Mourinho a döntőkben verhetetlen, Budapesten már a mesterhatosra hajt

Nem mindennapi eseményt hoz a szerda, hiszen európai kupadöntőt rendeznek Budapesten. Az Európa-liga idei fináléjának a magyar főváros ad otthont, ami önmagában is nagy dolog, látva a döntő párosítását pedig különösen elégedettek lehetünk. Sokan vártak ugyan olyan igazi sztárklubokat, mint a Manchester United, a Barcelona vagy a Juventus, a végül kialakuló AS Roma-Sevilla párharc azonban még talán izgalmasabb mérkőzést is ígér.

Emellett a két csapat története és útja a döntőig önmagában is különleges. A szezon közben kieső helyen is álló Sevilla is megérne egy külön cikket - ígérjük, ha megnyerik a trófeát, ez meg is születik -, de előzetesen inkább római oldalról fognánk meg a felvezetést.

Az olasz klub központi figurája a két évvel ezelőtti kinevezése óta egyértelműen José Mourinho. A portugál menedzser egyre sikertelenebb angliai évek után tért vissza Olaszországba, ahol azóta újra magára talált. Túlzás lenne azt mondani, hogy a Roma játékát élmény lenne nézni, ahogy a bajnoki szerepléssel kapcsolatban is voltak problémák Mourinho mindkét szezonjában, a portugál azonban olyat ért el, amit a klub élén korábban soha senki: zsinórban két európai kupadöntőbe vezette be a csapatát.

A Roma tavaly megnyerte az újdonsült Európai Konferencia-ligát, ha pedig szerdán, Budapesten is győz, topszinten is szinte páratlan eredményt ér el. Márpedig Mourinho valamiben eddig tényleg hibátlan karrierje során, ezek pedig az európai kupadöntők. Portugáliától kezdve Anglián át Olaszországig, ahol fináléba vezette aktuális csapatát, ott meg is nyerte a trófeát. Most, a hatodik próbálkozása előtt visszatekintünk arra, hogyan sikerült ez az előző öt alkalommal.

Mourinho edzői pályafutásának első európai kalandja rögtön sikerrel végződött. A fiatal portugál menedzsert előző szezon közepén nevezték ki a Porto élére, a 2002/03-as idény végére pedig bajnokot és kupagyőztest faragott belőlük a hazai porondon. Európában csak a második számú sorozatban indulhattak, cserébe ott viszonylag simán be is jutottak a döntőbe, ahol a Celtic várt rájuk.

A 3-2-es mérkőzés még jóval nyíltabb küzdelmet hozott, mint Mourinho későbbi döntői, bár jó egy félidőt várni kellett, amíg beindultak az események. A Porto kétszer is vezetett, a Celtic kétszer is egyenlített, majd a rendes játékidő után a hosszabbításig kellett várni, hogy eldőljön a meccs az akkor már emberelőnyben lévő portugálok javára. A győztes gólt az a Derlei szerezte, aki az idény előtt Mourinho külön kérésére érkezett a menedzser előző csapatától, az União de Leiriától.

A következő évben már a BL-ben indult a csapat, Mourinho pedig megugrotta a lécet. A döntőbe ugyan jóval rögösebb úton jutott a csapat – cserébe például a Manchester United elleni negyeddöntő kifejezetten emlékezetesre sikeredett – a finálé viszont jóval simábban alakult.

Az ellenfél ezúttal egy másik meglepetéscsapat, a Monaco volt. A Porto esélyesként várta a döntőt, ennek pedig érvényt is szerzett a mérkőzés során. Az vezetést ezúttal Carlos Alberto szerezte meg, majd hetvenedik perc után Deco és Dmitri Alenichev döntötte el a meccset. A Porto feljutott Európa csúcsára, Mourinho pedig újabb kihívás után nézett.

Ez az új kihívás a Chelsea volt, ahol Mourinho korszakos csapatot épített, az európai döntő azonban nem jött neki össze a Londonban töltött három teljes szezonja során. Részben ez is vezetett 2007-es távozásához, ami után egy rövid szünetet követően Olaszországba, az Interhez írt alá.

Az első év itt sem hozott sikert, a második szezonjában viszont megint BL-döntőbe vezette a csapatát. A nagy bravúr ebben a menetelésben a címvédő Barcelona kiejtése volt az elődöntőben, ahol Inter tökéletes védekezéssel semlegesítette Pep Guardiola csúcsra járatott támadógépezetét. A Bayern München elleni döntő ezután már szinte papírforma szerint alakult.

A döntő hőse egy újabb tipikus Mourinho-játékos, Diego Milito lett. Az argentin csatár két találatot szerzett, első gólja pedig a csapat játékát is tökéletesen összefoglalta: a kapus Julio Cesartól pillanatok alatt jutott el gólhelyzetig a csapat, amit Milito higgadtan fejezett be. Mourinho pedig milánói időszakát fejezte be, hiszen a szezon végeztével tovább állt a Real Madridhoz.

Nagyot ugrunk az időben, hiszen az újabb döntő sem Madridban, sem a Chelsea-hez visszatérve nem jött össze a portugálnak. Mourinho ázsiója ezekben az években lefelé indult el, személyisége egyre megosztóbb lett.

Új csapatánál, a Manchester Unitednél sem voltak elájulva a szurkolók a csapat teljesítményétől, ezen pedig a második számú európai kupa megnyerése sem segített. Manchesteri csapat toronymagas esélyesként indult az El-ben, útja a döntőbe mégsem volt diadalmenet. Ettől függetlenül az Ajax elleni finálé tulajdonképpen simára sikeredett: Mourinho csapata átengedte a teret a hollandoknak, majd a rutintalanabb ellenfél minden hibáját kihasználva nyerte meg két góllal a meccset.

Mourinho ennek ellenére nem maradt sokáig Manchesterben, ahogy a következő angliai állomáshelyén a Tottenhamnél sem. Jött az olaszországi visszatérés, Rómában pedig nagyon egymásra talált a csapat és a menedzsere.

Ha megnézik, milyen csapatokon és milyen játékkal jutott túl a Roma a sorozatban, akkor persze húzhatják a szájukat, akik nem kedvelik a portugál menedzsert, a döntő azonban megmutatta, hogy még mindig nagyon ért az ilyen nagy meccsekhez. A Feyenoordot a klasszikus Mourinho-módon intézte el a csapata: átengedte a terepet, majd könyörtelenül élt a felkínált lehetőségekkel.

A hős Nicolo Zaniolo lett, aki viszont fél évvel később a portugállal (is) összeveszve távozott Rómából. A csapat azonban nélküle is szintet lépett Európában, hiszen – többek közt újra a Feyenoordon túllépve – már egy sorozattal feljebb, az Európa-ligában jött össze a döntő.