"Ami két évvel ezelőtt történt, annak tanulságul kell szolgálnia" - Antonio Conte Napolija nem akarja az előző bajnoki cím utáni hibákat elkövetni

Az olasz bajnok Napolinak alázatosnak kell lennie, és tanulnia kell az előző bajnoki cím utáni, 2023/2024-es szezonban elkövetett katasztrofális hibákból, figyelmeztette a klubot Antonio Conte. Az underdogként induló nápolyiakat a Serie A élére kormányzó Conte csapatát remekül sikerült megerősíteni. A már három egyesülettel is Scudettót szerző szakember Kevin De Bruynéről is beszélt.

Nápoly szinte lángokban állt az ünnepléstől - 2023 után ismét bajnok lett a Napoli

Videó forrása: Eurosport

Elkerülhetetlen, hogy az idei év nagy kihívás legyen
A Napoli viharos szereplést produkált a 2023/2024-es idényben, címvédőként mindössze a 10. helyen végzett az olasz bajnokságban, és három edzőváltáson ment keresztül, miután Luciano Spalletti távozott a klubtól. Spalletti a 2022/2023-as évadban 33 esztendő után először vezetette Scudettóig a klubot.
Antonio Conte, aki a Juventus vezetőedzőjeként három, az Internazionale trénereként korábban egy Serie A-címet szerzett, plusz a Premier League-t is megnyerte a Chelsea-vel, tavaly júniusban kapta meg a Napoli újjáélesztésének feladatát, és a nemrég befejeződött szezonban azonnal első helyre vezette az egyesületet.
"A definíció szerint azok, akiknek a mezén ott van a Scudetto, a favoritok, vagy az esélyesek közé tartoznak. Nem szabad félelemből meghátrálnunk vagy elbújnunk" - mondta Conte még pénteken az újságíróknak a Reuters tudósítása alapján.
picture

Kétszer betalált a Juventus a Manchester City kapujába, de így is kiütés lett a vége

Videó forrása: SNTV

"Keményen dolgoztunk, hogy magunkra szabjuk a saját játékunkat. De van egy nagyon közeli múltbeli példa, amit soha nem szabad elfelejtenünk. Még a negatív dolgokból is le kell vonnunk a tanulságokat. Ami két évvel ezelőtt történt, annak tanulságul kell szolgálnia, különösen a környezetünknek. A pályán vagyunk és dolgozunk, soha nem lesz semmilyen elszállás. Nagyon szerények leszünk." – tette hozzá a szigorú edző.
A Napoli többek között a belga irányítóval, Kevin De Bruyne-vel, a holland szélsővel, Noa Langgal, az ő honfitársával, a hátvéd Sam Beukemával, az olasz középhátvéddel, Luca Marianuccival, és a szintén itáliai középcsatárral, Lorenzo Luccával erősítette meg a keretét.
picture

Bár Mbappé is játszott, ismét a 21 éves Garcia volt a Real Madrid nyerőembere a Juventus kiejtésénél

Videó forrása: SNTV

A Premier League történetének egyik legkiválóbb középpályása, De Bruyne a német VfL Wolfsburgtól 2015-ben történt átigazolása óta 19 trófeát szerzett a Manchester Citynél - ez a kollekció hat Premier League-győzelmet és egy Bajnokok Ligája-koronát foglal magában.
Conte reméli, hogy a 34 éves játékos segíthet a Napolinak, hogy megtegye azt a bizonyos lépést.
"Azért jön hozzánk, hogy új kihívást vállaljon, ez egy más helyzet számára is: már nagyon magas szinteket ért el a pályafutásában, és még sokat tud adni a futballnak" – mondta el véleményét új belga játékosáról az 55 éves olasz edző.
A Napoli kedden az Arezzo elleni barátságos mérkőzéssel kezdi meg a felkészülési időszakot.
picture

Két gól, két piros lap – így jutott tovább a BL-döntős Inter a klub-vb-n

Videó forrása: SNTV

  • A legfrissebb híreink, a legjobb videóink egy helyen – töltsd le az Eurosport Applikációt (AndroidApple)!

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés