„Nem gondolkodik, csak fut a labdával” – kemény kritikával illette Kerkez Milost a Liverpool-legenda Jamie Carragher

Fejlődnie kell a Premier League-idény második felében a magyar játékosnak Jamie Carragher szerint, aki a Liverpool egy korábbi játékosához hasonlította Kerkezt, csak nem épp pozitív szempontból: szerinte nem igazán gondolkodik a pályán.

Arne Slot folyamatos küzdelemként jellemezte a Liverpool eddigi szezonját

Videó forrása: SNTV

Kerkez Milos a 2025/2026-os idényre igazolt át a Liverpoolba, ahol így Szoboszlai Dominik csapattársaként játszhat. Az eddigi liverpooli kaland azonban nem alakul zökkenőmentesen a magyar válogatott játékos számára, amit már nem először tett szóvá a Premier League-címvédő klub egykori legendás futballistája.
Jamie Carragher a most vasárnapi Fulham elleni mérkőzés előtt – amelyen egyébként két hosszabbításban lőtt gólt is hozó 2:2-es döntetlent játszott idegenben a Liverpool, Szoboszlaival és Kerkezzel a kezdőben, aminek köszönhetően még inkább leszakadt a tabellán negyedik helyen álló klub – a Sky Sports felvezető műsorában elemezte a 22 éves labdarúgó játékát.
Carragher a Liverpool korábbi játékosával, a nyáron három szezon után a szaúdi el-Hilalba igazoló Darwin Nunezhez hasonlította Kerkez játékát, nem épp pozitív hangvételben. A téma akkor került elő, amikor arról kérdezték Carraghert, hogy szerinte működött-e a magyar játékos számára, hogy Arne Slot vezetőedző felváltja játszatja Andy Robertsonnal:
"Nem, de szerintem a Liverpool számára működik, mert nem hiszem, hogy minden héten játszania kellene. Túlságosan jó cserejátékosuk van Robertson személyében, akinek szintén szüksége van játéklehetőségre. Úgy gondolom, amikor Robertson játszott – és nem játszott annyit, mint Kerkez –, valószínűleg mondhatjuk, hogy az ő teljesítménye jobb volt.
Kerkeznek nehéz a dolga, küzdelmes időszakon megy át. Fiatal játékos, de javulnia kell az idény második felében, efelől nincs kétség.
Vicces nézni őt játszani, mert mindig eszembe jut, ahogy Trent Alexander-Arnoldról beszéltem, aki rettenetesen hiányzott a Liverpoolnak, és azt mondtam, hogy olyan, mintha Kevin De Bruyne lenne a jobb hátvéd. Olykor, amikor Kerkezt nézed, az pedig olyan, mintha Darwin Nunez lenne a balhátvéd."
"Kissé őrült. Nem gondolja át, hogy mit csinál a labdával, hogyan játszik össze a többi játékossal. Csak lehajtja a fejét és fut a labdával, sosem emeli fel a fejét és nem ad passzokat."
"Fejlődnie kell. Fiatal még, de láttuk már ezt néhány balhátvédnél, köztük Andy Robertsonnál, akinek nem indult remekül a karrierje a Liverpoolnál. De igen, javulnia kell" – hangsúlyozta Carragher.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Szerző: Balogh Tamás
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés