Sima Manchester City-győzelem? – Sokkal több szól az Inter mellett, mint azt elsőre gondolnánk

75 és 25 – százalékokban kifejezve az Opta és a FiveThirtyEight algoritmusa egyaránt így osztja meg az esélyeket a két döntős, a Manchester City és az Inter között. Ez durván azt jelenti, hogy ha tízszer lejátszanák ezt a párharcot, hét-nyolc alkalommal az angolok győznének, két-három esetben viszont az olaszok, vagyis az algoritmusok nagyjából ugyanazt diktálják, mint amit a logika. Oda-visszavágós rendszerben szinte biztosan behúzná a City, ám mivel egyetlen meccs dönt, nem elképzelhetetlen a meglepetés.

2005 óta először fordul elő, hogy egy angol és egy olasz csapat találkozik a döntőben, ráadásul a helyszín is ugyanaz: Isztambul. 18 évvel ezelőtt az előzetesen esélytelenebbnek tartott Liverpool minden idők egyik legnagyobb fordítását hajtotta végre, amikor 0-3-ról felállva legyőzte a Milant egy emlékezetes büntetőpárbajban. Egy hasonlóan fordulatos és emlékezetes döntővel vélhetően most is kiegyeznénk, ám mind közül az lenne a legnagyobb meglepetés, ha gólzáport hozna az esti meccs.

Simone Inzaghinak tulajdonképpen két csapata van: amíg a Serie A-ban az Inter domináns támadófocit játszik, addig a Bajnokok Ligájában mély blokkba zárkózva, öt védővel őrzi a kapuját. Ebben talán az a leginkább figyelemreméltó, hogy (nyilvánvalóan a sérülések függvényében) Inzaghi zömmel mindkét játékstílushoz ugyanazokat a játékosokat pakolja fel a pályára, akik egytől egyig megfelelően alkalmazkodtak az eltérő szerepkörökhöz.

Inzaghi megtartotta az Antonio Contétól megörökölt 3-5-2-t (előtte ő is éveken keresztül használta ezt a Laziónál), de eszközölt néhány módosítást. Ezt részben a kényszer (Lukaku és Hakimi eladása) indokolta, részben pedig az eltérő játékfelfogás, Inzaghi mindig is támadóbb felfogású edző volt, mint a tökéletességig begyakorolt sablonokban bízó Conte. Talán a két eltérő szemléletmód egyvelege teszi ennyire sikeressé az Intert, a City ellen vélhetően inkább a defenzív stabilitáson lesz a hangsúly.

Az olaszok egyik legnagyobb fegyvere a nyomástűrés. Hátul a három védő és a mélységben visszalépő középpályások mellett Andre Onana is beszáll a labdakihozatalokba, ezáltal még egy Manchester City szintjén presszingelő csapat sem tud létszámfölényes helyzetet kialakítani. Ha pedig sikerült átjátszani a letámadást, az Internek a kontrákhoz is megvannak az emberei, Nicolò Barella, Lautaro Martínez és a két szárnyvédő, Federico Dimarco és Denzel Dumfries is kiváló az átmenetekben.

Két évvel ezelőtt a Bajnokok Ligája döntőjében hasonló dilemmával szembesült a City, amikor Thomas Tuchel háromvédős rendszerével találta magát szemben. Guardiola már a döntő előtt rámutatott a párosítás nehézségeire: a Chelsea középen is megvolt létszámban a három védő miatt, viszont a széleket is be tudta játszani a szárnyvédőknek köszönhetően. A meccsterv most is hasonló lesz az ellenfél részéről: középen mindent lezárni, és átmenetekből – lehetőleg szélen – lecsapni.

Bár a ManCity játéka messze nem csak egy ember köré épül, Erling Haaland semlegesítése elengedhetetlen ahhoz, hogy legyen esélye az Internek. Ez a feladat Francesco Acerbire hárul, aki némileg váratlanul lett kezdő az Interben, ám tagadhatatlanul a védelem egyik legfontosabb játékosává nőtte ki magát. A 35 éves hátvédnek lesz segítsége a tizenhatoson belül, de vélhetően ő találkozik majd legtöbbször a norvéggal, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor a levegőben.

Haaland a mostani szezonban 13 meccsen 11 gólt szerzett a három védővel felálló csapatokkal szemben, ugyanakkor a hatékonysága valamelyest romlott idővel, az utolsó 9 ilyen találkozón csak 4 alkalommal volt eredményes. Példaként a Cityt oda-vissza legyőző Brentford szolgálhat, amely a három belső védővel féken tudta tartani a norvégot, majd a labdaszerzést követően átmenetekből támadhatták a manchesteriek védőit.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a novemberi meccs óta sokat változott a City játéka, a májusi bajnokinak pedig semmi tétje nem volt a City szempontjából, vagyis messzemenő következtetést egyikből sem lehet levonni. A két csatár viszont szokatlan feladat elé állítja Guardiola csapatát, ami a védő/középpályás hibridként használt John Stones mozgására is hatással lehet, mivel nem hagyhat hátul egy védőt két emberrel – főleg nem Martínezzel és Edin Džekóval.

Nem szabad elmenni szó nélkül amellett sem, hogy az Inter épp a szezon végére lendült igazán formába. Korábban már írtunk róla, hogy előtte sem volt annyira csapnivaló a csapat teljesítménye, mint azt az eredmények mutatták, de valamikor április közepén a masszív alulteljesítés enyhe felülteljesítésbe csapott át a helyzetkihasználás terén. Kicsit egyszerűbben fogalmazva, a helyzetek tömkelegét elpuskázó támadók elkapták a fonalat, ráadásul szinte egyszerre.

A vb-n még csetlő-botló Lautaro Martínez (aki egyébként bokasérüléssel bajlódott akkoriban) a Serie A gólkirályi címéért is harcban lehetett volna, amennyiben nem a BL-re tartalékolja őt Inzaghi. Džekónak szintén volt extra mérkőzése az egyenes kieséses meccseken, az elődöntő első felvonásán ő volt a kék-feketék legjobbja. Közben a bajnokságban Joaquín Correa és Romelu Lukaku kapott több lehetőséget, ami főleg a belga formájának tett jót, 10 góllal és 6 gólpasszal zárta a szezont.

Meglepő lenne, ha Inzaghi a döntő előtt változtatna a sikeres recepten, így szinte biztosan a megszokott Džeko-Martínez kettős rohamoz elöl, a padról beszállva azonban egy friss Lukaku életveszélyes lehet, akár átmenetekből is. Egy dolog biztos: az olaszok részéről kulcsfontosságú lesz a hatékonyság, mivel a City ellen alakították ki a legkevesebb helyzetet az idei BL-kiírásban: találkozónként átlagban 8.25-ször próbálkoznak lövéssel az ellenfeleik.

Onanát már egyszer említettük a kiemelkedő passzjátéka kapcsán, ami kulcsfontosságúnak bizonyulhat, ha a City nyomást gyakorol a védelemre. A kameruni kapusnak azonban a klasszikus kapusfeladatokat figyelembe véve is nagyszerű BL-szezonja van, ő mutatta be a legtöbb védést (45) az idény során. Ebből logikusan következik egy másik jelenség, amire jobban oda kell figyelnie az Internek: viszonylag sok lövést engedtek az ellenfeleiknek.

A védelem stabilitása sokban múlott Onana egyéni képességein, és az afrikai kapus hozta is az extrát: az Opta adatai szerint 8 góltól mentette meg a csapatát a mostani kiírásban (a lista második helyén álló Courtois 5-nél állt meg). Hasonlóan hősies teljesítményre szükség lehet a döntőben is, mert nagy meglepetés lenne, ha teljesen kikapcsolnák a City támadójátékát, és még csak lehetőségei sem lennének az angol csapatnak.

Nem szabad lebecsülni annak a jelentőségét sem, hogy az Inter kispadján ülő Inzaghi fantasztikus mérleggel rendelkezik a kupasorozatokban, és a mostani szezonban is megszerzett két trófeát a csapatával: az Olasz Kupát és az Olasz Szuperkupát. Az Inter már az előző szezonban is remekül teljesített a nemzetközi porondon, akkor ugyan alulmaradt a Liverpoollal szemben, de az Anfielden megrendezett visszavágót 1-0-ra megnyerte.

Inzaghinak ez az egyetlen elveszített kupapárharca az Internél (2022-ben is megnyerte a kupát és a szuperkupát), és már a Laziónál töltött időszakban is feküdtek neki ezek a találkozók. 2017-ben az Olasz Szuperkupát húzta be a Juventus 3-2-es legyőzésével, amit két évvel később is sikerült megismételni. Abban a szezonban egyébként az Olasz Kupát is behúzta a Lazióval, miután legyőzték az Atalantát a döntőben.

Az olasz edző karrierje során egyetlen egyszer veszített el kupadöntőt: a 2016/17-es szezonban az általa irányított Lazio kikapott a Juventustól. A nyolcból tehát hét döntőt – köztük az előző hetet – megnyerte a pályafutása során, és nem egyszer hasonlóan rossz kilátásokkal indulva, mint most a Bajnokok Ligájában. Pontosan tudja tehát, hogyan kell felborítani a papírformát egy nagy tétre menő mérkőzésen, ami a Manchester City számára is intő jel kell, hogy legyen.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.