Labdarúgás: hivatalosan is bejelentette az új vezetőedző Xabi Alonso érkezését a Real Madrid

La Liga - A Real Madrid vasárnap bejelentette, hogy Xabi Alonso lesz a csapat vezetőedzője. A 43 éves tréner érkezését pénteken már az elődje, Carlo Ancelotti, valamint a második csapat edzője, Álvaro Arbeloa is megerősítette.

Xabi Alonso - Fotó: INA FASSBENDER / AFP

Fotó: AFP

A klub vasárnapi közleményéből kiderül, hogy Alonsót hétfőn mutatják be, a szerződése pedig jövő vasárnaptól három évre szól. Először az Egyesült Államokban sorra kerülő, június 14-én kezdődő klubvilágbajnokságon irányítja majd a Realt.
A korábbi spanyol válogatott játékos 2009-ben a Liverpooltól igazolt a Real Madridhoz, amelynek színeiben hat szezon alatt 236-szor lépett pályára. A bajnokságot és a Bajnokok Ligáját egy-egy, a Király-kupát két alkalommal nyerte meg.
Edzői pályafutását a Real Madrid utánpótlás-akadémiáján kezdte, majd a Real Sociedad tartalékcsapatát irányította, 2022 októberében pedig átvette a Bayer Leverkusen irányítását. A német együttessel az előző szezonban duplázott, vagyis a hazai kupát és a Bundesligát is megnyerte - ráadásul veretlenül -, továbbá döntőbe jutott az Európa-ligában.
A szerződése 2026-ig szólt, de a klubvezetők teljesítették a kérését, és a szezon végén felbontották a megállapodását.
Carlo Ancelotti a második időszakát töltötte a Real Madrid élén, de a mostani idényben nem sikerült trófeát nyernie az együttessel. Távozását az is elősegítette, hogy a brazil válogatott szövetségi kapitánya lett.
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés