Alázat, fegyelem és a bizalom: így lett Kerkez Milos a Premier League egyik legértékesebb játékosa
Frissítve 28/03/2025 - 18:47 GMT+1
Kerkez Milos még csak a második idényét tölti a Premier League-ben, de már a legnagyobb csapatok figyelik a fejlődését. Nem véletlenül került előtérbe a magyar válogatott balhátvédje, a 2024/25-ös szezonban a Bournemouth egyik legjobbja, két gól mellett már öt gólpasszt is kiosztott az angol élvonalban.
Kerkez Milosért komoly az érdeklődés, egyelőre azonban csak a mostani szezon érdekli - Justin Tallis
Fotó: AFP
Kerkez persze nem most keltette fel a sztárcsapatok érdeklődését, 2021-ben – akkor még 200 ezer euróért – a Milan vásárolta meg az ETO-tól, és durván egy évet le is húzott a milánóiak utánpótlásában. A felnőtteknél végül nem jutott szóhoz – végtére is, a posztján szintén a legjobbak közé tartozó Theo Hernándezzel kellett a játékpercekért küzdeni – így inkább továbblépett.
Előbb az AZ Alkmaar játékosa lett, majd 2023 nyarán, miután úgy tűnt, hogy a Lazióhoz szerződhet, az angol élvonalban szereplő Bournemouth-hoz írt alá. A döntését nem bánta meg, az első néhány hónap nehézkesen alakult (ez az egész Iraola-projektről elmondható), de a szezon második felében már stabil alapember volt, a második szezonra pedig szintet lépett (ami szintén igaz az Iraola-projektre).
Az sem véletlen, hogy Kerkezzel az egyik legnagyobb sporttal foglalkozó lap, az Athletic készített interjút.
"Az előző szezon segített, hogy némi tapasztalatot gyűjtsek a ligáról, a sebességéről és a fizikalitásáról" – magyarázta a védő. "Az edző részéről megvolt a bizalom, így volt időm alkalmazkodni, mert tisztában volt a képességeimmel és azzal, hogy csak idő kérdése, hogy kitűnjek és megmutassam, mire vagyok képes."
Kerkez legnagyobb erőssége a támadójátékban rejlik, sebességben és technikailag is kiemelkedik a mezőnyből. Modern balhátvédként elképesztően komplex feladatot kell ellátnia, ugyanis úgy kell hatékonyan segítenie a támadásokat, hogy a védőmunkáját sem hanyagolhatja el.
"Szélsőhátvédként mindkettőben jónak kell lenned, de mindennek a védőmunka az alapja. Ha nem vagy jó védő, akkor nem lesz esélyed a nagy trófeákra. Tavaly sokat kellett dolgoznom a tudatos védekezésemen, hogy ne kapcsoljak ki. Most már az egész meccsen koncentrált vagyok, és úgy gondolom, elég jól megy a játék. Andoni Iraola rendszerében így kell játszanod szélsővédőként."
A hatékony védőmunka ráadásul a támadójátékra is hatással lehet, amit a Tottenham elleni mérkőzésen be is mutatott a magyar válogatott játékos. Előbb lekapcsolta Pedro Porro passzát, amely így nem jutott el Brennan Johnsonig, majd végigsprintelt a pályán, és egy tökéletes beadást küldött a hosszún érkező Marcus Tavernierhez, aki gólt szerzett.
"Ezzel küszködnek a szélsők. Nem hagyok nekik kívül sok helyet arra, hogy kontrollálhassák a labdát. Közel maradok hozzájuk, és lekövetem a mozgásukat. Ha előttem akarnak futni, megtehetik, mert tudom, hogy megvan a sebességem" – magyarázta a védő, hozzátéve: arra a pillanatra várt, amikor megfordulhat, és átmehet védekezésből támadásba.
Hasonló profilú játékosra a Liverpoolnak is nagy szüksége lehet, ahol már gőzerővel keresik Andy Robertson utódját. Kerkez úgy érzi, készen áll arra, hogy egy nagyobb klubhoz igazoljon, ezúttal már meghatározó játékosként, egyelőre azonban nem gondol a lehetőségeire, hiszen az a célja, hogy minél sikeresebb legyen a Bournemouth-szal.
"Gyerekként az az álmod, hogy a legmagasabb szinten játssz, és trófeákat nyerj a legjobb csapatokban. Ezekkel az ügynököm és az apám foglalkozik. Én nem gondolok rá, mert még tart a szezon, nincs értelme másról beszélni. Maradtak még meccsek, fontos nekünk az FA-kupa is – ezek jelentős dolgok."
Aztán, ha valaki bejelentkezik érted, sosem tudod, mi történik majd, vagy hol fogsz kikötni. Meglátjuk, mi történik a nyáron.
Kapcsolódó témák