Már júniusban itt a nyár legnagyobb durranása: hoppon marad a Bayern München, brit rekordért szerződik Liverpoolba Florian Wirtz
Publikálva 14/06/2025 - 18:33 GMT+2
Kiegyenesedni látszik a 2025-ös nyári futball átigazolási szezon egyik legnagyobb sagája, egybehangzó lapértesülések szerint ugyanis a Bayer Leverkusen igent mondott a Liverpool legutóbbi ajánlatára Florian Wirtz ügyében. Az egy éve veretlenül német bajnoki címet szerző csapat ezzel edzője és egyik húzóneve mellett most már a koronaékszerét is elveszíti.
"A miénk. Újra." - Hatalmas utcai ünnepséget tartott a bajnok Liverpool
Videó forrása: Eurosport
A német futballban az utóbbi húsz évben a lehetséges forgatókönyvek száma a végén általában kettőre redukálódott. Alapesetben a Bayern München nyer mindent (de a bajnokságot minimum), emellett pedig levadássza a hazai konkurencia legjobb futballistáit.
A másik esetben, ami a ritkább eshetőség, ha nem a Bayern lett az aktuális német bajnok, akkor a bajor sztárklub célzott támadást indított az őt a trónról letaszító klub ellen, és legjobbjait elszipkázva lefejezte azt.
A 2023/2024-es bajnoki szezont követően azonban végül egyik forgatókönyv sem valósult meg. A Bayern ugyanis, bár elveszítette a Salátástálat a története első bajnoki címét veretlen teljesítménnyel felejthetetlenné tévő Bayer Leverkusen mögött, képtelen volt arra, hogy a gyógyszergyári klub legjobbjait magához édesgesse, pedig már az egy éve befejeződő szezon végén is ott legyeskedett a legnagyobb kincsnek számító Florian Wirtz körül.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/06/13/image-0f8fb57d-5359-4689-9424-5bb2ff5b466b-85-2560-1440.jpeg)
A Bayer Leverkusen futballistái ünneplik a csapat bajnoki címét
Fotó: AFP
Miután aztán Xabi Alonso, dacolva a kitartó érdeklődéssel, vállalt még egy szezont Németországban, a bajnoki címet nyerő csapat húzóembereinek sem volt mehetnékje Leverkusenből. A csapat végül ezüstérmet szerzett a Bayern mögött, idén pedig már nem kerülhette el a sztároktól való búcsút.
A baszk mestert a Real Madrid vitte el a brazil válogatott kispadjára leülő Carlo Ancelotti pótlására, Jeremy Frimpongot pedig a Liverpool igazolta le. Florian Wirtz kapcsán mindenki biztosra vette, hogy országon belül vált klubot, és az egyetlen szóba jöhető alternatívaként a Bayern München játékosa lesz.
Csakhogy maga Wirtz erről másképp kezdett gondolkodni, nagyjából egy hónapja pedig már elég erőteljesen arról szóltak a hírek, hogy Liverpoolba vágyik. A Bayern egy idő után ki is szállt a licitből, olyan tartományban mozgott már az összeg, ami a bőrnadrágosoknak is sok volt.
Ez is érdekelhet:
- Tuchel szerint Bellingham még a csapattársait is megfélemlíti
- "A vb-részvételt nem adják ingyen" - Szoboszlai a válogatottról, a Liverpoolról és Pécsi Árminról
- "Sok címet szeretnék nyerni" - hivatalosan is bemutatták a Real Madrid klasszis angol jobbhátvédjét
A Leverkusen vezetői belátták, hogy nem tudják megakadályozni legjobbjuk távozását, mivel azonban Wirtz szerződése 2027 nyaráig érvényes, jól megkérhették az árát. Mértékadó értesülések szerint az alkufolyamat most a végére ért, a Bayer ugyanis elfogadta a Liverpool legutóbbi, igencsak vaskos ajánlatát.
Az üzlet szerint a Liverpool 117,5 millió eurót azonnal, további 18.8 milliót pedig további feltételek teljesülése esetén utal át Wirtz játékjogáért a német klubnak. Ez a summa már az "alapköltség" szintjén is übereli a Vörösök eddigi saját csúcsát, ami a Darwin Nunezért a Benficának kicsengetett 85 millió euró volt. Amennyiben azonban teljesülnek az egyelőre ismeretlen, ám minden bizonnyal pályára lépési, és/vagy bizonyos mennyiségű szerzett gólhoz kötött feltételek, úgy a teljes transzferdíj már brit rekordot is dönt. A jelenleg érvényben lévő rekord a Chelsea nevéhez fűződik, a londoni kékek 2023-ban Moises Caicedóért fizettek 115 millió fontot a Brightonnak, ami nagyságrendileg 130 millió eurónak felel meg.
Mivel a két klub egyezségre jutott, a Liverpool innentől kezdve szabadon tárgyalhat a futballistával, akivel már csak a személyes feltételekben kell dőlőre jutni – ez utóbbi már ujjgyakorlatnak tűnik, tekintettel arra, hogy Wirtz kerek perec kijelentette, hogy Liverpoolba akar szerződni.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/06/16/image-c0a82b79-f748-4f6d-8058-9d6a4c4ab5aa-85-2560-1440.jpeg)
Florian Wirtz klubikonként és sztárként hagyja el Leverkusent
Fotó: AFP
Az üzletet jó eséllyel már csak az előttünk álló héten véglegesíthetik, és ekkor kerülhet sor az orvosi vizsgálatra és a hivatalos bejelentésre is, a futballista ugyanis még szabadságát tölti.
Leendő csapattársai közül az az Andy Robertson nyilatkozott először vele kapcsolatban, aki Liverpool-játékosként és a skót válogatott futballistájaként a 2024-es Európa-bajnokságon is pályára lépett már Wirtz ellen.
"Fantasztikusan játszott ellenünk, nagyon sok gondot okozott a középpályán. Akkor is látszott, hogy valódi topjátékos, személyében egy nagyon izgalmas tehetség érkezhet hozzánk, aki nagyon sokat segíthet a csapatnak."
Szeretnél értesítést kapni a téged legjobban érdeklő cikkekről, videókról? Töltsd le az Eurosport Applikációt (Android – Apple)!
Jeremy Frimpong és Pécsi Ármin után Florian Wirtz lehet a Liverpool harmadik nyári szerzeménye, míg egyelőre Trent Alexander-Arnold és Caoimhin Kelleher távozott a klubtól. Mindkét iránybab várható további mozgás, érkezési oldalon Kerkez Milos lehet a következő fogás, míg a távozók sorát elsősorban Darwin Nunez szaporíthatja.
Bár az átigazolási szezon hajrája még nagyon messze van, az már a fenti nevekből is jól látszik, hogy a Premier League-címvédő Liverpool a következő szezonban is a bajnoki cím egyik fő esélyese lehet, ezenkívül pedig a Vörösök jó eséllyel a Bajnokok Ligáját is célba veszik.
Forrás: Sky Sports
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés