Kis csapatok tavasszal, nagy klubok a döntőben és Mourinho – ezért szerettük a Konferencia Ligát

Amikor az UEFA először bejelentette, hogy az Európai Konferencia Liga képében létrehoz egy harmadikszámú nemzetközi kupasorozatot, sokan fanyalogtak. Híg mezőny, az európai foci további kasztosodása és úgy egyáltalán, az érdeklődés hiánya voltak a legfőbb elhangzó érvek.

Most, hogy a sorozat a szerdai AS Roma-Feyenoord döntővel a végéhez ér, egy év tapasztalatait levonva már jóval pozitívabb a kép. Bár a hosszútávú következmények – például a jól szereplő csapatok megerősödése és szintlépése akár az Európa Ligába – még nyilván nem látszanak, már most egy sor érvet tudunk hozni, ami miatt végső soron örülünk, hogy lezajlott idén a sorozat. Össze is szedtük öt pontban, miért volt jó idén a Konferencia Liga.

Komoly problémája az európai topfocinak, hogy a klubok között egyre mélyülő anyagi különbségek miatt a nemzetközi sorozatok hajrája – sőt, lényegében az egész kupatavasz – gyakorlatilag ugyanazoknak az 5-7 ligából jövő csapatoknak a játszótere. A Bajnokok Ligájában talán utoljára a ciprusi APOEL jutott el a „kicsik” közül a nyolc közé, az Európa Ligában pedig ugyan elő-előfordultak ilyen szereplések, a döntő üvegplafonját utoljára a Dnipro csapata törte át.

A döntő ugyan a Konferencia Ligában sem jött össze ilyen csapatnak, de a megszokottnál jóval több teret kaptak kisebb bajnokságok. Az egyenes kieséses szakaszban nyert meccset szerb, görög vagy cseh csapat, de jutott a nyolc közé norvég klub is. Azt sem lehet mondani, hogy ezek a csapatok egyfajta kasztosodásként egymással játszogatnának, hiszen a topligák közül az angol, az olasz és a francia is delegált a sorozatot komolyan vevő és sokáig jutó csapatot, a hollandokról nem is beszélve.

Egy másik rákfenéje a jelenlegi európai színtérnek, hogy a kevés elérhető trófeát rendre ugyanazok a klubok zsákolják be. Nem segített ezen az Európa Liga sem, amit ugyanúgy kisajátított az elit, a sorozatról sokat elmond, hogy a Sevilla az elmúlt tíz évben négyszer nyerte meg (de kétszeres volt győztes a Chelsea is).

Bár idén az EL-ben is két olyan klub jutott a fináléba a Frankfurt és a Rangers képében, akik nagy múltjuk ellenére általában nem küzdenek nemzetközi trófeákért, erre a Konferencia Liga ad igazán teret. A Roma és a Feyenoord számára rengeteget jelent egy európai kupadöntő, pláne, ha hosszú évek után újra nemzetközi trófeát tehetnének a vitrinbe.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a döntőre érkező szurkolók száma. Erre mindjárt visszatérünk, de koránt sem csak a finálé mozgatta meg a drukkereket. Rómában már körök óta óriási érdeklődés volt a csapat hazai meccsei iránt, de Marseille-t leszámítva a negyeddöntőktől kezdve mindenhol szinte teltház előtt zajlottak a mérkőzések. Olyan helyeken is, mint a norvégiai Bodö, ahol ez más esetben finoman szólva sem gyakori.

Ez az érdeklődés lett csúcsra járatva a döntő körül. A hírek szerint a két csapat százezer szurkolója utazik a helyszínre, az albániai Tiranába. A BL vagy az EL döntőjét ennél futball szempontból jóval központibb helyeken és nagyobb stadionokban rendezik, a Konferencia Liga viszont lehetőséget ad arra, hogy egy ekkora bulival eddig bejáratlan helyeken fokozzák a futball-lázat. Hátránya a dolognak, hogy a kisebb kapacitás miatt magába a stadionba kevesebb szurkoló fér be, amit a szponzoroknak eladott jegyek is lefeleznek, de a városban egész biztosan nem lehet majd panasz a hangulatra.

Kevésbé komoly érv, de tegye fel a kezét, akinek nem dobogtatja meg a szívét (ilyen, vagy olyan okból), hogy José Mourinhót egy európai kupadöntőben láthatja. José Mourinhót. Egy európai kupadöntőben. 2022-ben. Nem állítjuk, hogy ez a finálé nézhetőségének jót tesz majd, de ha a Roma megnyeri a meccset, alig várjuk, milyen megmosolyogtató jelzőkkel illeti majd magát a portugál mester, és hány éven át döngeti majd a mellét a sikerre.