Xabi Alonso szerint a játékvezető felfogása is szerepet játszott a Real Madrid vereségében, de a csapatától is többet vár a City elleni BL-meccsen

2-0-ra kikapott a Real Madrid a Celta Vigótól a spanyol bajnokság 15. fordulójában. A találkozón a madridiak közül három játékos is piros lapot kapott, ami a következő körben komoly fejtörést okozhat Xabi Alonsónak. Az edző ráadásul egyre komolyabb nyomás alatt dolgozik, az öltözőn belüli feszültség ugyanis nem csökkent, amit most már az eredmények is tükröznek.

Xabi Alonso a játékvezető munkáját kritizálta a Real Madrid meglepő bajnoki veresége után

Videó forrása: SNTV

Xabi Alonso csapata a legutóbbi öt bajnokiból csupán egyet tudott megnyerni, amivel négypontos hátrányba kerültek a Barcelonához képest. A baszk származású edzőnek változatlanul feszült a viszonya a Real Madrid kulcsjátékosainak egy részével, és a helyi sajtóban már azt is elkezdték találgatni, kik ülhetnek le a helyére, amennyiben a menesztése mellett dönt Florentino Pérez.
Zinedine Zidane mellett Jürgen Klopp neve merült fel, utóbbi azonban több szempontból is irreálisnak tűnik – leginkább azért, mert ő maga beszélt arról, hogy nem szeretne edzősködéssel foglalkozni.
Szerdán újabb fontos mérkőzés vár a Real Madridra, amely Alonso jövőjét is meghatározhatja, egy győzelemmel ugyanis nagy lépést tehetnének a legjobb nyolc irányába, amivel két meccset megspórolnának a Bajnokok Ligájában. Ha viszont kikapnak a Manchester Citytől, azzal tovább fokozódhat a nyomás a nyáron kinevezett vezetőedzőn.
"Mindannyian dühösek vagyunk, nem ilyen meccset és eredményt szerettünk volna. Militão sérülése ártott a csapatnak, ami után nehéz volt talpra állni. Változtattunk néhány dolgon, de nem működött az a játék, amit szerettünk volna. A lehető leggyorsabban túl kell lépnünk ezen. Ez csak három pont volt, sok van hátra a bajnokságból.
Szerdán a BL-ben lépünk pályára, ahol megszabadulhatunk ettől a rossz szájíztől.
Jó ritmusban kezdtünk, egy nagyon jó ellenfél ellen próbáltunk letámadni, de hiányzott pár dolog. Mili sérülése keresztülhúzta a számításainkat. Rossz hír, mert szenvedünk a sérülések miatt. Nehéz volt reagálni, de majdnem sikerült, amikor hátrányba kerültünk. Három pont volt a tét, dühösek vagyunk, szerdán egy másik arcunkat kell megmutatnunk."
Alonso a játékvezető ténykedésére is kitért, szerinte a felfogása alapvetően meghatározta a találkozót.
"Kibillentettek minket a játékvezető döntései. Nem vette figyelembe az időhúzást, és törték a ritmusunkat, amivel szemben nagyon elnéző volt. A Carrerasnak adott lap nagyon vitatható. Ez nem tetszett, egy kicsit elvesztettük az irányítást, ezek a szakaszok egy kicsit kizökkentettek a játékunkból. Nem tetszett a bíráskodás" – hangsúlyozta az edző, aki kitért a City elleni meccsre is.
"Minden meccsen a három pontért lépünk pályára. Fontos és látványos mérkőzés lesz, Sok munka vár még ránk, most erre kell összpontosítanunk. Elveszítettünk három pontot, ami természetesen fájdalmas, osztozunk a szurkolók fájdalmában. Jobb eredményt szerettünk volna, de még messze van a vége. A futball mindig is ilyen volt."
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés