTI/Bodnár Boglárka
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés