Az Atalanta 20 éves, hipszterkedvenc hátvédje már öt hónap után visszatért ACL-sérüléséből

Ritkán látható gyorsasággal épült fel júniusi keresztszalag-szakadásából az Atalanta szupertehetséges hátvédje, az Európa-liga-győztes Giorgio Scalvini. Komoly sérülése miatt nem lehetett ott a nyári Európa-bajnokságon a 20 éves olasz védő, de november 23-án a Parma elleni bajnokin csereként már újra pályára lépett a Serie A második helyezettjénél.

Giorgio Scalvini óriási tehetség © Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Fotó: AFP

Scalvini extra
Biztos forrásból tudjuk ezt, az olasz futball hazai pápája, Mártha Bence említette a Nem futball, calcio!-podcast november 26-i A bravúrjobbhátvéd című adásában.
Június 2-a volt, az Atalanta a Fiorentinával játszott a Serie A utolsó fordulójában, amikor a 84. percben sérülés miatt le kellett cserélni Giorgio Scalvinit, a bergamóiak 20 éves szupertehetséges hátvédjét. Pedig a 32. percben még gólt is szerzett a 8-szoros olasz válogatott Scalvini.
Mint kiderült, keresztszalag-szakadást szenvedett. Emiatt lemaradt a nyári Európa-bajnokságról, pedig a kezdőcsapatban is helye lehetett volna. Simán lehet, hogy Riccardo Calafiori emiatt lehetett az olaszok egyik legjobbja az Eb-n.
Scalvini rekordidő alatt felgyógyult ACL-sérüléséből, november 23-án a Parma elleni bajnokin nyolc percet kapott csereként. Tehát bő öt hónap alatt visszajött ebből a szörnyű sérülésből. Valamikor 2025-re várták a comeback-jét, de ő gyorsabb volt.
Nem csak emiatt csoda a srác.
picture

Scalvini az Európa-liga-trófeával © Ibrahim Ezzat / ANADOLU / Anadolu via AFP

Fotó: AFP

"Ha össze kéne hasonlítani egy játékossal, akkor John Stones-t mondanám, nagyon hasonló a profiljuk. Simán el tudom képzelni, hogy a középpálya lesz a jövője.
Közben a modern középső védő minden rubrikáját kipipálja. Egészen elképesztő módon passzol, brutálisan progresszív mind labdacipelésekkel, mind passzokkal, nagyon pontosak a hosszú labdái, de kicsiben is tud menni. 194 centi magas, hosszúak a lábai, különleges a testfelépítése. A mozgása elegáns, hamar oda tud érni a szerelésekre. Picit még puhány a párharcokban, ebben, és a fejpárbajokban még fejlődnie kéne."
Mindezt Vályi Bence, a Spíler TV és a Teljes Terjedelem podcast szerkesztője említette róla utóbbi Kiszemelt című sorozatának idén márciusi epizódjában.
Olyan fontos játékosa volt már az előző idényben is, hogy 33 alkalommal lépett pályára a Serie A-ban az Atalanta színeiben, az azt megelőző szezonban pedig 32-szer – 18 esztendősen.
Az Atalanta a Parma ellen szerezte meg zsinórban a hetedik győzelmét. A mérkőzésen a középhátvéd Giorgio Scalvini 174 nappal az előző évad utolsó mérkőzésén, a Fiorentina ellen elszenvedett mérkőzés után tért vissza.
"Csodálatos volt újra a pályán lenni, kicsit el is érzékenyültem, mert olyan sokáig nem játszhattam, úgyhogy most boldog vagyok. Továbbra is keményen kell dolgoznom, hogy visszailleszkedjek a csapatba, és készen álljak a feladatra.
Még tovább növeli az örömöm, hogy ez volt a 100. meccsem az Atalantában. Ez a klub a második családom, itt nőttem fel, 11 éves korom óta ide tartozom. Ez csodás dolog. Hálás vagyok az Atalantának, az utánpótlástól az első csapatig, a szurkolóknak, mindenkinek" – nyilatkozta Scalvini a Parmával szemben 3-1-re megnyert meccs után.
picture

Piszkosul fiatalon is a védelem ura © Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Fotó: AFP

Az Atalanta minden idők legjobb szezonkezdetét produkálja a klub történetében, az első 13 fordulóban szerzett 28 ponttal és 34 góllal. Gian Piero Gasperini csapata ráadásul pazar focit játszik, a Charles De Ketelaere, Ademola Lookman, Mateo Retegui támadóhármas által repített bergamóiak Scalvini visszatérésével óriási támaszt kapnak a hátvédsorban.
A Young Boys elleni hétközi idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésre, amelyet 6-1-re nyert meg az Atalanta, nem utazott el a kerettel Scalvini.
"Ebben a csapatban mindig is nagy volt az intenzitás, de most talán több a minőség, mint korábban, ahogyan a védekezésből átmegyünk támadásba. A védekezésünk szilárdságán is javítottunk, az edző nagyszerű munkát végzett" – tette hozzá.
A Spíler TV kommentátora, a Teljes Terjedelem podcast házigazdája, Baumstark Tibor még tovább ment a legfrissebb Nem futball, calcio!-ban.
"Ha még Scalvinivel is megerősödik ez az Atalanta, bajnok lesz. Egy olyan Atalantába térhet vissza, amelynek nagyon fut a szekere, ez is segíti a rehabot. Azzal kapcsolatban egy kis kétségem, hogy nem akarják-e nagyon siettetni ezt, mert ez az öt hónap meglepően kevésnek tűnik."


Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés