"Tudom, hogy ennél jobbaknak kell lennünk" - A Manchester City legyőzte a Real Madridot a BL-ben, de Guardiola szerint ez kevés lesz, ha továbbjutnak

A Manchester City menedzsere, Pep Guardiola dicsérte játékosai kitartását és elszántságát, miután szerdán a Santiago Bernabeu stadionban 2-1-re legyőzték a Real Madridot a Bajnokok Ligájában.

Guardiola a Real Madrid legyőzése után: "Tudom, hogy ennél jobbaknak kell lennünk"

Videó forrása: SNTV

A Manchester City az első félórában viszonylag gyengén játszott, és sebezhetőnek tűnt a Real Madrid könyörtelen támadásaival szemben, de Nico O'Reilly egyenlítő góljával, majd Erling Haaland tizenegyesével megfordították a meccset, és három fontos pontot szereztek a csoportkörben.
Pep Guardiola elismerte, hogy csapatát a mérkőzés elején lefocizta a spanyol csapat, de dicsérte a játékosok karakterét, amelynek köszönhetően sikerült felállniuk a gyenge kezdés után.
"Többször jártunk már itt, és sokkal, sokkal jobban játszottunk, mint ma, és nem nyertünk" – mondta Guardiola a City korábbi bernabeui látogatásairól.
"Az első 25 percben, Nico góljáig, sokkal jobbak voltak nálunk. Elfogadom ezt az eredményt, de tudom, hogy ennél jobbaknak kell lennünk.
Tudom, hogy februárban és márciusban, ha továbbjutunk, magasabb szintű teljesítményre lesz szükségünk, mint ma."
Miután a City vezetést szerzett, megjött a magabiztosságuk is, Jeremy Doku és Phil Foden pedig a második félidőben gondokat okozott a Real védelmének. Guardiola külön kiemelte Doku teljesítményét.
"Valahányszor elvesztettük a labdát, megbüntettek minket, nagyon veszélyesen játszottak, különösen Vinicius Jr., rengetegszer komoly gondba kerültünk" – mondta Guardiola.
"Jó volt gólt szerezni, mert ez segített visszatérni a játékba. Jeremy Doku ma kiemelkedően játszott, ahogy más játékosok is."
Jó élmény volt nekünk most itt játszani, különösen a sok új játékosnak, akik most először jöttek ebbe a stadionba, ahol egyébként mindig nehéz dolga van az ellenfélnek.
"Nagyon hálásnak kell lennem a játékosoknak. Boldog vagyok" – tette hozzá. "Az elmúlt években sokszor jártam itt, sok nagy csatát vívtunk, és sokkal jobbak voltunk, mint ma, de nem sikerült nyernünk. Ez ilyen" - tette hozzá.
A Real Madrid ezúttal nem érezte magát annyira jól a hazai pályán, a meccs végén kifütyülték Xabi Alonso csapatát, de a baszk edző azt mondta, a rengeteg sérült ellenére kihozták a maximumot a helyzetből.
A City jelenleg 13 ponttal a csoport negyedik helyén áll, Guardiola pedig reméli, hogy csapata folytatja a jó szériát a BL ezen szakaszának utolsó két mérkőzésen, hogy biztosítsa a továbbjutását.
Forrás: Reuters

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés