Pécsi Ármin a Puskás Akadémiától a Liverpoolhoz szerződött

Pécsi Ármin U21-es válogatott kapus a Puskás Akadémiától a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató angol bajnoki címvédő Liverpool labdarúgócsapatához igazolt.

Pécsi Ármin felcsúti kapus véd a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában játszott Puskás Akadémia – Ferencváros TC mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2025. február 9-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Fotó: MTI

Az angol klub honlapján megjelent rövid közlemény megerősítette a pénteken még csak sajtóértesülésként szárnyra kapott hírt: a húszéves játékos már aláírta szerződését és átesett az orvosi vizsgálatokon is.
A rangos Golden Boy-díj jelöltjei között is szereplő Pécsi a legutóbbi idényben harminc alkalommal lépett pályára a felcsúti csapatban, amellyel a tavalyi bronzérem után idén az NB I második helyén végzett.
"A kapus játékjogát klubrekordnak számító összegért értékesítettük a Liverpoolnak" - áll a Puskás Akadémia honlapján a pontos összeg megjelölése nélkül. Sajtóhírek szerint 1,5 millió fontot fizettek a játékjogáért.
Pécsi Győrben kezdett futballozni, 2017-ben került a felcsúti akadémiára, ahol minden korosztályos csapatot végigjárt, majd szerepelt az NB III-as együttesben, valamint kooperációs szerződéssel Csákváron is a másodosztályban, mielőtt tavaly februárban bemutatkozott a felnőtt élvonalban. Azóta összesen 46 NB I-es találkozón lépett pályára a Puskás színeiben, ezeken 58 gólt kapott, 15 találkozón viszont nem tudtak a kapujába találni az ellenfelek.
"Nagyon nehéz néhány mondatban megköszönni mindazt, amit a Puskás Akadémiától kaptam, de most, hogy eljött a búcsú ideje, mégis megpróbálom" - nyilatkozott Pécsi Ármin.
Hozzátette: nagyon hálás mindenkinek, aki foglalkozott vele az akadémiai évei alatt, köszönettel tartozik az összes kapusedzőjének és korábbi edzőjének.
"Kizárólag szép emlékeket viszek magammal Liverpoolba az utánpótlásban, illetve a felnőtt csapatnál töltött évekből. Ebben a klubban nőttem fel, itt lettem élvonalbeli labdarúgó és profi futballista, de most olyan lehetőség adódott az életemben, amit muszáj volt megragadnom, így a váltás mellett döntöttem" - magyarázta.
Mindeközben valószínűnek tűnik, hogy a Bournemouthot elhagyó Kerkez Milos szintén Liverpoolban köthet ki.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés