Totti megbocsátóbb volt Balotelli viselkedésével kapcsolatban, Chiellini viszont egyáltalán nem.

Mario Balotelliről beszélt a napokban a japán Keisuke Honda, aki az AC Milannál volt a Bajnokok Ligája-győztes, Európa-bajnoki ezüstérmes csatár csapattársa. Az ő véleménye adta az apropót, hogy két olyan labdarúgó sztorijait is összegyűjtsük a balhés támadóról, akik a közelmúltban magyarul is megjelent önéletrajzi könyvükben is elmesélték élményeiket Balotelliről. Ők pedig Francesco Totti és Giorgio Chiellini.
Honda 2014 januárjától 2017 nyaráig volt a Milan játékosa, és így emlékszik vissza az olaszra:
Labdarúgás
Kezdhet csomagolni a Diósgyőr, várják az NB2-ben
10 ÓRA
Hatalmas tehetség, mégsem tett semmit a fejlődése érdekében.
Balotelli viharos 15 éves karriert tudhat maga mögött, amely azért jó és látványosabb időszakokat is tartalmazott az Internazionale, a Manchester City, a Liverpool és a Milan focistájaként, de értéke úgy csökkent egyre inkább, ahogy az ő formája az ellenfelek kapuja előtt. A japán Honda közelről láthatta az olasz csatár önpusztító hajlamát megnyilvánulni Milánóban, és úgy véli, hogy Balotellit a hozzáállása akadályozta meg abban, hogy kiaknázza lehetőségeit.
A Gazzetta Dello Sportnak így nyilatkozott a támadó középpályás a nem annyira szuper Marióról: "Meg akartam változtatni a napi rutinját, mondtam neki, hogy ’Mario, bízz bennem. Ha a legjobb akarsz lenni, keményen kell edzened.’ Egyenesen a szemembe nézett, és másnap már 40 perccel a közös foglalkozás előtt megjelent az edzőteremben. Ahogy másnap is. A harmadik nap már unatkozott. Ez Mario."
Az Olasz Kupa 2010-es döntőjében a Balotellivel felálló, és végül 1-0-ra nyerő Inter az AS Romával találkozott. Francesco Totti egy sokáig emlékezetes, brutális szabálytalansággal terítette le Mariót a meccs 88. percében. Totti A kapitány c. kötetében felidézi ezt az esetet, amelyet pályafutása legcsúnyább szabálytalanságának vél. Ezek a mondatok mind Balotelli jellemzéséről szólnak.
Balotelli jó játékos, de senki nem tanította meg neki, hogyan kell viselkedni a pályán.
Magáról a lerúgásáról így ír: "Az Inter játékosai közül senki nem ugrott nekem, és a reakció hiánya a legsúlyosabb ítélet Balotelli számára. Az én rettenetes szabálytalanságomnak nem lett következménye. Azzal az érzéssel jöttem le a pályáról, miközben az Olimpico majdnem összedőlt a tapsvihartól, hogy legszívesebben a csapattársai is megvernék Balotellit.
Évekkel később elmentem látogatóba a válogatott edzőtáborába, hogy találkozzak néhány régi barátommal, és Balotelli odajött hozzám. Rádöbbentem, hogy azután az eset után sosem tisztáztuk a dolgot, és egy kicsit zavarba jöttem: legalább felhívhattam volna. Kezet nyújtottam neki, és készültem mondani valamit, de nem adott rá időt, mosolyogva átölelt, és kedvesen megkérdezte: ’Hogy vagy, Francesco?’ Azután még beszélgettünk egy kicsit. Más ember lett. Később többször rám írt a közösségi portálokon, cseteltünk egymással, mindig oldottan, felszabadultan." - írta Totti.
Balotelli az első milanos korszakában még remekelt, amikor a Manchester City 2013 januárjában 20 millió euróért (17 millió font / 24 millió dollár) eladta őt az olasz óriásklubnak. Az egykori olasz válogatott csatár az első 43 meccsén 26 gólt szerzett a Rossonerinél, és a 2014/15-ös idény előtt sikerült visszakerülnie a Premier League-be, a Liverpoolhoz.
Luis Suárez távozása után Alexis Sánchez volt a Vörösök első számú célpontja, de a chilei inkább az Arsenalhoz szerződött. Loic Rémy volt a következő kiszemelt, ő viszont megbukott a kötelező orvosi vizsgálaton. Ahogy Melissa Reddy írja Higgyetek bennünk - Hogyan csinált bajnokcsapatot Jürgen Klopp a Liverpoolból? című könyvében, "a kényszermegoldást a már idősödő Samuel Eto’o és a botrányhős Mario Balotelli jelenthette. Brendan Rodgers nyilvánosan is bejelentette, hogy ’kategorikusan elzárkózik’ az utóbbi leigazolásától, végül mégis vele kellett beérnie."
A Juventus kőkemény védője, Giorgio Chiellini az Én, Giorgio Chiellini című remek kötetében nem fogta vissza magát, amikor azokról a játékosokról ír, akiket ki nem állhat.
"Vannak olyan játékosok, akiket egyszerűen nem bírok elviselni. Nem szeretem azokat, akik nem tartják tiszteletben a közösséget, és főleg azokat, akikben semmi érzelem nincs, és számukra a mezen csak egy szám és egy név van. Üresek, szívtelenek. Szóval ők a legrosszabbak. Ilyen - sajnálom, hogy ki kell mondanom - Balotelli. A 2012-es Európa-bajnokság Balotellivel maga volt a pokol.
Nem szimpatikus, negatív személyiség, aki nem tiszteli a csapatot.
Néha az edző a hibás. Ha nagyobb odafigyelést és tekintélyt adsz egyes játékosoknak, akkor megsértheted a többit. Emlékszem, 2013-ban a brazilok ellen játszottunk a Konföderációs Kupán, és az első félidőben nagyon gyengék voltunk. A meccsen Balotelli egy fikarcnyit sem segített a csapatnak. Bicskanyitogató volt.
’Eggyel kevesebben vagyunk’ – mondtam a szünetben Prandellinek. ’Nyugi, mindjárt beszélek vele’ – válaszolta, és így szólt oda neki: ’Ne haragudj, Mario, tényleg nem vagyunk a te szinteden, egyszerűen nem bírunk jó labdákat adni neked. Mario, segíts ki minket.’ Hogy rávegye a csapatjátékra, még meg is alázkodott előtte. Jóhiszeműen tette, de így minket is megalázott."

Balotelli és Chiellini

Fotó: AFP

Volt olyan, aki szerint Balotelli a világ öt legjobb csatára között volt. Én sose gondoltam, hogy akár a legjobb tíz vagy húsz közé befért volna. Az edzéseken ez világosan látszott. Balotelli csak rúgni tud.
A Poolnál Balotelli teljesítménye drámai módon visszaesett, aminek következtében a klub mindössze egy Merseyside-beli szezon után visszaküldte őt kölcsönbe Milánóba. A San Siróban töltött második korszakában sokkal kevésbé volt eredményes, mint az elsőben, 23 meccsen mindössze három gólt szerzett, mielőtt rövid időre visszatért volna Liverpoolba. A Liverpool 2016-ban elengedte Balotellit, aki ingyen távozott a francia Nice-hez, ahol kezdetben újra legjobb formáját idézően teljesített. Balotelli 17 gólt szerzett debütáló évadában, és további 26-ot ért el az összes versenysorozatot figyelembe véve a 2017/18-as szezonban, de hagyta, hogy ezután romoljon a mérlege.
Balotelli nizzai szerződését 2019 januárjában bontották fel. A sikertelen marseille-i kitérőt követően a Serie A felé vette az irányt, némi meglepetésre a kiesés ellen küzdő Brescia ajánlatát fogadta el. Mentalitásával itt is voltak problémák, összetűzésbe keveredett a klub tulajdonosával, később az edzőivel is összerúgta a port. 2020 decemberében a másodosztályú olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Monzához igazolt.
Az Esélylesők egy korábbi adásában, melyben az elmúlt 20 év 10 legellenszenvesebb futballistáját gyűjtötték össze a résztvevők, több jelző is elhangzott a lista nyolcadik helyére rangsorolt Balotellivel kapcsolatban. Haraszti Ádám szerint "nem tudott mit kezdeni a tehetségével, az ajándékkal, amit kapott." Kele János úgy vélte, hogy "egy nagyra nőtt csecsemő" az olasz, aki "soha nem volt igazán rákényszerítve arra, hogy felnőjön. Amikor rá lett volna erre kényszerítve, akkor már 25 éves volt, és akkor erre már képtelen volt, és ezért meg is feneklett a pályafutása."
részben via goal.com
Champions League
Flick és Müller hízelgett egy sort Mbappénak a PSG-Bayern előtt
16 ÓRA
Labdarúgás
Kane elhagyná a Tottenhamet, ha nem lesz meg a BL
18 ÓRA