Kerkez Milos lehet az új Liverpool első építőkockája – komoly összeget kér a magyar válogatott védőért a Bournemouth
Frissítve 20/03/2025 - 13:00 GMT+1
Kerkez Milos a nyáron szinte biztosan elhagyja a Bournemouth csapatát, már csak az a kérdés, hol folytatja a pályafutását. A magyar válogatott balhátvéd iránt a Real Madrid, a Manchester United, a Manchester City és az Arsenal is érdeklődik, éppen ezért az Andy Robertson utódját kereső Liverpool korai támadást tervez.
Kerkez Milos a Liverpool egyik fő kiszemeltje - Ben Stansall
Fotó: AFP
A nyáron komoly változásokra lehet számítani a Liverpoolnál. A jelenlegi kulcsemberek közül Mohamed Salah, Virgil van Dijk és Trent Alexander-Arnold szerződése is lejár, és egyre nagyobb az esélye annak, hogy mind a hárman szabadon igazolható játékosok lesznek. Salah Szaúd-Arábiából kapott mesés ajánlatot, Van Dijkre a PSG vetette ki a hálóját, Alexander-Arnold pedig a Real Madrid egyik célpontja.
Ha valóban távoznak a felsorolt klasszisok, az egy dolgot jelent: a Liverpoolnak komoly pénzeket kell a keret megerősítésére fordítania, hogy továbbra is versenyképes maradjon. A tervek lassacskán körvonalazódnak, az például régóta nem titok, hogy a hanyatlás jeleit mutató Robertson helyére a Bournemouth-nál szenzációs szezont futó Kerkezt szemelték ki.
Az inews.co.uk szerint már fel is vették a kapcsolatot a klubbal, a magyar válogatott balhátvéd kapcsán, hogy megelőzzék a közvetlen riválisokat. Kerkez megszerzése nem lesz olcsó, a Bournemouth ugyanis legalább 40 millió fontot szeretne a védőért, amivel a második legdrágább magyar futballista lenne Szoboszlai Dominik mögött.
A Liverpoolnak van persze több terve is arra az esetre, ha Kerkez nem jönne össze, ott van a listán Alphonso Davies és Nuno Mendes neve is, az olcsóbb alternatívák között pedig az ajaxos Jorrel Hato merült fel.
Az angol sajtó szerint több tényező is segítheti Kerkez Liverpoolba igazolását, azon felül is, hogy a magyar játékos nyitott a költözésre. A Liverpoolnak jelenleg az a Richard Hughes a sportigazgatója, aki korábban a Bournemouth-nál végzett kiváló munkát (ráadásul ő vásárolta meg Kerkezt), és kiváló kapcsolatot ápolnak Fali Ramadanival, aki nemrég a futballista ügynöke lett.
Nem Kerkez az egyetlen védő, akit elhozhat a Bournemouth-ból a Liverpool: Van Dijk helyére ugyanis a 19 éves Dean Huijsent szemelték ki, akinek 50 millió fontos kivásárlási záradék szerepel a szerződésében.
Ebből a szempontból nincs irigylésre méltó helyzetben a Bournemouth, Kerkez és Huijsen mellett Illia Zabarnyi is távozhat (többek között a Newcastle és a Chelsea érdeklődik iránta), a támadók közül pedig Antoine Semenyo keltette fel több csapat érdeklődését. Vagyis hiába harcolnak európai kupaindulást érő helyekért, a nyáron nagy valószínűség szerint elkapkodják a legjobb játékosaikat.
Kapcsolódó témák